2,5 éves kisfiam folyton mindenre nemet mond. Már kezdek megőrülni, mit csináljak vele?
Figyelt kérdés
Még nem szobatiszta de nem hajlandó elviselni magán a pelust( konkrétan ha nem figyelek letépi a bugyipelust is ) sem pedig bilibe vagy WC-be pisilni. Ha kérem, hogy jöjjön enni, ha kérem, hogy pakoljunk össze magunk után, ha aludni kéne menni mindenre azt mondja, hogy nem. Ma is 20 perc volt amíg rávettem, hogy feküdjön az ágyába ebéd után de azt hittem már megőrülök mire sikerült. Nem akar felöltözni, hogy lemenjünk aztán meg marhára nem akar feljönni. Nem akar fürdeni menni utána meg csak visítás közepette sikerül kiszedni a kádból. Eddig nem volt ilyen és nem tudom már, hogy kezeljem ezt. Néha már ki tudnám rúgni a ház oldalát. Valami tanács?2015. júl. 29. 20:10
1/4 anonim válasza:
Testvérem lánya pont hasonló helyzetben van, igaz ő már 1,5 évesen szobatiszta lett mint ahogy a fia is, de most pont a nem korszakba lépett. Velük voltam egy jó darabig, és én is megőrültem nem hogy az anyja. Azok a hisztik, komolyan én akartam pofon vágni a gyereket. Szerinte a világon minden az övé és semmit nem kell csinálni. Ha a szülő kiabál vele, hogy szedje össze a sok játékot amit kiborít mondja, hogy nem te szedd össze (a szülő). Ha bármit a kezedbe fogsz azonnal oda megy és elveszi, hogy az neki kell, de csak mert te "játszottál" vele. Ha valami elvesznek tőle azonnal sírás. Szerencse, hogy nem az én gyerekem én nem hagynám elkanászosodni. Tudom nem divat az erőszak, de akkor is meg kell mutatni a gyereknek ki a szülő és, hogy nem ellenkezünk neki minden hülyeségért.
2/4 anonim válasza:
jó edzés ez későbbre...
az enyém is így kezdte, most pedig serdül és a helyzet még durvább.
3/4 anonim válasza:
Ilyenkor kell trükközni. Normális pszichológiai fejlődési szakasz, de át lehet verni a gyereket, csak motiválni kell. Ergo a kívánt dolgot állítsd be úgy, mintha valami hatalma móka lenne, amiből ő ki van hagyva. Akkor egyből azt szeretné csinálni.
Ki lehet menni a konyhába és hangosan nyammogva enni, kihangsúlyozva, hogy ő most nem kaphat. Fél percen belül könyörögni fog az ételért.
4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Majd megpróbálom a trükközést hátha bejön bár az én fiam nagyon makacs fajta de próba szerencse. Ha nem megy akkor igyekszem türelmesebb lenni, remélem azért nem fog nagyon sokáig tartani ez az állapot :-(
2015. júl. 31. 12:14
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!