Mit tennétek? Beadnátok bölcsibe?
szia,
nálunk nem jött a tesó, de mivel már 10 hónapos korától vissza kellett mennem dolgozni (itt nincs 3 évig GYES/GYED), így 2 éves korára úgy döntöttünk a Mamákat bölcsire váltjuk. ráadásul mivel kétnyelvű városban lakunk a másik nyelvű intézmény mellett döntöttünk. mint kiderült nagyon is jól!! eltelt lassan egy év azóta, folyékonyan beszél szerbül, gyönyörűen bealakult, szeret menni, elégedettek is vagyunk mindennel. természetesen az eleje nem volt könnyű, sírt 3 hétig, de ahogy ezen túl estünk minden rendben. ha úgy látod, kislányod nyitott kis egyén, szerintem ne gondolkozz, add be!! baja nem lesz a közösségtől, hidd el a bölcsi egy szuper hely ha a gondozók is azzá teszik!! :)
Ági
Megoszlanak a vélemények a bölcsiről: jó e, vagy a szükséges rossz. Én az előbbire szavazok, és én is ilyen helyzetben voltam, mint te, vagyis így gondolkodtam: ha jön a tesó, akkor is beadtam volna, ha a munkahely le tudta volna igazolni, és a bölcsi is bevette volna. De sajnos a természet megoldotta, korai vetélés miatt mégsem lett kistesó. Így megyek vissza dolgozni a fiam meg jár a bölcsibe. Nehéz, nehéz, annak ellenére, hogy én nem fogtam fel tragikusan, csak most jövök rá, hogy mennyivel másabb így.
De én is azért is akartam beadni, mert ha nem bölcsiből megy, akkor max 4-5 évesen mehetne oviba. Szerintem gyereknek gyerek a barátja, főleg már 3-4 évesen. Most már úgy gondolom, ha jön a tesó, akkor szó nélkül megyek érte ebéd után, hogy annyival is több időt tölthessünk együtt.
Arra figyelj, hogy nehogy akkor kezdődjön a bölcsi, mikor a kistesó születik, hanem már szokjon be jócskán...
Ha pedig úgy érzed, hogy kevés az idő, amit vele töltesz, még mindig érte mehetsz ebéd után.... Szerintem.
drukkolj, hogy ne rakják ki a bölcsiből, ha megérkezik a tesó... nálunk nem lehet úgy bent a nagyobb bölcsiben, hogy a kicsivel meg otthon vagy.
Amúgy egy normális gyerek már igényli 2 évesen a hasonló korúak társaságát. Emiatt nem kell aggódnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!