Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Érdemes ezért pszichológushoz...

Érdemes ezért pszichológushoz vinnem? Tudna segíteni?

Figyelt kérdés

Négy éves a kisfiam, és hát vannak gondok vele. Nagyon értelmes, okos kisgyerek, aranyos is általában, viszont az oviban állandóan panasz van rá, hogy verekszik, de a legfőbb baj az, hogy mindezt látszólag ok nélkül teszi. Hiába kérdezem délután, hogy miért bántotta ezt vagy azt a gyereket, nem igazán válaszol rá. Olyanokat mond, hogy "mert bántott", pedig az óvónő elmondása alapján őt senki nem bántotta, vagy hogy "mert ott volt", vagy "nem tudom, csak úgy", meg néha azt is mondja, hogy "mert rossz gyerek". Én úgy látom, hogy az a baj, hogy könnyen felkapja a vizet, és ilyenkor nem tudja szavakkal kifejezni, hogy mi a baja, csak odacsap egyet, sőt, néha órákkal később tesz ezt meg, addig csak gyűjti magában a dühét, aztán hirtelen kitölti valakin.

Közben meg nekem állandóan azt mondják, hogy neveljem meg, de hát mégis hogyan? Hiszen amikor ezeket csinálja, én nem vagyok ott, otthon meg hiába beszélgetünk erről, mindig szentül megígéri, hogy nem fordul elő többet, hiába beszélem rongyosra a szám, hogy nem szabad másokat bántani, semmi hatása nincs.

Érdemes ilyen problémával pszichológus segítségét kérni? Tudna ezen segíteni?


2011. szept. 15. 09:49
 1/5 A kérdező kommentje:
Ja, még annyi, hogy ha bánt valakit, utána ő az első, aki elkezdi vigasztalgatni, ölelgeti, puszilgatja. Szóval ilyenkor tudja, hogy ártott annak a gyereknek, meg ő állítja, hogy szereti is őket, de ha így viselkedik, nem fognak vele játszani, és nagyon félek, hogy kiközösítik.
2011. szept. 15. 09:52
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Érdemes lehet. De az is segíthetne, ha bővítenéd a szókincsét, mivel ezek szerint magának sem tudja megfogalmazni, mi a problémája, és így természetes reakció az erőszak. No meg a pszichológus is többet tud vele kezdeni, ha a gyereknek árnyaltabb a gondolkodása.
2011. szept. 15. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Én is azt gondolom, hogy ilyen esetben nagyon is sokat, és akár viszonylag gyorsan is tud segíteni egy pszichológus.

A leírásod alapján olyasmi lehet a gond hátterében, hogy az ilyen-olyan frusztrációját nem tudja kezelni, és a felgyülemlett feszültséget egyből agresszióval vezeti le. Nem az alapvető erkölcseivel, vagy értelmi képességeivel van gond, hanem csak a gőzt nem tudja másképp kiengedni.

Lehetséges, hogy tényleg a verbális készségeit kell kicsit fejleszteni, vagy a szorongásait oldani (amihez nagyon jó a kineziológus), esetleg majd be kéne íratnotok sportolni, hogy ott kimozoghassa magából a gőzt.

De az biztos, hogy nem árt egy szakemberrel beszélni előtte.

2011. szept. 15. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Csak az oviban verekszik vagy otthon is szokott agresszív lenni? Milyen megoldásokkal próbálkoztál eddig?

Az én lányom ugyan nem verekszik szerencsére, de szeretném, ha a benne felgyülemlett dühöt ki tudná adni valahogy, addig is, amíg a beszéde erre nem alkalmas még. Én arra tanítom, ha mérges, toppantson egy nagyot a lábával. Lehet, hülyeség, de talán meg lehet próbálni nálatok is hasonlót, pl. boxoljon bele a párnába vagy ilyesmi. Ha továbbra is tanácstalan vagy, érdemes megpróbálni egy pszichológust szerintem is.

2011. szept. 15. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

Nos, a szókincsével igazából nincs gond. Vagyis nem lenne, ha ilyen helyzetekben is ki tudná magát fejezni. Nagyon jó beszélőkéje van, néha olyan választékosan beszél, hogy csak ámulok, csak akkor nem tud megszólalni, ha dühös, vagy ha rossz kedve van, vagy ilyesmi.

Itthon nem verekszik - nincs kivel, gondolom -, hanem csapkod. Bár ebben lehet, hogy én vagyok a ludas, csapkodni néha én is szoktam, ha nagyon felhúzom magam. De beszélgettünk már arról is, hogy ha nagyon dühös az oviban, akkor csapjon egyet inkább az asztalra, csak ne a többieket bántsa, mert annak rossz vége lesz. És tényleg megérti, hogy nem helyes, amit csinál, csak ilyenkor előbb jár a keze, mint az esze.

De akkor keresek szakembert, mert eddig bármilyen otthoni módszert vetettem be, nem használt semmit, és szeretnék végre javulást elérni.

Volt már itt minden egyébként, rengeteg beszélgetés, ígértem jutalmat, ha nem lesz rá panasz, próbáltam büntetni (csak ugye az utólagos büntetésnek nem sok haszna van), próbáltam rá azzal hatni, hogy nem fognak vele barátkozni, ha így viselkedik, stb., de kifogytam az ötletekből.

2011. szept. 16. 02:09

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!