Tényleg azért szülnek sokan 2 gyereket, hogy később a szülők halála után ne maradjon egyedül a gyerekük?

Én egyke voltam, és mindig sóvárogtam egy tesó után. Irigykedve néztem a testvérpárokat, hogy nekik mindig van valaki, akivel játszhatnak:)

Már kisgyerekként elhatároztam, hogy nekem minimum 2 gyerkőc lesz.

Akkor én vagyok a kivétel

(amúgy teljesen egyetértek veled, kedves kérdező)

2 gyerekem van 9 év korkülönbséggel, sokáig nem akartam másodikat, de aztán lett.

Egyik gyrek sem volt tervezett:-)))

nagyon jól elvennak, imádják egymást.

Kis korkülönbséget soha nem akartam, szerintem az a lehető legrosszabb dolog.

ne azért szülessen második, hogy:

- nem kell semmit venni

- anyunak ne kelljen visszamenni dolgozi és így a gyerekproject is egyben letudva

-majd eljátszanak, íy anyunak nem kell velük foglalkozni

Sosem értettem miért jó, hogy egyik még pelenkás, de már jön a következő:-(((

Aztán anyuci itt szenved, hogy nem bírja.

És legfőképpen nem azért vannak gyrekeink, hogy minket majd eltartsanak,nem azért vannak ketten, hogy nem legyenek egyedül.

Mi van, ha az egyik külföldön fog élni??

Vagy nem elszenk jó viszonyban

Nekem 2 hugom vban(ikrek) 5 évvel fiatalabbak nálam, most épen hosszabb ideig külföldön dolgoznak.

mindog jó tesők voltunk/vagyunk.

Nem ez a fő indok,de valami hasonló is. Nálam elég komplex az eset.

Én eredetileg óriás családot terveztem, minimum 3 gyerekkel, de inkább több, és nem azért,hoyg ne maradjanak egyedül vagy hoyg minél többen tudjanak ápolni engem -NEM, mert én majd gondoskodom az én öreg-jövőmről.

Hanem azért, mert a nagy család szerintem gyönyörű.

Ellenben a sors úgy hozta, hogy kiderült, a testem abszolút nem alkalmas 2-nél több gyermek kihordására, és egyébként úgy tűnik hogy szellemileg is sokkal nagyobb feladat egy gyermek felnevelése, mint azt gondoltam,úgyhogy úgy alakul,hogy kettő lesz.

A második baba pedig ha nem azért jött volna, mert szerettem volna nagy családot, akkor meg azért, mert én pl egyke vagyok, és annyira de annyira vágytam mindig testvérre. És itt vagyok, felnőtt vagyok, sosem voltam eddig sem magányos és eztán sem leszek, de mégis folyamatosan hiányérzetem volt emiatt az eddigi életemben és lesz azután is, mert jó lett volna egy testvér.

Hát ez elég fura felfogás. 24 éves vagyok, 3 éves a fiam, 70 éves kor előtt nem áll szándékomban meghalni, ha a gyerekem 46 évesen még mindig ott áll majd egyedül, se kutyája se macskája, akkor megette a fene. Reményeim szerint akkor már neki is lesz gyereke, és nem lesz egyedül.

Most várjuk a második babánkat, de eszembe sem jutott, hogy ezért kellene bevállalni. Azért fog megszületni, mert mi szeretnénk, hogy legyen még egy.

Amikor az ember úgy dönt, hogy újra gyerekvállalásra adja a fejét, jó esetben végiggondolja az előnyöket és a hátrányokat. És lássuk be, az általad említett dolog is előny. Nem arról van itt szó, hogy ha 40 fölött nincs saját családja a gyereknek, akkor megette a fene. Hanem arról, hogy a testvér, ha nincs is napi szinten jelen az életünkben, mindig ott áll a háttérben. Húgom és én tűz és víz vagyunk. Mindkettőnknek saját családja van, eltérő életformánk. De ha nagy öröm, vagy bánat ér bármelyikőnket, azonnal a másikhoz futunk. Ez egy fontos szempont volt számomra a saját családom tervezésekor. Természetesen mindig kell, hogy más okod is legyen, főként a vágy még egy gyerek után. Nem hiszem, hogy valaki csak azért beleugrana a 2. gyerek projektbe, hogy halála után társa legyen a gyerekének.

Nekem 5 gyerekem van. Sokan kérdezik miért. Van válasz, persze hogy van, csak éppen külső szemlélőnek megfoghatatlan, esetleg érthetetlen. Ugyanis a válasz az, hogy nekünk így jó. De ha időnként valamivel ki akarom fizetnem a kérdezőket, azt szoktam válaszolni, hogy így legalább nagyobb az esélyünk, hogy öregkorunkra valaki ránk nyissa az ajtót. Persze ezt poénnak szánom, de ha mélyen magamba nézek, talán mégis van benne valami.

Nekem is 2,5 évvel idősebb bátyám van, mi se voltunk jóban gyerekkorunkban, sokat verekedtünk, nagyon különböző személyiségek vagyunk. Aztán mikor barátnője lett és elköltözött, mégis rámtört valami féltékenység-féle, és hiányzott. Aztán mikor bajba kerültem, mindig ő segített kimászni belőle. Egyszer nem volt hova mennem lakni, befogadtak a feleségével a 35 nm-be. Nemrég a férjemnek nem volt munkája én meg gyesen voltam, felhívott, hogy ennyit és ennyit tud kölcsönadni havonta (de nem fogadtuk el). Most nincs kocsink, mindig a helyünkbe jönnek, szállítanak minket, ha kell, mozit szerveznek nekünk fuvarral... Nekem is van családom szerencsére, de egy testvér akkor is pótolhatatlan támasz, még ha nem is anyagi értelemben, de mégis lelkileg, hogy van hova tartoznod, van kivel feleleveníteni néha-néha a gyerekkori emlékeket. Sajnos nagyon sok házasság tönkremegy, barátokkal is megromolhat a viszony, de a testvér mindig testvér marad. Ahogy az anyád, apád minidg az anyád, apád marad, még ha nem tetszik is.

Tudom, hogy biztosra soha nem lehet menni, mert egy testvér is lehet rossz testvér, de minél nagyobb az ember körül a család, annál nagyobb biztonságban van az élet meglepetéseivel szemben.

Ha ez is belejátszik a gyerekek számáról való döntésbe, én nem látok ebben semmi rosszat. De egy gyerekenek főleg azért jó a testvér, hogy a szülőknek ne mindig szeretete, aggodalma, reménye és félelme egy gyereken csattanjon.