Tehet ilyet egy nagymama?
5 unokája van. Legnagyobb unokáját, aki 10 éves láthatóan jobban szereti, mint a többit. Mindent megvesz neki, mindent megenged neki, akármit tesz, soha nem szól egy rossz szót sem rá.
Ez az unoka, amikor az 5-ből 3-an jelen voltak megkérdezte, hogy: Mama, kit szeretsz a legjobban? És azt válaszolta, hogy téged. (a másik 2 unokának ez nagyon rosszul esett)
Tehet-nem tehet, megtette. Így kell hozzáálni, és így kell nagymamán kívül nevelni a gyereket, hogy ezt fel tudja dolgozni...
Amúgy szemét dolog minden szempontból
Nem az igazi.
Sajnos az én nagyanyám is szemtől szembe közölte velem annak idején, hogy a testvéremet jobban szereti. Eléggé megkeserítette a gyerekkoromat (sok egyéb beszólásával együtt.)
Szar, de túl lehet élni.
Felnőttként már inkább csak sajnálom. (92 éves, még él)
Mi 50 km-re lakunk anyósomtól, egy kislányunk van, két éves. A férjem testvéréék 55 km-re laknak Tőlük, két nagyobb (10-12 éves fiúk) gyermekkel. Oda havonta (!) akár többször is megy, itt, az utcánk végében mennek el. Tavaly karácsonykor látta utoljára a kislányomat, úgy, hogy Mi mentünk át a sógornőmékhez, és Ők is ott voltak. Ezzel együtt összesen 4x látta Őt.
Húsvétra képeslapot készíttettünk, a kislányom fotójával, nyuszifülekkel a fejecskéjén. Természetesen anyósomnak is küldtünk. Még egy ingyenes emailt sem írt.
Telefonon sem érdeklődik felőle. Tavaly karácsony óta nem is látta. Se szülinap, se semmi.
Megteheti, hisz miért ne tehetné, hogy az egyiket jobban szereti mint a másikat, de ha ennek hangot is ad, vagy az odamondja annak akit kevésbé szeret, ez nagyon unintelligens, bunkó, ostoba, primitiv, érzelmileg szegény emberr vall. Az ő szégyene.
Az én anyósom és az ő anyukája ugyanilyenek. Van egy lány és van egy fiú (a párom) a lány az istennő, a minden, az etalon, a fiú a sz.r a semmi a senki, a lusta, és ez természetesen nem is nagyon titkolják.
Úgy látszik ez nem is olyan ritka a családoknál:-/
Persze, megeteheti, a törvény nem tiltja. Ja hogy mi a véleményem róla? Érzelmi és értelmi intelligenciája nem hiszem, hogy a mérhető tartományba esik. És nem hiszem, hogy kitenném a gyerekemet ilyen hatásoknak. Mármint a kötelező karácsonyi, húsvéti látogatásokon túl.
Azt gondolom, hiába is beszélnél vele, szerintem aki ilyet tud mondani egy kisgyereknek, az oly mértéken sötét, hogy még az én anyósomon is túltesz, ami pedig nem kis dolog, hidd el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!