Mit csináljak, ha folyton dühös vagyok rájuk?
Vagy egy másfél és egy 2,5 éves gyerekem. Mindkettő dackorszakban van, a kisebb állandóan üvölt, hogy kézben akar lenni (ülve ölben nem jó), és ha csak wc-re elmegyek vagy megpucolok egy almát, akkor úgy ordít, mintha nyúznám. Ha kézben van, nyúl a késért a pulton (közben főzök, kavarom a kaját, azért van ott a kés), és pofonvág, mert nem adtam oda a kést. Ugyanígy pofonvág, ha nem adok oda neki valamit, amit kért (mert pl törékeny). A nagyobb azért hisztizik, ha csinálni kell valamit, pl sétálni menni utál, mindig kész kínzás felöltöztetni, elvágja magát a földön és abszolút nem kooperál. Próbálok kedves lenni mindkettővel, magyarázni, hogy mit miért kell, türelmes lenni, nem szoktam kiabálni (egyszer egyszer előfordul), de belül érzem, hogy hónapról hónapra egyre jobban meghal a lelkem ettől az állandó hadakozástól, hogy folyton én vagyok a paraszt, mert sétálni viszem őket meg nem játszhat a késsel. Ma a férjem azért cseszett le, mert fogtam és a kihúztam a boltból a fagyiért földön vergődő gyereket, ahelyett, hogy ott nyünnyögtem volna neki, hogy dolgozzuk fel együtt az érzéseit, és jöjjünk ki akkor, ha megnyugodott. Érzem én is, hogy nem ez volt a legjobb megoldás, de egyre jobban érzem, hogy gyűlik bennem a feszültség, és egyre dühösebb vagyok a férjemre és a gyerekeimre, mert a gyerekek olyan, mintha direkt minden helyzetet megnehezítenének, a férjem meg nem volt velük napi plusz 12 órát, amíg bosszanthatták a gyerekek, úgyhogy ő sokkal nyugodtabban kezeli őket. Ő úgy van vele, hogy hadd borogassák ki a szekrényből a játékokat a gyerekek, majd ő összeszedi (hát hogyne), én meg próbálnék rendet tartani, és azt mondani, hogy egyszerre csak egy játékkal játsszanak. Amire ugye rögtön jön a visítás. De ha kettőt vehet ki, akkor is visít, csak az a jó, ha mindent kiszór a földre, aztán 5 perc játék után lelép.
A férjem kicsit keveset csinál a háztartási feladatokból, de alapvetően jó férj és apa, azt gondolom, hogy az ő nyugodtságát kellene követnem nekem is, de nagyon küzdök vele, mert hiába játszom meg, hogy nyugodt vagyok, egyre dühösebb és fáradtabb vagyok. Tudtok tanácsot adni, hogy ÉN hogy tudnám jobban csinálni? Túlságosan korlátozom a gyerekeimet és lehetetlen elvárásaim vannak? Vagy nem vagyok elég szigorú a gyerekkel és azért ilyen szófogadatlanok? Esetleg ez csak egy időszak, éljem túl és jobb lesz?
Köszönöm mindenkinek, aki kedvesen válaszol!
válasza: válasza: válasza:“ a gyerekek olyan, mintha direkt minden helyzetet megnehezítenének”
Ez csak mintha. Mert valójában nem ezt akarják. És ezt neked tudatosítanod kell.
Nem tudok 3 mondatban leírni mindent így könyvet és/vagy online szülőtréninget ajánlok. Az is előremozdít ha megérted a gyerekeid motivációját ilyenkor. De mindkét könyvben rengeteg eszközt találsz a vasszigoron és rugalmatlan, minden körülmények között erőltetett következetességen és a klasszikus kettő közötti választás felkínálásán túl. Ellenben ezek is olyan dolgok, amiket be kell gyakorolni, mint egy mozdulatsor vagy mint aki rossz technikával fut, annak idő és odafigyelés átszokni a hatékonyabbra. De mivel ezekről a módszerekről nincs hozott szülői mintánk, ezért nehéz. Tudatosság kell. Viszont általunk a mi gyerekünknek már lesz, és ő már ezt a módszert tudja továbbvinni a saját gyerekére.
Én az ő tréningjét csináltam, de ahogy látom most nem annyira aktív, de kérdezz rá vagy keress másikat!
válasza:Én sem értem, mitől jó apa a férjed..
Nem neveli őket, hanem rájukhagyja és ahelyett, hogy ő nyugtatná a kicsit, neked mondja hogyan csináld jobban:D
Az ilyen egy kaka férj. Nehogy már attól hanyattess, hogy néha eljátszik velük.
