Aki "tragédiaként" gondol a gyermeke bölcsibe szoktatására, az miért érez így?

Ez minden szülőnél, főleg anyánál normális.

mert 2 évig 24/7 együtt volt valakivel, akit imád, nehlz elengedni még pár órára is.

Amikor a lányom ovis lett, párszor megsirattam.

Mert sokszor a gyereknek is nagyon rossz, és ez persze, hogy fáj a szülőnek. Én nagyon utáltama bölcsit, most is bevillannak emlékek, hogy emnnyire sírtam reggel mikor otthagyott anyukám. Sokszor a sarokról fordult vissza, mert hallotta, hogy sírok. Persze azután ő is sírva ment be dolgozni. Főleg azok az anyukák érezhetik rosszúl magukat, akiknek ilyen rossz emlék a bölcsi. Biztos én is nagyon fogom sajnálni a picit, ha sírni fog, szomorú lesz.

Márciusba megy bölcsibe kisfiam, de majd meg szakad már a szívem. Nagyon itthon szerettem volna vele maradni 3 éves koráig de nem lehet. Nagyon szereti a gyerekeket, remélem jól fogja magát érezni.

utolsónak. Normális vagy nyugi:) Nem vagyunk egyformák.

Mert ez már az elszakadás kezdete...addig csak az anya létezik az életében,de innentől már kinyílik számára a világ.Ez persze nem "tragédia",de úgy éljük meg.A fiam 2.5 éves,majd jövő szeptemberben megy oviba(ha megy).Már most sajnálom,hogy "el kell szakadnunk" egymástól,holott tudom,hogy neki jó lesz.A nagyobbik gyerekem nem járt kis csoportba,4 évesen ment oviba...majd meglátjuk, kisebbel mi lesz.

Ez érdekes. A lányom most kezdte az ovit, már alig vártam és ő is. De bölcsibe nem járt, nem is adtam volna.Teljesen bölcsi ellenes voltam akkoriban. Közben született kistesó, aki most lesz 1 éves és már azon gondolkodok, hogy várjam e meg a 2 éves kort, vagy már hamarabb irassam be. Már annyira mennék dolgozni. A pénz is jobb lenne és a felnőtt társaság is hiányzik. Már 4 éve itthon vagyok.

Fájdalmas az elválás, főleg, hogy eleinte a gyerek is sír utánad. Rossz volt a gondolat, hogy ezután nem követhetem-irányíthatom úgy a fejlődését, hiszen a nap nagy részében nem leszek vele. Nem leszek tanúja a mindennapjainak. Ez tulajdonképp most is rossz, ha így belegondolok. De van a dolognak jó oldala is. Amióta beszokott és láthatóan jól érzi magát ott, szereti a gondozónőket, látom mennyit fejlődött, változott előnyére (alvás, evés, szobatisztaság, beszéd) azóta nekem is könnyebb, és hogy őszinte legyek nekem is jó újra dolgozni, emberek között lenni, normálisan felöltözni stb.