Kinek van még ördögfiókája?
Az én lánykám 2 éves múlt, mindig vannak "bosszantó, de vicces" cselekedetei, példa az elmúlt hónap terméséből: tollal összerajzolva az asztal, parketta, ülőgarnitúra, és az egész teste; krumpli a zsákból kipakolva, lakásban szétgurigatva; egy doboz tisztasági betétem kibontva, az ágyán szépen sorba kipakolva; 1 tekercs papír a WC-ben, ami persze eldugult; Wc-kefével feltörölve;
Mostanában nagyon szeret segíteni, de mindenben. Ma húst paníroztunk, elképzelhetitek, tiszta liszt és tojás volt minden. A "mosogatásából" sincs sok köszönet, de nem baj. Ha most nem hagyom, később nem várhatom el tőle.
Ja, két korábbi sztorit nem tudok elfelejteni: egy tégely popsikrémet kikent a fotelra; a kádba kakált, és azt szétkente a hasára, kádra, játékokra.
Nekem is az van, bár még csak nemsokára lesz 1 éves. De hihetetlen, amiket csinál. Reggeltől estig jár-kel a lakásban és "alkot". Hozza a wc kefét a konyhába (csurgatva). A wc papírt letekeri és húzza maga után. A telefonzsinórral körbetekeri a nagy virágdézsát. Tányért is tört már, ezen kívül mindent szétrág. A macska fülét, farkát húzza, ütögeti a hátát (még jó, hogy tűri a cicus). A könyveket egyenként ledobálja a polcról, ha visszarakom, azonnal megy és újra ledobálja. A dvd-ket egy mozdulattal lesepri a polcról és a múltkor a virágföldbe "ültette" bele az egyiket. Persze mindezek közben óriásiakat esik, mert még nagyobb a bátorsága, mint az ügyessége. Most három prezúr van a homlokán, egy kék folt és két piros. Ja és ha valamit nem hagyok neki, olyan hisztit vág és olyan hangon ordít, hogy két szomszéddal arrébb is hallják. (Pedig kertes házban lakunk és bent ordít.) Simán földhöz is vágja magát néha, ha a toporzékolás nem elég hatásos...
Hullafáradt vagyok. Most éppen alszik, de az sem tart sokáig. :-)))
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!