Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy lehet normálisan, szépen...

Hogy lehet normálisan, szépen felnevelni a gyerekeket, ha mi szülők nem szeretjük már egymást?

Figyelt kérdés

A legfontosabb: nem tudunk elválni, mert egyikünk sem tudja anyagilag vállalni a gyerekek felnevelését. Van egy közös ház, ha elválunk, max. 1 garzont tudnánk belőle venni. Én részmunkaidőben dolgozom 4 órában, nem találok más munkát már szeptember óta, és mèg ez a munka sem fix hosszú távon.


Szóval, majdnem 15 éve vagyunk együtt, 4 és 2 évesek a gyerekeink. Az évek alatt megromlott a kapcsolat màr, pláne a gyerekek születése után, eljutottunk oda, hogy tulajdonképpen mindketten elismerjük, hogy nem szeretjük már egymást. Idegesít. Mindennel. Hogy felszedett +25 kilót és fogyás helyett zabál most is este 10kor. Hogy reggel sosem kel fel 9 elött hétvégén, bár ezerszer megkértem, hogy én vagyok 6tol egyedül a gyerekekkel, keljen ő is. Hogy állandóan, mindennap hisztizik, hogy utálja a munkáját.


Értitek, egyszerüen eljutottunk oda, hogy már inkább egymáshoz sem szólunk, mert nem tudunk tisztelettel, normálisan kommunikálni, csak veszekedni. Nem is érdekel, mi van vele.


De közben itt van ez a két kicsi gyerek, akiknek nem szabadna ilyen légkörben felnőni, ezért igyekszem kedves lenni a fðrjemhez, hozzászólni, nem b*szogatni, mikor ordítanék vele a legszívesebben, de közben sokszor azt látom, ő meg sz*rik bele, hiába kértem meg számtalanszor, hogy legyen tekintettel a gyerekekre, normálisan viselkedjen és kommunikáljon. Nem megy neki, mert nyilván ö se szeret már engem.


Nem tudom, hogy neveljem fel így szeretetben és nyugalomban őket. Nem, hiána írjátok, hogy váljunk el, hisz nem tudnám eltartani őket, nincs csaladom, egyedül vagyok, senki nem segít, ha találnék is 8 órás melót, max. nyomorognánk, mondjuk mindegy is, mert hiába keresek, nem találok.



febr. 7. 22:28
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
29%
Ha tenni kéne valamiért az már kényelmetlen, igaz? Hát akkor ez van.. Nem is olyan fontosak a gyerekek, ugye?
febr. 8. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
85%

OFF:


“ Nehezen képzelem el, hogy csak 4 órás munkát találsz.Mindenki talál munkát, aki nem lumpen.”


Találni lehet, csak nem biztos, hogy kivitelezhetőek a feltételek. 2 és 4 éves gyerek mellett azért nem mindegy, mikor kezd/végez/hol/mennyire rugalmas hely…



ON:

A #6-osnál a pont, első gyerekem 6 éves kapcsolatba született, 3 éves korában szétmentünk.


Másodjára egy akkor 3 hónapos kapcsolatban lettem terhes, aztán vállaltunk még egyet, meg esküvő is volt.

7 év után jött el a mélypont, akkor rengeteg szar ömlött, és majdnem 1 évig kínlódtunk.

De mikor a legszarabb közelében voltam, rájöttem, nem akarom bukni a családom, nem akarok úgy járni, mint az anyám (2 kapcsolat, 2 gyerek, és végül mégis egyedül nevelt fel minket), és a leglényegesebb, akkor éreztem először, hogy konkrétan a férjemet sem akarom elveszíteni, és nem csak a praktikai okok lebegtek a szemem előtt.


Meg tudtuk menteni a házasságunkat, rendeztük az életünk, amit nem tudnék mással elképzelni.

De dolgozni kellett rajta, nem varázsütésre változtak a dolgok.

(Az nekem nem kapcsolat, nem házasság, hogy kerülgetjük egymást a lakásban, ezt nem akartam.)

febr. 8. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
70%

7#-el értek egyet. Szerintem ha ennyi év van mögöttetek 2 gyerekkel, akkor ott igazi mély szerelem volt/van. Kis időt kellene egymással tölteni türelemmel, rengeteget beszélgetni órákig, randi, picit kiszakadni otthonról gyerek nélkül. Én első körben megoldani próbálnám. Viszont az is igaz, nagyon nehéz, ha a másik nem partner. De a hízás mint ok az utálatra, nekem fura. De nem látunk bele itt, nyilván nem csak ennyiről van szó, csak nem részletezted. Párterápia esetleg még?


Aki azt írta, jobb külön, az én szüleim voltak együtt boldogtalanul, majd voltunk külön fél évet egy lyukba élve egy boldogtalan anyával a szegénységben, majd ők végül leültek, nem bírták egymás nélkül. Újra összejöttek, és nem volt vita, mai napig imádják egymást, azóta 30 éve kb. Nekik nagyon jót tett a különlét. Mint ha újra tiniként jönnének össze olyanok voltak. Bennem pedig ami még mindig megmaradt felnőttként az az, amikor külön voltunk szegénységben boldogtalanul. Nem az, hogy előtte vitáztak. De nyilván egyik se jobb. De mivel a férjem is nagyon nehéz gyerekkorból jött, így az első gyerek előtt megbeszéltük, hogy bármi van először megoldjuk mindketten, mert két gyereksorsról van szó. De mi ha sértő a másiknak, akkor is őszintén az ember arcába mondunk mindent, nincs kimondatlan szó.

febr. 8. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
84%

En 15 eves koromig igy eltem a szuleimmel. Ok meg csak nem is veszekedtek soha, illetve nem tudom felidezni, ha igen, de a csend…az az orditoan ures csend, ami koztuk volt. Csak akkor beszelgettek, ha muszaj volt, amugy egymasra se tudtak nezni.


