Hogyan lehet azt udvariasan és kíméletesen közölni valakivel, hogy soha nem bíznám rá a gyerekem hosszabb időre?
Anyósomról van szó.
Csupaszív, csupa jó indulat, rajong az unokáért.
De ugyanakkor nagyon nagyon erőszakos és makacs jellem.
Elég idős már, teljesen másképpen gondolkodik mint mi - és a baj az,hoyg a mi nevelési elveinkre és főbb szokásainlkra egyáltalán nem nyitott. Ráadásul olyan,hogy tényleg képtelen felelősen figyelni a gyerekre.
Tipikusan az a nagyi aki mellől autó alá esik a gyerek ...
Ha mi is ott vagyunk, akkor semmi gond, legfeljebb ha nagy blődséget mond vagy csinál akkor korrigálunk, de sosem bíznánk rá a gyereket úgy,hoyg mondjuk elvigye magához vonattal és ott aludjon a gyerek.
Bár még csak 2,5 éves a lányunk, már gyakran pedzegeti,hogy majd elviszi, meg ott lesz nála egy hétig (persze ezt is a gyerknek mondja először és nem velünk beszéli meg, de ezért már szóltunk - legutóübb elég határozottan -remélem megértette hoyg előbb velünk kell megbeszélnie).
De udvariasan hoygan közölhetnénk vele,hogy SOSEM mernénk rábízni a gyereket hosszabb távra?
Én nem szeretem a hazudozást, és nem lehet éveken át kifogásokat keresni...
Na éppen ilyen anyósom.
Hatalmas parasztház, 4 szoba, minden szobában tele veszélyekkel...
gyógyszerek szanaszét, olók stb...
Megszokta az életet úgy hogy nincs ki elől elpakolni, és ha megyünk akkor sem teszi el ezeket.
Én abszolút megértek minden válaszo,lót, azt is aki szerit rosszat teszek, de valószínűleg nem értitek a helyezet mert nektek szerencsére nem ilyen a nagyi a családban.
Hiába csupaszív szeretet ha a gyerek bezsedi a vérnyomáscsökkentőit, vagy ledöfi magát valamelyik varrós ollóval...
Még kicsi, előfordulhat.
Ha nagyobb lesz és már a gyerek is okosabb lesz az más tészta.
A férjem is felnőtt egy más világban egy fiatal anyukával 35 évvel ezelőtt.
Másrészt a szeretet és a felelőtlenség nem zárják ki egymást.
Pontosan anyósomra illik az összes felírt felelőtlenség.
Tipikus az az ameber aki utólag gondolkodik - de akkor már késő.
Lehoznáa csillagokat is az égről az unokának, de attól még simán nem tart veszélyesnek dolgokat és csak utólag jön rá hogy nem így vagy úgy kellett volna.
Vannak ilyen emberek, nagymamák is meg nem nagymamák is.
A kérdés nem az volt,hogy engedjem-e a gyereket vagy ne, mert ez nem vita tárgya!
A kérdés az volt,hoyg hogy lehet ezt közölni.
De azt hiszem annak van igaza aki azt írta hoyg nem is kell ezt közölni.
Még az jutott eszembe,hogy a gyerek NEM KÍSÉRLETI NYÚL!
Nem kockáztathatjuk az épségét egy felelőtlen ember mellett,hoyg "hátha nem lesz baj".
Lehet hoyg épp nem lesz.
De ha mégis (márpedig mivel felelőtlen, elég nagy esély van rá), akkor utána hogyan számolok el a lelkiismeretemmel,hoyg miért nem voltam szigorúbb? Miért engedtem oda a gyereket miközben tudom hogy ennyire felelőtlen?
"Ha nagyobb lesz és már a gyerek is okosabb lesz az más tészta." Hol van itt a soha?
Miből gondolod, hogy anyósod nem pakolná el a veszélyes cuccokat? A parasztházról meg annyit, hogy mi tanyán élünk 5 gyerekkel. Na hát itt aztán van olyan kupi időnként, hogy ihaj. De még a kamasz gyerekeimmel is meg lehetett értetni, hogy pakolják el maguk után a picikre veszélyes cuccokat. Sőt simán rájuk lehet bízni a 2 éves és a 3 hónapos tesójukat, mert tudják, hogy nagyon kell arra figyelni, hogy a 2 éves neki ne menjen az erdőnek. Szerinted anyósodnak nincs annyi esze, mint egy szétszórt kamasznak?
De olvastam, hogy nem is kérdés az, hogy odaengeded-e a gyereket. Akkor azonban nem értem a kérdést. Nyilván az egyenes út járható csak ilyen esetben, és nem aláznád meg azzal, hogy átvered, hitegeted, mismásolsz.
Pontosan erről beszélek:
Anyósomnak nincs annyiesze!
Sajnos.
Nem képes értelmezni és végiggondolni,hogy mi jelent veszélyforrást egy ilyen kisgyerek számára!
Igenis NEM pakolja el a veszélyes dolgokat,és mert sajnos eszébe sem jut hogy veszélyes!
Eszébe sem jut hoyg a gyógyszert a gyerek bekaphatja, hogy a kés a konyhaasztal szélén a kezébe kerülhet, ha főz akkor főz csak a főzés érdekli, ha kertben van munka akkor a gyerek le van ejtve foglalja el magát.
Sorolhatnám.
Sajnos nincs annyi esze hoyg elpakolja a veszélyes dolgokat, ahányszor megyünk mindig tele van a ház veszélyes dolgokkal,de a legnagyobb baj az hogy szerinte ebben semmi veszélyes nincsen.
Mivel jó messze lakik a mama, nem is jöhet "csak úgy, tehát a gyereket se viheti el hipp-hopp."Sajnos mama, a mai nap nem alkalmas, programunk van, inkább tessék maga is velünk jönni!"
Én ezt mondanám.Ha kétségem van, h elengedjem -e a gyerekemet a felelőtlen nagyival, akkor nem engedem el!Az én gyerekem, a világon a legfontosabb nekem,és nem az, h mit gondol a mama. Én vagyok az anyukája.
ma 10:45 vagyok.
higgyétek el nem pakolja el a veszélyes cuccokat.NEM.A múltkor is lementem anyámhoz gyerek nála volt,egy gyógyszeres dobozzal játszott,amibe zörgött a gyógyszer,az asztalom még 10,a konyhába a kés az asztalon,kifele állva.ott kint szintén hegyekbe ált a gyógyszer simán feléri a gyerek.mondtam én már neki ezerszer,a válasz az volt jol van persze elpakolom,másnap ugyanúgy minden,de ez csak egy két dolog ami miatt azt mondom nem bízom rá.mert én már bíztam igy tudom csakis a vak szerencsén múlt hogy nem történt tragédia,nem baj,tragédia.és ő is felnevelt 2 gyereket,de a mag elmondása szerint is,fáradt,figyelmetlen.
Ha tudod mi a probléma vele akkor mond el neki. Ne rögtön arra gondolj, hogy nem viszed. A férjeddel együtt mondjátok el neki, hogy milyen elvárásaitok vannak. MOnd el, hogy pakoljon össze, ha ott van a gyerek. Tegyétek együtt biztonságossá a házat. Ha tényleg annyira szereti az unokáját, akkor nem fog ellenkezni. De ha el sem mondjátok neki a problémátokat, akkor magától nem jön rá.
Régen nevelt már gyereket és biztos sok dolgot elfelejtett vagy másként csinált anno.
Az a legtisztább, ha öszintén beszélsz vele
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!