Anyukák én vagyok a fura vagy a többiek?

Ne ítélj, hogy ne ítéltess.

Én már a másfél éves kisfiamnak is kevés vagyok társaságnak, ha vendég jön hozzánk vagy elmegyünk akárhova emberek, gyerekek közé, szó szerint mintha kicserélnék, olyan jól érzi magát. Ő ilyen gyerek, a tiéd lehet, hogy másmilyen. Én tavasztól szeretnék keresni neki családi napközit vagy hasonlót, ahol heti 2-3 alkalommal játszhat gyerekekkel. Majd meglátom, mennyire válik be, ettől függően mehet majd bölcsibe. Persze itthon is maradhat, ha úgy alakul, mert jön a kistesó.

A lényeg, hogy ő jól érezze magát, ne unatkozzon. A nagymamáihoz sem azért viszem, hogy megszabaduljak tőle, hanem azért, mert imádja őket, és kell a változatosság, nem csak mindig anya, itthon.

Az én fiam szeptemberben töltötte a 3-at, de nem adtam még oviba, majd idén szeptembertől fogom. Nagyon anyás, későn érő típus, kis szégyellős, érzékeny lélek. Augusztusban született meg a kishúga, ha beadtam volna, biztos a szívére vette volna a dolgot. Nem beszélve arról, hogy nehézséget okozott volna egyedül hozni, vinni, mivel a párom egész nap dolgozik, más segítségem nincs. Tuti hazahozott volna havonta valami takonykórt is a picinek, ez sem hiányzott. Így itthon vagyunk, nem mondom, hogy könnyű, de nem is nehéz. Sokat csavargunk, játszunk együtt, amikor csak lehet. Annyira aranyosak már együtt a kicsi és a nagy, szépen összeszoktak, birkóznak, a nagy bohóckodik, a kicsi nevet rajta, imádnivalók! :) Meg annak is örülök, hogy az első harapásokat, hajtépéseket a kishúgától kapta, így meg tudtuk beszélni, hogy mit kell ilyenkor tenni, nincs világvége, stb. A kisfiam képes volt eddig azért is sírva fakadni, ha valaki véletlenül meglökte a játszótéren. Érzékeny típus, én is az vagyok. Szóval nekünk így alakult, és örülök, hogy még együtt lehetünk. Így is 3 évet fog oviba járni, ráér még ezzel a szocializációval, előtte az egész élet, inkább most még erősödjön egy kicsit lelkileg. Nem marad le semmiről, amit ne lehetne később bepótolni!

Én 2 évesen már bölcsis voltam, mégis szégyellős vagyok, nehezen alakítok ki új kapcsolatokat, kevés barátom van, de azok legalább szeretnek. Vannak kellemetlen élményeim az ovis korszakról, nem tudtam megvédeni magam, frusztrált lettem, stb. Ha valaki érzékeny, lelkileg még gyenge, éretlen, akkor fordulhat visszájára is ez a korai szocializálódás. Egy talpraesett, buldózer típus meg mehet 5 évesen is oviba, akkor is megállja a helyét, könnyen alakít ki kapcsolatokat, 100 ismerőse, barátja lesz, stb.

Én látom a fiamon, hogy az elmúlt fél év alatt is sokat változott, értelmesebb lett, jobban megérti, ha elmagyarázok neki valamit, 4 évesen meg már nem lesz gond, nem fogom úgy félteni, ügyes fiú lesz!

Én csak nagycsoportba jártam, nagyon jó volt. Ameddig a velem egyidősek egymás fejére szórták kiscsoportban a homokot én megtanultam olvasni, írni, verseket, rajzoltam sokat stb. Szerintem hasznosabb volt, mint az óvoda. Nagy csoportban is jól beilleszkedtem, meg előtte sem voltam magányos, nem féltem a közösségtől, társaságtól, volt sok velem egy idős unokatestvérem.

Visszagondolva sosem éreztem azt, hogy mennyivel jobb ott lenni az oviban. Unatkoztam leginkább, mikor ilyen libákat kellett bekarikázni a papíron, meg ilyesmi, mikor én inkább olvastam volna vagy valami.

Nekem nagyon jó emlékeim vannak arról, hogy otthon voltam. Az oviról kevesebb jó maradt meg, ilyenek inkább, hogy valami felügyelő jött és egy szintén előrébb tartó kisfiúval nem játszhattuk a saját megszokott kártya játékunkat, hanem gyerekesebb játék után kellett nézni, mert csak azt szabad, ha jönnek felügyelni, inkább dobáljuk a babákat... Szerintem otthon anyukám sokkal többet fejlesztett rajtam, mint amennyit az óvodában szedtem volna össze. jó-jó közösség, de olyat nem csak oviban láthat a gyerek. Én a sajátommal is így szeretném csinálni.

"Számomra ez azt jelenti hogy a szülők a legminimálisabb felelősséget és önfeláldozást hajlandóak csak nyújtani és szerintem ez a gyereknek és a későbbi kapcsolatuknak nem tesz jót."

Semmiféle önfeláldozásra nincsen szüksége a gyereknek. Amit nem szívesen teszel, amit áldozatnak érzel, azt ne tedd meg. Lehet, jó érzés mártírnak lenni, de tudat alatt a gyerekedet fogod büntetni érte. Ha már teher otthon lenni vele, unatkozol, kell a pénz vagy akármi, ne arra legyél büszke, hogy feláldoztad magad, hanem arra, hogy merted meglépni, amit kellett.

Amúgy sose értettem, miért kotorásznak az emberek mások életében. Az egyik otthon van a gyerekével 20 évig, a másik 6 hónapig, és akkor mi van? Nekem nem fáj.

Amúgy 2,5 éves volt a lányom, mikor muszájból visszajöttem dolgozni, nem volt hozzá kedvem, féltettem is őt, de végül minden jól sült el és nem bántam meg. És sose hívtam át anyukámat csak mert fáradt vagyok.

Szerintem csináld azt, amit TE akarsz és amit TE a legjobbnak érzel és ne törődj vele, mások mit miért csinálnak. MIndenki maga tudja, hol szorít a cipő.

De jól leírta az utolsó!

Amit valaki áldozatnak érez, az már nem jó. Világ életemben úgy gondoltam,hogy ha gyerekem lesz, úgy próbálom szervezni az életünket,hogy neki és nekünk is jó legyen. Én nem tartom jó dolognak,hogy a gyerek Nike-ban jár, a szülők meg nyaralni nem voltak még életükben.

Mindent meg kell tenni értük, de nem kell mártírnak lenni és mindent feláldozni, feladni,mert az ember szülő lett. A középút a lényeg!

Egyébként sok olyan anyát láttam már, aki bár nem adta oviba a gyerekét, olyan feszült, kimerült, hisztis lett,hogy akaratlanul is a gyereken töltötte ki, meg olyat is, aki már két évesen bölcsibe adta,visszament dolgozni, mert imádta és sokkal tartalmasabban töltötte a gyerekével az otthoni időt!

Az egyik barátnőm irigykedve sóhajtozott,hogy nekünk milyen jó,mert néha ki tudunk mozdulni gyerek nélkül. Kérdeztem,hogy ha nektek is van két nagyi, akkor ti miért nem. Ja, hát mert ők nem hagyják ott a gyereket, mert az milyen már stb.

Na utána ey közös ismerős mondta,hogy konkrétan a béka segge alatt a házasságuk. Alig vannak együtt a férjével, akkor is a gyerekekkel foglalkoznak, fáradtak, feszültek.

Na most ez kinek jó? Mert a gyereknek biztos nem!