Akik semmi édességet nem adnak gyermeküknek, azok miért tiltják tőle?
Első, cukrot??? Hiszen az anyatej tele van laktózzal- ami egy az egyben tejcukor, és például laktóz intoleranciában szenvedők, nem kaphatnak anyatejet sem, mert ugyanolyan allergiát vált ki, mint a tehéntej.
A gyümölcsök- tele vannak cukorral, gyümölcscukorral és kevés gyümölcs van, ami nem édes.
A tejtermékek tele vannak cukorral, már említett tejcukorral.
A szőlő -tele van szőlőcukorral
A sör- malátacukor
Úgyhogy ez amit írtál finoman szólva is b@romság, hiszen ebben az esetben, ha nem akarod az édes ízt megismertetni a gyerekeddel illetve cukorral tömni, akkor sem anyatejet, sem tejterméket, sem gyümölcsöt, sem zöldséget nem kaphat.
Nem beszélve arról, hogy a szervezet összes sejtje cukorral táplálkozik, mindent szőlőcukorrá bont le a szervezet és a megfelelő működéshez bizony be kell vinni a szükséges cukrot. Bár lebontja a zsírt is, de méreganyagok keletkeznek, amik kómát okozhatnak illetve a fehérjét is, de az meg egyenes halál.
Igen volt egy ürge Amerikában, akit Atkinsnak hívtak, nem is érte meg csak az afrikai éhezők átlagéletkorát, mert az egyoldalú táplálkozás felborította az anyagcseréjét. És ki is ment a divatból a módszere.
Én egyébként annak híve vagyok bármit lehet, csak mértékkel. Nem hiszem, hogy akár naponta egy rudi, pár szem keksz, akár nyalóka néha-néha akkora tragédiát okozna, hogy tiltani kelljen. Inkább mértékletességre kell nevelni.
Én nem tiltom.Én is szeretem az édsséget,ha én eszem mit tiltsak.Mértékkel!!!!2,5 éves.
Ne is hidd el amit írnak, itt sokan az evéssel kapcsolatba hazudnak!!!
Hajaj!
Akkor biobölcsibe kell adni a gyereket, mert a sima, állami bölcsiben bizony cukros teát, ivólevet kapnak a gyerekek, édes péksüteményt, és túró rudit!
Mióta bölcsis a kislányom, nagyokat mosolygok azokon az anyukákon, akik hiperszuperbiocuccokkal, teljes kontrollal etetik a gyerekeket, mert ők lesznek a legjobban ledöbbenve a bölcsis és az ovis menün...
Ez kb olyan már, mint az hogy "az én gyerekem aztán nem nézhet tévét"
3éves és 14 hós , és igen, már kóstoltak édességet, úgy mint kinder tojás és tejszelet, túrórudi. A mérték a lényeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!