Mit csináljak, ha folyton dühös vagyok rájuk?

Te mindent jól csinálsz , annyi , hogy mivel ilyen gyorsan vállaltátok egymás után a két gyereket, és ebben a férjed ugyanúgy benne volt , hisz ott volt mikor csinálta, sokkal többet kellene segítenie !

Ezt kellene valahogy megbeszélni, Mert a kis korkülönbségbe tönkre fogsz menni. Még annyit tudsz, hogy a nagyobbikat beadod magán bölcsödébe napi 4 órára, legalabb pár napra.

A ferjednek az apja facat. Azt nem mondom, hogy valj (bar igy is egyedul csinalsz mindent) de surgosen ultesd le apukat, es allits fel uj jatekszabalyokat.

Nem csak te vallaltad a gyerekeket, igenis kutya kotelessege kivennie a reszet a nevelesukbol. Vagy kerjetek fizetett segitseget, akar takaritono, akar bebiszitter formajaban. Es heti legalabb 1x lepj le otthonrol par orara, amig apuka van a gyerekekkel.

Két gyerekkel én átálltam arra, hogy csak az tilos, ami tényleg veszélyes, csak abba állok bele, amit tényleg nem szabad, mert nincs annyi energiám, hogy egész nap hadakozzak, ahogy te is teszed. Főleg türelmesen és kedvesen, nálam sokkal hamarabb elszakad a cérna. Szóval, én megválogatom a harcaimat. Ezt tudom neked is mondani. Nem vagyok egyáltalán konfliktuskerülő, de nem állok le vitatkozni egy 4 évessel arról, hogy most akkor milyen tüllös báli ruhában akar menni óvodába, meg a 2 évessel arról, hogy 100 játékkal akar-e játszani. Mielőtt elmegyünk fürdeni a nap végén, akkor összepakolunk- együtt (többé-kevésbé, nyilván a munka oroszlánrésze az enyém, de a gyerekek is részt vesznek benne). Addig meg olyan a ház, mintha bomba robbant volna. De tökmindegy, kicsi gyerekek mellett a rend csak addig létezik, amíg nincsenek itthon vagy alszanak, szóval kár ebbe energiát fektetni.

A hisztikezelés meg szerintem tök rendben van, ha úgy csinálod, hogy kivonod a túlingerlő környezetből. A bevásárlásos példánál vannak trükkök, amiket megpróbálhatsz, de az is teljesen jól működik, hogy egy ideig nem mész a gyerekekkel vásárolni, rendeljétek házhoz vagy a férjed vásároljon be egyedül. Én a magam részéről kerülöm azokat a helyzeteket, amikről tudom, hogy kiborulás lesz a vége, már amennyire lehet, nyilván, mert ezek se a gyerekeknek, se nekem nem jók. Alapvetően amúgy ez tényleg egy ilyen időszak, és majd elmúlik, javul (legalábbis ez az aspektusa, nyilván más területeken meg nehezebb és rosszabb lesz megint valami - ez a gyereknevelősdi ez egy ilyen műfaj), de magadon és a lelkiállapotodon, a gyerekekkel való kapcsolatodon segíthet, ha kicsit elengeded a gyeplőt. Nekem is nagyon nehéz, mert én is szeretem magam körül a rendet és a tisztaságot, de ahogy mondod, ebbe lelkileg is belefárad az ember. Ráadásul tényleg halál felesleges. Az alapok legyenek meg, tiszta ruha meg friss étel, de a többi nem fontos.

Tipp a kicsihez- hurcikendő. Nekem nagyon szereti a kisebbem még 2 évesen is, és ha folyton ott akar lenni a kezedben, látni akarja, amit csinálsz, akkor ez egy jó megoldás, hogy biztonságban is legyen, a kezed is szabadon maradjon, de ő is jól járjon.

Amúgy a nagy nálunk is utál sétálni. Járművel, babakocsihoz rögzíthető fellépővel viszont egészen meg lehet győzni. Mondjuk mostanában, amióta ilyen hideg van, játszótérre is csak kényszerből megy és utálja minden pillanatát. Ilyenkor megpróbálunk olyan programot keresni, ami neki is jó, és akkor máris együttműködőbb- pl játszóház, ha van a közeletekben, vagy bármi érdekesnek tűnő program.

