Ki miért szeretne / akart gyermeket vállalni?

KEDVES VÁLASZOLÓK! ÜZENEM NEKTEK: kb. 4-5 napra elutazom. Ha megérkeztem, igyekszem reagálni az újabb beírásokra.

---- ----

Kérdezed tehát, mi a véleményem erről? Engem is felháborít általában véve is a diszkrimináció. A tiszteletteljes, gyengéd huszonéves katona pedig egy igazi lovag!! Elismerésem. :)

Az anyaság számomra is megható dolog, nem szégyenlem bevallani (ráadásul állítólag nem kevés férfi fejében fordul meg), hogy ha volna mód rá egy varázslattal, hogy női testem legyen, szívesen kipróbálnám a terhességet, szülést, anyaságot, és elsősorban azért, mert egyszerre van apai és anyai szívem, kisgyermekgondozó hajlamom. (Na de pusztán ezért nem fogom átműttetni magam. :) Hetero vagyok egyébként is.) Másodsorban meg tapasztalatszerzés okán.

Bevallom, a kamaszok viszont "nem hatnak meg", én se vagyok tökéletes, nehezen viselem el őket, pedig szeretném.

"lényegében véve ezért támadnak!" -ezt nem értem egészen. Arra célzol, hogy az őszinteség miatt támadnak másokat a diszkriminálók? Innen is meg lehet közelíteni a kérdést persze... szerintem elsősorban félelem okán, tehát félnek felvállalni önmagukat, és eljátszanak egy szerepet: csatlakoznak egy csoporthoz érdekből (akár virtuálisan, vagy akár élőben látatlanban is), akiknek többé-kevésbé hasonló az elképzelése,hogy ne érezze magát egyedül, védtelenül, ÉS IJEDTÉBEN KÖZÖS ERŐVEL TÁMAD, MINT A RIADT, CSAHOLÓ KISKUTYA (de teljesen saját magához hasonlót sose fog találni senki, tehát részben "feladja elveit", nem önmagát adja teljesen).

Pardon, lemaradt:

Hozzáteszem, az önvédelem más dolog, ha van alapja: az jogos ÉS SZÜKSÉGES dolog. Az alaptalan támadást azonban alaptalan félelem szüli és felesleges dolog.

Megint csak nem összekeverendő fogalmak a düh és az agresszió: utóbbi egyben dühödt is lehet,

ám aki NEM agresszív alapvetően, az is lehet olykor (vagy gyakran) dühös.

A düh természetes pszichés sajátosság, az élet nem habostorta.

Az agressziót viszont elítélem.

Kedves 26 éves anyuka, pontosan én is így vagyok, hogy ha lesz gyermekem, mi lesz, amikor kamaszodik, kicsit előre aggódom... Arra gondolok, biztos továbbra is szeretni fogom, hiszem a leendő gyerekemről lesz szó, de mennyire leszek képes jó szülő lenni, és tolerálni benne/bennük majd azt, amit alapból nem kedvelek a kamaszokban? És valóban, számomra is átmenet ilyen értelemben a kisiskoláskor is már: velük még jól kijövök, de nem annyira a világom, számomra is már túl nagyok ők. Ösztönösen a 2-5 évesekkel vagyok egy hullámhosszon.

Valszeg számos téren hasonlót éltünk meg, mivel engem is sokat piszkáltak a többiek a suliban, egyébként én szintén alkatilag vékony vagyok, talán esetemben is belejátszott. Sosem voltam átlagos, főként a lelkivilágom és intellektusom tekintetében. Tehát kisiskolásként még csak-csak jellemzőek voltak rám a vonatkozó életkori sajátosságok, de nem voltam egy tipikus kamasz, akkoriban épp úgy nem értettem kortársaim "marhaságait", mint ahogyan azóta sem. Én is lázadtam persze, sőt, a mai napig sok minden ellen, de a megjátszott vagányságukat, a falkaszellemüket és -ahogyan írod- hogy szeretik kipécézni egyes társaikat (ami számos felnőttben már kamaszként rögzült) sose értettem. Gyerekkoromban vagy magamba fordultam, elmélyülten gondolkodtam, ábrándoztam, fantáziáltam, stb, vagy olykor odafordultam a normálisabbak felé (tehát velük találtam közös beszédtémát, tevékenységet), illetve igyekeztem kiállni a kiközösítettek, megbántottak mellett, bár utóbbi dolog huszonéves koromtól jellemző intenzíven: kardoskodom az egyes kisebbségek mellett: a rétegzenét kedvelőktől kezdve az egyéni életmódot folytatókon át a sajátos gondolkodásmódúakig, sajátos érzelmi világú egyéniségekig, fogyatékkal élőkig, olykor faji kisebbségig sok mindent érint ez, persze csak ha jóindulat jellemzi a kisebbséghez tartozó egyént, de van, hogy általánosságban szólok a kisebbség érdekében, persze csak a magam piciny hatáskörének megfelelő szinten. Ide tartozik az is ,hogy kiemelten fontosnak vélem az élővilág tiszteletét: állatvédelem; a növényeket is kíméljük és tiszteljük, feleslegesen nem ártok nekik.

Akárcsak a te életedben, az enyémben is jellemző volt gyerekkoromban körülöttem az agresszió (lelki szinten mindenképp), de kisiskolásként még ösztönösen le tudtam vezetni (kisebb verekedések kialakultak, de ez szokásos dolog ekkoriban és olykor jó móka nekünk, fiúknak, gyömöszölni egymást, vagy dühöt levezetni kisiskolásként), az volt gyerekkorom egyetlen energikus időszaka, de később már stresszelt, és nálam is megmutatkozott táplálkozási zavarban. Ért pár igen komoly trauma is engem gyerekkoromban az említett általános tendenciákon felül.

* * * * * * * * * *

Minden kedves hozzászólónak üzenem, hogy visszatértem az utazásból, e héten ismét tudok reagálni rátok! :) Valamikor a hétvégén elutazom megint, ekkor 8-10 napra.

* * * * * * * * * * *

Kedves 26 éves anyuka, javaslom, email-ben folytassuk, egyrészt, mert kényelmesebb, másrészt mert bizalmasabb, harmadrészt mert félig-meddig már off-olunk (ami hátha zavar mást), ráadásul sok-sok gondolatot cseréltünk eddig itt, bár jelezd, ha zavarna a levelezős forma köztünk, kérlek. Egyébként sok mindenben egyet értek ismét veled. Átlagos, magyar, fehér bőrű férfi létemre és is toleráns vagyok a sokféleséggel szemben - ha már az etnikai jelleget is említetted, sőt, van sokféle nemzetiségű "jó fej", kedves, értelmes ismerősöm nekem is.

ELKÜLDTEM MA DÉL KÖRÜL EGY LEVELET NEKED INNEN, a legelsőt hozzád. :) Abban folytatom reagálásomat.

Köszönöm a leveled, megérkezett, amint időm lesz, reagálok rá. :) (Igyekszem, talán még ma.)

Semmi baj az off -ért, szerintem csak RÉSZBEN volt az, és hasznosnak is tartom, mert érintőlegesen a gyermekneveléssel, -vállalással kapcsolatban tértünk ki olykor, többen, te is, én is. :-)