Megoldás: hagyd vele a kettőt egy napra, aztán beszéljétek meg újra, hogy nevelje ő is, mert amit érzel normális amit csinálsz meg elég jó, csak nem tökéletes.
Amit tudsz még tenni, hogy a nagyot beadod bölcsibe:)
válasza:Valóban azt kéne, amit az előző is mondott, szombaton reggel (még reggeli előtt, majd eszel valahol, ha ugyanis addig maradsz, nem fogsz tudni elmenni, mert bedarál a mókuskerék) lépj le és kapcsold ki a telefont is (különben 5 percenként kapsz üzit a férjedtől). Ha egy-két napot 0-24 egyedül kell megoldania, talán megvilágosodik, hogy milyen fárasztó két ilyen kis törpe és jobban odateszi magát ezután is. Ne szólj neki előre, mert akkor kiszervezi a mamáknak, és megint megússza a kemény melót és csak a jófej laza apukát kell adnia.
A szüleim annó úgy csinálták, hogy hétvégén a anyunak szabad volt a délután (el is ment otthonról onnantól, hogy az uzsonna ki volt váltva), apu meg egyedül menedzselt minket. A 90es években, mobil és internet nélkül. Csendes pihenő után adott uzsit és csináltunk valami programot (otthon vagy a városban, nem nagy dolgokra kell gondolni: kézműveskedés, társasjátékozás, esetleg valami extra bevásárlás, fagyizás, másik játszótér, kacsaetetés), nem volt kupi és disznóól, ha mégis, nem anyunak kellett eltakarítani, hanem apu csinálta. Anyu eközben ponyvát olvasott a parkban, kávézott a barátnőjével, vagy csak simán csavargott és kirakatot nézegetett. Próbálj meg kialkudni valami hasonlót, különben bezizzensz. Neked is jár a szabi.
válasza:Itt a férjeddel van a gond!
Pontosan tudom milyen két dackorszakossal itthon (ikreim vannak)
Kupis! Valaki mindig ordít! Mindennek 5x állsz neki, mert semmit se tudsz megcsinálni egyből.
Semmi baj nincs azzal hogy kiviszed az üvöltő gyereket. Én se állok neki az üzletben prüttyögni! Vannak szabályok amiket be kell tartani.
Így hogy Te A-t mondasz, a férjed B-t nincs következetesség és a tekintélyedet is rombolja.
Könbyű jófej türelmes szülőnek lenni napi 2 max 3 órát amikor igazából nem is egyedül visz mindent otthon.
Ülj le, beszéld meg vele hogy az nem hatékony és nem nevelés ha Ő mindent megenged
Köszönöm mindenkinek a választ, nagyon aranyosak vagytok! :)
A férjemről írtam egy dolgot, ami idegesített, hogy lazán kezel, de alapvetően nincs problémám vele. Biztos segítene, ha többet csinálna, fogok is vele beszélni, de nem érzem azt, hogy ez az áttörés, ami hiányzik. Inkább azért írtam a szekrényes példát, hogy mások a prioritásaink, és nem tudom, hogy én görcsölöm - e túl, hogy rend legyen, vagy ő nem foglalkozik vele eleget. De gondolom, hogy ez személyiség kérdés. Amúgy rotáljuk mi is a játékokat és zárható szekrényben vannak, kb 10 játék van a szekrényben, de mire kiválogatom a formabedobókat, kirakókat, lego duplókat, ceruzakészletet, stb, addigra úgy érzem magam, mint Hamupipőke. Fél óra összepakolni, ha a teljes szekrényt kiborították. Lehetne azt is, hogy bedobok mindent egy dobozba este, de ha minden össze van keveredve mindennel, akkor nem sok értelme van a játéknak. Minden kirakózáshoz kiborítani mindent, kiválogatni és utána játszani. Vehetnék olyan játékokat is, amik csak egy darabból állnak, de ezeket az építősöket szeretik most minden mennyiségben. Akkor már egyszerűbb kivenni a duplót a szekrényből, aztán hallgatni az ordítást, amíg elfogadja a sorsát, hogy nem boríthat ki mindent. Utána szépen játszik azzal az eggyel.
Valószínűleg abban igazatok van, hogy egy kis én idő kéne. A barátaimtól el kellett költöznünk, ők Budapest egyik felén, mi az agglomeráció másik felén. Túl sok macera összeszervezni egy találkozót úgy, hogy altatni csak én tudom a kicsit, mert csak szopizva hajlandó elaludni. A hobbim, amit tudok csinálni, a kertészkedés. Imádom, tavasztól őszig reggeltől estig kint voltunk a gyerekekkel, ültetgettem, zöldséget termesztettem, levendula koszorút fontam, hintáztattam, trambulinoztunk. De télen a nagy pufi overálban ők is utálnak kimenni, napi 1 órára bírom őket kihajtani, és én sem élvezném annyira, hogy elmenjek könyvet olvasni vagy festeni (másik két hobbi) a - 2 fokban. Lehet, hogy csak a hidegtől kattantam meg, és tavasszal jobb lesz a helyzet.
