Mit gondoltok erről?

Elég beszűkült látásmódod van hallod...

Senki nem szidta azokat, akik évekig otthon vannak, te viszont szidtad azokat, akik nem..sőt, a kérdésed eleve erre irányult. Akkor miről beszélsz?

Nézd, sógorom családjában pénz van dögivel, családi vállalkozásuk van. A legkisebb tesója most 9 éves. Mikor a pici megszületett, az anyuka elég hamar visszaállt a sorba, mert oszlopos tagja volt a vállalkozásnak. Eleinte vitte magával a kicsit, kocsiban szoptatta ha kellett, mindent megtett érte, de egy 1 éves kora után bölcsibe adta a kicsit. 4 gyerekük van, a legnagyobb 28 éves, mind a 4 jól nevelt, gyerek, akik imádják az anyjukat, kicsit sem sérült a lelki világuk a bölcsi miatt.

És tudod, egyszer fenn, egyszer lenn. Lehet hogy ma még van pénz dögivel, de lehet hogy holnap már nem lesz munka. Na akkor jönnek itt az okoskodók, hogy minek kellett a gyerek ha nem volt biztos anyagi háttér stb.. Ezen az oldalon nem tudsz olyant írni, ami mindenkinek megfelel.

Én meg tudom érteni, akinek lehetősége van rá, dolgozzon, hogy ha nem lesz munka legyen miből élni.

Egyébként meg továbbra is süt a rosszindulat a kommentjeidből. Honnan tudod, hogy unja a gyerekkel való foglalkozás???

Inkább menjen vissza egy éves korában anya dolgozni, mint teljesen begolyózzon és a gyerek lássa kárát. Ismerek ilyet. Egyszerűen képtelen arra, hogy a fenekén üljön, plusz nem kicsit depresszióra hajlamos.

Tudomásul kell venni, hogy nem mindenki olyan, hogy otthon tudjon ülni a gyerek(ek)kel, foglalkozni velük, vezetni a háztartást, nőnek lenni és mindamellett az agyát is használja (és nem csak arra, hogy a pelenkaárakat tudja fejből).

Egyébként meg ez a pénz van dögivel sem egyértelmű számomra. Látod a bankszámlájukat? Látod a havi kiadásukat? Látod az életvitelüket? Lehet havi 600eFt-ból is éppen, hogy megélni és 50eFt-ból is "gazdagnak" lenni.

Nem is értem, miért nem az illetőt kérdezed meg...

Mi leírhatjuk akárhányszor ugyanazt, ha nem vagy képes felfogni.

Imádom a gyerekeimet, nem véletlenül vállaltunk négyet. De imádom a munkámat is, nem véletlenül tartok ott benne, ahol.

Nem mindenki azért jár munkába, hogy legyen miből befizetni a gázszámlát, meg ne haljanak éhen hónap végén.

Attól, hogy szültem, még nem kell minden mást eldobnom magamtól. Képzeld, rendszeresen eljárok a férjemmel ide-oda, GYEREK NÉLKÜL, hát ezért biztosan meglincselnél, mert ha nem akarok a gyerekekkel lenni, minek szültem, ugye?

Nem kell annak a gyereknek egész nap a seggében lenni (bocsánat, de a bicskanyitogató stílusodra csak hasonlóképp lehet reagálni), semmi baja nem lesz tőle, ha hamar szocializálódik.

És ez az ismerősöd munka után ugyanúgy siethet haza a gyerekéhez és tölthet el vele MINŐSÉGI időt (mert ugye ez számít és nem a mennyiség), ahogy én is teszem.

Nyilván akadnak magadfajta Született Anyák, akik számára kielégítő egész nap egy kisgyerekkel kommunikálni, másfelől viszont nekem nem olyan szórakoztató az, ha egész nap a szőnyegen kell kucorognom, és gyerekjátékokat játszanom. Hiányzik a felnőtt társaság (nem a hasonszőrű játszóteres anyukákra gondolok), a felnőtt dolgok, a felnőtt témák, a felnőtt életmód.

És nagyon dühítő számomra az a társadalmi nyomás, miszerint nekem kizárólag élveznem szabad ezeket a végtelen hosszúra nyúló hónapokat, és "kiteljesednem az anyaságban", bármit jelentsen is ez.

Nem arról van szó, hogy nem lelem benne semmi örömöm, szeretem nagyon a gyerekeimet, és marha jó látni, ahogy fejlődnek, és már pár óra után hiányoznak, ha nincsenek velem, de nem szégyellem bevallani, hogy amikor hetek, hónapok teltek el úgy, hogy csak én vagyok vele, reggeltől estig, a fejem tudtam volna a falba verni. Ha az életem szinte kizárólag a gyerekeimre korlátozódna, az egyenes út lenne a mártíranyává váláshoz, aminél lelkileg kevés pusztítóbb dolog van a világon, mármint a gyerekekre nézve.