2 évesek anyukái, csak nekem ilyen nehéz?

21:16-os vagyok. Az én olvasatomban úgy lehet elrontani, hogy türelmetlenek vagyunk a gyerekkel és nem fordítunk "elég" minőségi időt rá, és nem bízunk benne.

Szerintem így lehet elrontani a kapcsolatot.

Sziasztok!

Megpróbálom elmagyarázni ezt a kapcsolat elrontásos dolgot. Én úgy érzem, hogy 2 éves kor körül válik a babából önálló, komoly akarattal rendelkező kisgyerek. Addig nagyrészt a szüleitől függött, ment, amerre vitték, de most már elkezdi feszegetni a határait. Sok anyuka ilyenkor elidegenedik egy kicsit a gyerekétől. Hiszen ez a kis akarnok már nem ugyanaz, akit néhány hónapja még kielégített az a szeretet, törődés, amit nyújtottunk neki. Frusztráltak leszünk, mert nem tudunk elég jók lenni, bármit teszünk, akármikor kitörhet a hiszti. És ezt a gyereket még nem ismerjük. Sok anyuka kudarcként éli meg ezt az időszakot, és türelmetlenséggel, kiabálással, tehetetlenséggel sokat ront a kapcsolaton. Nem azért mert rossz anya, hanem mert számára még ismeretlen vizeken evez. Mindegy hányadik gyerek, ez az érzés mindig váratlanul éri az embert.

Már írtam, hogy nekem egy-egy szép pillanat, és a babás emlékek szoktak segíteni, amikor úgy érzem, nem bírom idegekkel.

Az hogy ezt a hisztit kezelni kell, nyilvánvaló. Sokszor azonban pontosan ebben az időszakban szokott elcsattanni az első pofon. Én nem ebben hiszek. Szerintem következetesség, türelem, szabályok, és sok-sok szeretet kell ilyenkor. Szerintem az is nagyon fontos, hogy ne nyírjuk le túlzottan azokat a szárnyacskákat. Hagyjuk, hogy kialakuljon a gyerkőc jelleme, viselkedése, csak a határokat szabjuk meg szigorúan. Mert bármennyire szeretnénk, Ő már nem lesz kisbaba, akinek elég a szeretetünk,odafigyelésünk. Talán innentől nehéz a gyereknevelés, mert egyensúlyba kell helyeznünk a szívünket és az eszünket.

9:25 vagyok.

Remélem legalább néhányan megértettétek, hogy miről írok. Sokszor megkapom, hogy túl liberálisak a nevelési elveim, pedig egyszerűen csak megpróbálom úgy túlélni ezt az időszakot, hogy a gyerekemmel se rontsam el a kapcsolatomat. És elismerem, gyakran feltámad bennem a tehetetlen harag. Nem hiszem el, hogy van olyan, aki sosem érzett így. Ez nem azt jelenti, hogy nincs türelmem, vagy nem szeretem őt, ez egy egy egyszerű érzelmi reakció a viselkedésére.

Írtam már, hogy a 4. gyerekem most 2 éves. Ő extrán el van "rontva", mert három kamasz tesója van, mindig akad számára megfelelő személy, akinél eléri, amit akar. Pluszban 3 hónapos a kisöccse, így még azzal is szembesülnie kellett, hogy nem mindig Ő az első. Hát néha nagyon kihúzza a gyufát.

Elmesélem a ma reggeli esetet, és a megoldását.

Megkérdeztem, kér-e tojást? Kért. Csakhogy a nagy, forró serpenyőből akarta megenni. Azt meg ugye nem tehetem elé. Kértem a tányérját, erre ordítani kezdett, hogy ne abba. Beleraktam egy másik tányérba, azt meg a földhöz csapta dühében a kajával együtt.

Kivettem az etetőszékből, bevittem a szobába, letettem az ágyára. Elmondtam neki, hogy rosszat csinált. Rácsuktam az ajtót. Mire 2-t léptem, már kinn volt. Visszavittem, újra kijött. ezt megcsináltuk 4-szer. Ő ordított, én halkan beszéltem, és nyugodt mozdulatokkal nyúltam felé, szépen tettem le az ágyra. Az 5. visszavivésnél nem jött ki azonnal, csak kb 2 perc múlva, és nyoma sem volt a sírásnak. Leült, és szépen megreggelizett.

Idő és energiaigényes módszer, de a nagyobb tesói példáján látom, hogy működik.

az en fiam nem beszel, kiveve ha mondok valamit, akkor o reflexbol az ellenkezojet szeretne :) (es ennek "igen, de" vagy hangos "nem!"el adja a tudtomra :D

en ilyenkor a "ha azt akarod, hogy azt csinaljam amit te akarsz, te is csinald amit en akarok" elvet kovetem. pl nalunk a reggeli oltozes a mumus, egyszer bejott, hogy ruhaboltosat jatszottunk, de tobbszor nem. igy en nem legozok vele amig fel nem oltozik. DE ha ugyesen feloltozik, akkor epitunk valamit (utana indulunk).

kicsit idoigenyesebb, es nevelesugyileg nem tudom mennyire jo, de nekem jo erzes vele reggeli veszekedes helyett leulni picit jatszani vele, es nyilvan neki is. ez ilyen "szokas" lett nalunk, az a 15-20 perc nem fáj, és ot sem kell gyozkodni.

az eves nalunk meg erdekes, mert nem eszik hust. nem kenyszeritem, mindig van masik opcio (elvegre en sem eszek meg mindent, es nem is varok el ilyet a gyerektol), viszont a "főkajához" mindig jár egy történet. (Azt meselem el, hogy hogyan keszult, hogy fogtam ki a tobol a halat, mi minden tortent velem a tonal kozben, stb)

mult heten lennt voltunk a vedononel (masodik babat varom), teljesen jol viselkedett, adtam neki egy majmot, amivel jatszhat, nagyon tetszett neki, amikor mondta a vedono hova uljon, odault, amikor a vedono meghallgatta a szivhangot, rogton mondta a fiam hogy a jobaba az, es amikor mentunk szó nelkul letette a majmot, nem hisztizett erte, sem ilyesmi, pedig nagyon tetszett neki.

kesobb megbeszeltuk, hogy meglatogatjuk (a majmot)

ekkor en azt ereztem, hogy az en kisfiam a legjobb a vilagon, nagyon buszke voltam ra :)) ezt csak azert irom, mert biztos vagyok benne kedves kerdezo, hogy neked is voltak ilyen pillanataid, amikor nagyon buszke voltal a gyermekedre, ezekbol a pillanatokbol kell erot meriteni.. (pl az enyem rogton masnap a falra firkalt szinesceruzaval, pedig tudja, hogy papirra rajzolunk.)

Rengeteg igazság van abban, amit 9:25 ír. Szerintem is ebben az időszakban a legkönnyebb elrontani a szülő-gyerek kapcsolatot. Gondoljatok bele! Az az anyuka, aki ilyenkor kiabálással, veréssel -azaz verbális és fizikai erőszakkal neveli a gyerekét-,már nem fog másként nevelni. Nem fog megváltozni a hozzáállása attól, hogy a gyerek már 3-4 éves és sokat okosodott. Így a gyerekben a józan gondolkodás helyett a helyes és a helytelen fogalmáról inkább a félelem a szülő reakciójától fog dominálni.

A szülő által érzett haragot pedig nem szabad összetéveszteni a gyerek iránti haraggal. Nem a gyerekére haragszik ilyenkor, hanem a helyzetre, amit a gyerek okoz. Ennek kezeléséhez pedig nem csak türelem, hanem józanság is szükséges.