Mit csináljak, ha folyton dühös vagyok rájuk?

Vagy egy másfél és egy 2,5 éves gyerekem. Mindkettő dackorszakban van, a kisebb állandóan üvölt, hogy kézben akar lenni (ülve ölben nem jó), és ha csak wc-re elmegyek vagy megpucolok egy almát, akkor úgy ordít, mintha nyúznám. Ha kézben van, nyúl a késért a pulton (közben főzök, kavarom a kaját, azért van ott a kés), és pofonvág, mert nem adtam oda a kést. Ugyanígy pofonvág, ha nem adok oda neki valamit, amit kért (mert pl törékeny). A nagyobb azért hisztizik, ha csinálni kell valamit, pl sétálni menni utál, mindig kész kínzás felöltöztetni, elvágja magát a földön és abszolút nem kooperál. Próbálok kedves lenni mindkettővel, magyarázni, hogy mit miért kell, türelmes lenni, nem szoktam kiabálni (egyszer egyszer előfordul), de belül érzem, hogy hónapról hónapra egyre jobban meghal a lelkem ettől az állandó hadakozástól, hogy folyton én vagyok a paraszt, mert sétálni viszem őket meg nem játszhat a késsel. Ma a férjem azért cseszett le, mert fogtam és a kihúztam a boltból a fagyiért földön vergődő gyereket, ahelyett, hogy ott nyünnyögtem volna neki, hogy dolgozzuk fel együtt az érzéseit, és jöjjünk ki akkor, ha megnyugodott. Érzem én is, hogy nem ez volt a legjobb megoldás, de egyre jobban érzem, hogy gyűlik bennem a feszültség, és egyre dühösebb vagyok a férjemre és a gyerekeimre, mert a gyerekek olyan, mintha direkt minden helyzetet megnehezítenének, a férjem meg nem volt velük napi plusz 12 órát, amíg bosszanthatták a gyerekek, úgyhogy ő sokkal nyugodtabban kezeli őket. Ő úgy van vele, hogy hadd borogassák ki a szekrényből a játékokat a gyerekek, majd ő összeszedi (hát hogyne), én meg próbálnék rendet tartani, és azt mondani, hogy egyszerre csak egy játékkal játsszanak. Amire ugye rögtön jön a visítás. De ha kettőt vehet ki, akkor is visít, csak az a jó, ha mindent kiszór a földre, aztán 5 perc játék után lelép.

A férjem kicsit keveset csinál a háztartási feladatokból, de alapvetően jó férj és apa, azt gondolom, hogy az ő nyugodtságát kellene követnem nekem is, de nagyon küzdök vele, mert hiába játszom meg, hogy nyugodt vagyok, egyre dühösebb és fáradtabb vagyok. Tudtok tanácsot adni, hogy ÉN hogy tudnám jobban csinálni? Túlságosan korlátozom a gyerekeimet és lehetetlen elvárásaim vannak? Vagy nem vagyok elég szigorú a gyerekkel és azért ilyen szófogadatlanok? Esetleg ez csak egy időszak, éljem túl és jobb lesz?

Köszönöm mindenkinek, aki kedvesen válaszol!