Hogyan lehet azt udvariasan és kíméletesen közölni valakivel, hogy soha nem bíznám rá a gyerekem hosszabb időre?

NNNahh én is veled értek egyet, az én anyósom egy rosszindulatú, lehúzó vén szipirtyó. Én csupa mosolyogva, türelemmel és kedvességgel fordulok hozzá, erre 2 órai gyerekfelvigyázás után a kocsiban elmeséli a férjemnek, hogy én nem tartok rendet a SZEKRÉNYBEN, meg olyan, mintha cigányok élnének nálunk. Nem lehet neki megmagyarázni, hogy egy 1,5 éves kisfiúnak nem tudom elmagyarázni, hogy hogy tartson rendet, és még a legpedánsabb felnőtt barátnőm sem talált nálunk semmi kivetni valót.

Emellett a fiamnak elfelejt enni adni, csak mikor jövök haza és sír, kiabálja, hogy HAMHAM, kérdezem, hogy és mikor evett? Azt mondja JAAAAAA azt elfelejtettem...

Emellett hazudik is simán, ahogy a tied, nem figyel oda rá. Túl sokat követel a kicsitől, számolni tanítja, színekre tanítja...

Sajnos ő az egyedüli nagymama, úgyhogy muszáj heti 1x oda adni neki, mert szükségünk van kis szabadidőre, de tényleg csak amikor muszáj menni, mert rettegek odaadni.

Klassz, hogy vannak normális anyósok is, de akinek ilyen jutott, az becsülje meg magát, és higgye el, hogy vannak felelőtlen nagymamák is.

Az én anyósom 3 gyereket nevelt fel, a fiam a 4. unokája. Feltételeztem, hogy a alaptudása megvan a gyerekekhez, de nincs.

A két hónapos fiammal simán kiszaladt a házból kora tavasszal, úgy, hogy benti cuccban volt a gyerek, egy sapkát nem adott rá, nemhogy kiskabátot, mert ő megmutatja a szomszédnak.

Fél éves volt, mikor szintén náluk voltunk, a baba elaludt mellette a kanapén, erre anyósom teljes nyugalommal ott hagyta felügyelet nélkül, pedig tudta jól, hogy a fiam már rég forog. Szerencsére mi előbb értünk oda, és nem esett le.

Most is megcsinálja, hogy ha ott vagyunk, vagy ő jön hozzánk, simán eltűnik a gyerekkel, fél-egy óra múlva nagy boldogan visszaérnek, és nem megy a fejébe, hogy talán szóljon, hogy elmennek sétálni. Mégiscsak én vagyok az anyja, a törvény szerint is ha baj éri, az az én felelősségem, nem az övé.

Egy csomó ilyen sztorim van, vagy mikor kitalálta, hogy elviszi a három másik, 5 év alatti unokáját valami kalandparkba, és teljesen véletlenül derült ki, az anyjuknak nem is szólt, mert hogy meglepetés.

Az a baj az ilyen nagyival, hogy a saját korlátaival sincs tisztában. Igen, amikor 30 volt, elbírt még 3 gyerekkel, de most közel a 70hez már nem olyan fürge, nem is lát olyan jól, és a legtöbb ilyen nagyi szerint a gyerekre vigyázás annyit jelent, hogy a gyereket szabadjára engedi a házban, aztán csináljon, amit akar.

Kérdező, én teljesen megértelek. Én sem szándékozom a fiamat felügyelet nélkül az anyósomnál hagyni. Szerintem sem szükséges ezt közölni. Esetleg ha kerek perec rákérdez, akkor annyit, hogy még kicsinek tartod hozzá a gyereket, majd ha nagyobb lesz.

Engem is érdekelne az, amit 14:49 kérdezett. Nem tudom ki hogy van vele, de én is elvárom, hogy őszintén beszéljenek velem.

Elfogadható ok az, hogy kicsi még hozzá a gyerek, de akár az is, hogy nagyon aggódtok érte.

De sunyizni, kifogásokat találni megalázó mindkét fél számára.

Azért, mert az őszinteség nem kifizetődő.

Szerintem az nem sunyizás, hogy kicsinek tartom a fiamat ahhoz, hogy hetekig legyen a nagyinál.

Egyébként meg ha részéről fel sem merül ez a probléma, és csak a gyerekkel beszéli meg, tehát engem, az anyját még arra sem méltat, hogy elkérje tőlem a gyerekem, akkor nekem miért kellene odaállnom elé?

Ha konkrétan megkérdezné, hogy "lányom, miért nem engeded már át a Pistikét a hétvégére, hogy nálam aludjon?" valószínű megmondanám.

Igen, szóval az a baj, hogy nem vagyunk őszinték.....

Nekem volt nagyon rossz anyósom (isten mentsen tőle 10 évet húztam le mellette!), de a férjed édesanyja és a gyermeked nagymamája, akiről beszélünk. Szerintem alap lenne az őszinteség, még akkor is, ha megsértődik. Az csak az ő szegénységi bizonyítványa, nem kell vele foglalkozni többet. Majd megenyhül.

nem irigyellek.

az én anyósom is ilyen. sajnos mi együtt is élünk, így ha lehet, még bonyolultabb a szitu...

végtelenül kedves, aranyos, imádja az első és ezidáig egyetlen unokáját. De... hallássérült, gyakorlatilag majdnem süket, és ha a gyerek a szomszéd szobában üvölt mint a sakál, azt sem hallja meg. napi szinten pakolok utána, ugyanaz, amit már feljebb is írtak: ollók, megkezdett hímzés tűvel, kések az asztalon, forró levest leteszi a földre hűlni, ajtót-ablakot nyitva hagy, pedig 200x elmondtam, milyen veszélyes, pl. a fürdőben egy pillanat alatt leforrázhatja magát egy 20 hónapos. de volt olyan is, hogy csak ölbe vette és játszottak, majd nagy visítás, negyedórás bömbölés. ő nem tudta, mi történt, "csak elkezdett sírni", érdekes módon estére jó nagy púp nőtt a gyerek halántékára. a hintában simán otthagyja, de az udvaron sem figyel rá, pedig még építkezünk, van veszélyforrás bőven (gödrök, szerszámok, cement...).

én a fiamat első naptól kezdve viszem magammal, bárhová is megyek. amikor úgy féléves volt, pedzegette, hogy majd ő vigyáz rá, de elintéztem annyival, hogy még kicsi, talán ha nagyobb lesz. most kétéves lesz, de még nem merem itthon hagyni vele, igaz, nem is mondja ő sem, hogy vigyázna rá, szerintem ő is érzi, hogy nem áll a helyzet magaslatán.

mondd meg anyósnak nyugodtan, hogy még nem érzed úgy, hogy el kellene vinnie hosszabbh időre. majd ha már mondjuk 10 éves lesz, akkor meg, ha menni akar, úgyis elengeded, nem? addig ha unokázni akar, menjen az egész család vagy jöjjön ő hozzátok. egyébként én ezt lehet, hogy a férjedre bíznám, beszéljen ő a mamával, az ember ilyesmit az anyjának könnyebben mond, mint az anyósának. persze a lényeg, hogy TI így gondoljátok, nem pedig TE gondolod így!