Miért van egyre több ilyen gyerek?

A nevelés alatt ti mit értetek? Mert le merném fogadni, hogy mind mást!

Én nem tudom, milyen környéken éltek, de mi rohadt jó környéken, és rengeteget hallom a gentle parenting, leguggolós, szemkontaktust felvesz, emberi hangon röviden magyaráz szülőket, a figyelemelterelősöket(Számoljuk meg hány állat van a rendelő falán) meg Danika, az fáj neki, ne csináld! Ülj ide és nézd meg ezt..! és visszahúzza a kezénél a gyereket, vezeti maga mellé, erő sem kell hozzá, pedig az előbb popsinrúgta az iskolát tesóját.. Én ezeket nevezem nevelésnek és ezek totál működnek is tipikus gyereknél. A problémásaknál nem működnek, ott a nevelésnek durvábbnak kellene lennie, mert nem értik.. idomításszerűnek, jobban figyelemfelkeltőnek(hangosnak ritkán), tömörebbnek parancsszavakkal és oktatva, mint az értelmi sérülteket naponta, mi az, ami fáj? Hogy viselkedünk itt meg itt, próbáljuk el! Hol érintheted meg a másikat és mivel? Aztán kiabálva rá, hogy a kezeddel! Majd csak annyit, hogy "kézzel!" ha nem azt csinálja. meg "szépen!" "kedvesen!" ezt rákiáltva és folyamatosan monitorozva, mert a problémás 70x megpróbálja ugyanazt gyorsan, kiabálva, miközben fel sem fogja mi van körülötte(vagy nem érdekli, nem figyeli). Olyan katonásan, érzelemtelenül, érthetően, tömören és erősen megszorítani, ha belerúgott és minden alkalommal, ha megpróbálja még egyszer. Egyszerűen máshogy nem működik.

Szóval én az első, normálisat értem nevelés alatt, de szerintem az itt válaszolók a másodikat is annak tartják, ami inkább idomítás, fenyegetés. Nyilván van, akiknél ez is kell, de attól még nem nevelés. aztán ha épp nyugiban van, jól viselkedik és figyel, akkor mehet az elsős magyarázós kedves mód, de ilyen 10percből egyszer, ha előfordul..

Ezeket látom a teljesség igénye nélkül (vállalom a lepontozást):

1. Felgyorsult életvitel: a szülő is rohan, a gyereknek sem ad időt. Túlterheltség, heti több különóra, ilyen-olyan fejlesztésekkel, edzés, már ovis korban. Kis túlzással reggeltől estig folyamatosan valamilyen ingernek "kell" érnie a gyereket.

2. Nevelés hiánya, nincsenek világos, egyértelmű normák felállítva. Következetesség hiánya, hogy egy adott helytelen magatartásnál a nem mindig nem legyen

3. Majomszeretet: szintén a "nem lehet rászólni, nem lehet fegyelmezni, mert sérül". Sok helyen látom ezt: a gyerek neveletlen, felesel, hisztizik. Egy darabig próbálja szeretgetni a szülő, majd mikor elfogy a cérna, akkor csak az üvöltés marad. A szeretet nem egyenlő azzal, hogy nincsenek korlátok.

4. A szülő nem szülő, hanem játszópajtás és haver.

5. Apa teljes hiánya: azért van két szülő, mert más mintát sajátít el a gyerek és mindkettőre szükség van. És az apa mintáját nem úgy lehet átadni, hogy este 10 percet hülyéskedik apa a gyerekkel, hanem a neveléssel. Ha a gyerek épp belerúgni készül az anyjába, mert nem kapott meg valamit, akkor az nem "jópofa". Az apáknak kéne ilyenkor fegyelmezni.

6. Mesélés hiánya, helyette képernyő. A mese fejleszti a fantáziát és emellett nevel. Ma már alig van normális mese. A régi mesék közül voltak olyanok, amelyek érzékenyítettek. Ezeket Ma le szokták hurrogni, mert nehogy a gyerek szegénységgel, betegséggel találkozzon. Holott ezek az élet valóságai és ezeken a példákon keresztül tanul meg elfogadó és empatikus lenni. Ma beteszik a gyereket a képernyő elé, ahol azt a "nevelést" kapja, hogy a legerősebb, legnagyobb szájú és általában legostobább szereplőnek van igaza. Ez lesz a minta.

Az empátia teljes hiányát érzem amúgy a legnagyobb problémának ma. Ami igen komoly társadalmi problémákhoz vezethet néhány generáció alatt, vagy már most...