El nem tudom neked mondani, hogy ez milyen fojtogato erzes egy gyereknek. Amikor tudod hogy valami van, de nem erted, hogy mi es neked ebben kell elned. Az mentette meg az en eletem akkor, hogy a nagymamamhoz tudtam menekulni. Sokszor voltam ott, mert keptelen voltam ezt otthon elviselni.


De vegul elvaltak.

febr. 8. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
56%

Elváltok, mert a gyerekek sem hülyék, és tudják, hogy nem jöttök ki egymással a férjeddel és a többin lehet gondolkozni.


Nyugi, semelyik gyerek nem boldog az egymást épp csak nem ölő szüleinek, hogy együtt maradtak "az ő érdekükben".

febr. 8. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
46%

Okosat nem tudok írni, de arra reagálnék, amit a 3as írt, mert megfogott az a gondolat, hogy ha elválnak a szülők útjai, még arra sincs ott az apa, hogy az anya el tudjon menni zuhanyozni ...nos, nekem erről annyi a véleményem, hogy amelyik pasinak meg kell köszönni, hogy a felesége elmehet zuhanyozni, vagy akár megenni 10 perc alatt a vacsoráját, az a kapcsolat olyan is...ezek teljesen alap dolgok, szükségletek, nem pedig segítségnek kellene felfogni, hogy valakit elengednek zuhanyozni! Hát köszi, tök jó, hogy ennyit megérdemlek...érted ...

Értékelhető "erőfeszítés" egy férjtől, ha néha "elküldi" a feleségét rendesen kikapcsolódni, és itt nem arra gondolok, hogy 1-2 havonta egyszer, hanem mondjuk már 1-2 hetente pár óra is jól tud esni kezdetben. Minél nagyobb a gyerek, persze annál szabadabb mindkét fél, de azért egy anyukának is jár a szabadidő, és az nem a zuhany, meg a vacsora...kva nehéz, persze, pl az én férjem is három műszakol, mellette itthon is dolgozik felállásban, de "elengedem" kimozdulni, kocsmazni, haverokkal elmenni, hobbijának élni, amikor igényli. Hogy ez visszafele mennyire valósul meg, és hogy a gyerek körüli teendokbol itthon mennyire veszi ki a részét...hát, hagyjuk. És nem mondom, hogy sosincs szabadidőm, de azért sokkal-sokkal kevesebb, mint neki. Pedig az anyukák sem a lábukat logatjak otthon, ezt szerintem senkinek nem kell magyarázni...

Most úgy érzem, a mi házasságunk is válságban van sajnos, de azon vagyok, hogy ezen tuljussunk, nem csak a gyerekert, hanem kettonkert is. Számomra az örök hűség örökre szól, nem pár évre...de a házasság nem egy életen át tartó rózsaszín köd, az biztos, és az is tök természetes, hogy a szerelem elmúlik, átalakul. Tudni kell alkalmazkodni az új helyzetekhez és erzesekhez.

febr. 8. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
48%
16os vagyok, még annyit felejtettem ki a kezdeti gondolatmenethez, mármint hogy az, hogy elmehetsz zuhanyozni, nagy segítségnek nem mondható, hogy azért vannak esetek, amikor egy nő egyedül erősebb..mármint én senkit nem biztatok arra, hogy hagyja el a férjét, mint írtam, én sem készülök erre, viszont pl nem nagy dolog szerintem, hogy akkor zuhanyzol le gyorsan, amikor elaludt a kicsi, de cserébe nem érzed azt, hogy folyton alárendelt szerepben vagy egy kapcsolatban, ahol egyenlő feleknek kellene lennetek.
febr. 8. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
0%

"Találni lehet, csak nem biztos, hogy kivitelezhetőek a feltételek. 2 és 4 éves gyerek mellett azért nem mindegy, mikor kezd/végez/hol/mennyire rugalmas hely…"


Talán nem akkor kell ezen elkezdeni gondolkodni amikor már a válás szélén áll két gyerekkel.. Hanem mondjuk már eleve olyan helyről elmenni szülni, és utána is tartani, ápolni a kapcsolatot a munkáltatóval. Ehelyett nulla tudatossággal szülnek a semmibe aztán nyavalyognak hogy nincsenek lehetőségeik. Brühühü.

febr. 9. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
100%
18#as Ez amúgy már hol segítség egy adott problémában? Imádom az ilyen agyatlan embereket, akik a múlttal jönnek mit hogy kellett VOLNA.:D Mekkora segítség ez már ilyenkor. Taps neked Csillagom! Szerintem már a kérdező is rájött hogy kellett volna. Hessss. :D
febr. 9. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
100%

“Hanem mondjuk már eleve olyan helyről elmenni szülni, és utána is tartani, ápolni a kapcsolatot a munkáltatóval. “

🤣🤣🤣🤣🤣


Ez volt az év vicce a 2025-ös Magyarországon, mikor örül az ember, ha több hónapot ki tud húzni 1 helyen.

Ez már nem a szocializmus, mikor nyugdíjig elrohadt az ember 1 szaros munkahelyen, azt jól van.

És az sem garantàlt, hogy onnan viszik tepsiben, mikor feldobja a talpát, ahova 30 évesen beköltözött…


(Tavaly tavasszal szűnt meg a munkaviszonyom. Rá 1 hétre pozitívat teszteltem. Persze, hogy bepánikoltam, de ha az itteni rosszindulatú károgókra hallgatok, most kaphatnám a szaros 25ezres GYES-t. Szerencsére utánaérdeklődtem a lehetőségeimnek, és nem rájuk hallgattam.)

febr. 9. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!