Terveztük a második babát. Tudtam, hogy nehéz lesz, de úgy voltam vele, hogy kibírok egy kicsivel nehezebbet, hogy cserébe egymással jobban kötődjenek a gyerekek. És tényleg imádják egymást, úgy játszanak együtt, mint az ikrek. Csak előre nem tudtam elképzelni, hogy mégis mennyire lehet lelkileg fárasztó két totyogós. Azt tudtam, hogy foglalkozni fogok velük, csinálni fogom a feladataim, nem fogok kiabálni, és ezeket tényleg tartom is, csak ez az energia sincs ingyen, a lelkem belefárad.
A bölcsi nem opció, mivel otthon vagyok a kicsivel, nem kapok munkáltatói igazolást, így csak a magán játszana, ami túl drága ár-érték arányban. De szeptemberben kezdi az ovit, ha azt mondjátok, hogy attól könnyebb lesz, akkor addig még kibírom, csak úgy éreztem, hogy ez inkább 4-6 év lesz, mire könnyebb lesz, és az tűnik túl messzinek.
Köszönöm a könyvajálót is, abszolút egyetértek a gyerek lelki oldalának a megértésével. Próbálom is, azért írtam, hogy mintha. Hiába tudom, hogy nem engem akar bosszantani, amikor 4 óra alvással zsong a fejem a visítástól, nehéz ilyen tudatosan tekinteni a helyzetre. A pozitív fegyelmezést olvastam, szerintem több kevesebb sikerrel sikerül is alkalmazni, olyankor van bajom, amikor kifogy a lelki energiám, hogy "jól" csináljam (hiába van ötletem, hogy mit kéne mondani), csak feladom, hogy jó, akkor csináld úgy, nem érdekel. De közben az sem jó, mert a lelkem mélyén dühös vagyok rá, hiába nem akarok. A másik könyvet meg fogom nézni, címről ismerem, de nem olvastam. Szeretem nagyon a hasonló gyereknevelős/pszichológiai könyveket, sokat olvastam, amíg az első babám vártam. Sokkal jobb szülő is voltam mielőtt megszülettek volna a gyerekeim. :D Akkor tele voltam tudással, hogy mit hogy kéne, hullafáradtan és kiszipolyozva fogyott el a tudomány.
Mindenkinek köszönöm a biztatást is, és a tapasztalatokat, aki hasonló cipőben van, annak kitartást, remélem, hogy 1-2 éven belül jobb lesz a helyzet, annyit még kibírnék.
válasza:csak én tudom a kicsit, mert csak szopizva hajlandó elaludni
De próbáltátok is, hogy apa altatja? Úgy, hogy elköszönsz tőle, elmész otthonról (nyilván ha tudja, hogy a másik szobában vagy, az más). Nálunk teljesen meglepő, de apával, mamával más rutinok lettek, azt hittem nehéz lesz az altatás másnak (1,5 éves korában aludt először a nagyinál), de simán ment.
válasza:Pedig menj el a hidegben is. Nem kell fagyoskodni, bedobsz egy pár rajzlapot meg vízfestéket, vagy egy regényt, női magazint, keresztrejtvényt, stb. egy táskába és beülsz egy kávézóba festeni egy órát és nyugiban meginni egy kávét, vagy meglátogatod egy barátnőd (jobb is hogy messze lakik, van indok, miért kell egy egész délután), vagy találkoztok félúton, vagy az utazást is hozzászámítod a szabidhoz. Néhány órán át apuka is életben tudja tartani őket, te meg kicsit kiszakadsz az őrületből. Muszáj lenne, mert messze még a tavasz, addigra annyira el fog fogyni az energiád, hogy még ennyit sem tudsz megtenni. Ne várd meg, amíg teljesen kiégsz és egy idegroncs leszel.
Ha annyira jó apuka és társ a férjed, ezt már régen felajánlotta volna! Heti egy szabad (=gyerekmentes) délután a minimum ebben a helyzetben (ahol a férjed csak és kizárólag akkor hív fel, ha kórházba kell vinni a gyereket, minden mást megold szépen egyedül, mint felelős felnőtt és egyenrangú szülő, és nem atomjaira robbantott lakásba vár vissza).
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!