Ja, és ami rengeteget tud segíteni, az a külön-külön töltött idő. Hétvégente csináljátok azt, hogy az apjuk elmegy az egyik gyerekkel valahova, te a másikkal máshova, ne is találkozzatok, csak legyen egy saját kis 2-3 órás programotok, ahol csak ketten vagytok és kizárólag az egyik gyerekre figyelsz. Következő héten csere. Én úgy vettem észre, hogy az ilyen programok nagyon sokat dobnak az ő lelkiállapotukon is, és az enyémen is, mert drasztikusan másképp viselkednek a lányok, ha egyedüli gyerekként csak rájuk tudok fókuszálni. Szinte élvezet ilyenkor velük lenni, amin én is meglepődök :D

Nálunk is a 3-ashoz hasonlók segítettek, meg az ovi. (3 és 1 évesek) Nekem eleve a nagyobbik a problémás gyerek, a kicsivel bírnék fáradtan is, ő marketing gyerek, de a nagyobbik újszülött kora óta szenvedős, nyávogós, extrém hisztis. Ő nem is azért hisztizik vagy dacol, mert el akar érni bármit, ő csak csinálja. Ovikezdés óta ezerszer jobban bírom, bár hónapokig úgy kellett bevonszolnom, hogy tajtékzott és taknyanyála egybe volt, úgy visított, de szemrebbenés nélkül beraktam a csoportjába. A mi kapcsolatunknak ez nagyon kellett, mert már esztelen harag gerjedt bennem is, hogy folyamatosan csinálja a műsort azon, amit az ő kedvéért próbálok csinálni, és tényleg egész álló nap vinnyog a semmin.

Azóta amúgy szívesen jár és dicsérik is, hogy okos meg beilleszkedett, szeret mindent csinálni, tehát nem idióta, csak ment ez a nyomorult műsor itthon.

Szóval kitartást, és ha nem is segített igazán a válaszom, tudd, hogy együttérzek, és nem vagy egyedül ezekkel a gondokkal, nem te csinálod rosszul, hanem rohadt fárasztó a helyzet.

Szóval 1 év van köztük. Az nem lehet könnyű. Most nem beleszólni akarok, de ezt alapból így terveztétek vagy csak így alakult? Azt mondják, hogy milyen szuper a kis korkülönbség. Igen, szuper lesz majd ha nagyok lesznek, mert addig is többet fognak veszekedni mint foglalkozni/játszani egymással.

Rengeteg nő ezt bevállalja és természetesen nem nem meglepő módon szenvednek.

Egyébként ha ezt így akartátok, akkor el kell fogadni, hogy ez van. A férjed sosem fogja átérezni, amit te megélsz nap mint nap, mert ő nem ebben van benne. Az én férjem még ráadásul rám is kontráz, hogy neki amúgy sokkal rosszabb mint nekem, mert ő dolgozik, amíg én itthon fiestát tartok a gyerekekkel…

A legjobb megoldás, hacsak a veszélyes dolgoktól tartod őket távol, ha 100 játékkal akarnak jàtszani, akkor játszanak… ilyenen én biztosan nem akadnék fel, pedig rendmániás vagyok.

Nap mint nap kiborítják a dobozokból a játékokat és otthagyják. Én belapátolom lefekvés előtt a dobozba 2 perc alatt és ennyi.

Felőlem uvolthet hogy vegyem fel,mert nem fogom,de cserébe adok neki tálakat meg rizst vagy szárazbabot és azt a naagyon fontos feladatot kapja hogy pakolja át egyik tálból a másikba.

Ha pofonvág leteszem, ha fekszik a földön elterelem a figyelmét.

Ha csak belül vagyok hisztis azt is megérzibésvőbis hisztis lesz így tényleg csak fontos dolgokba állok bele, de az hogy rend legyen azt pl rég elengedtem. Apuka meg ha lecsesz akkor add át a stafétát hogy hajrá akkor mára övé a gyerek...

Szia!

Ne haragudj, megoldást nem tudok mondani...de hátha vigasz kicsit, hogy nálunk is ilyen volt a helyzet. A gyerek két éves korában vettem észre, hogy egyre passziv agresszívabb, türelmetlenebb vagyok vele. Anyukám is megjegyezte, hogy bezzeg a férjem türelmesen neveli meg milyen nyugodt, nekem meg vág mindig hangom. Na kb. ott sokalltam be. Szóval emiatt 2,5 éves korától jár bölcsibe, én meg még két hét és megyek vissza dolgozni. Nagyon szereti a bölcsit, teljesen zökkenőmentesen vette, szeret bejárni. Én meg végre azt érzem kapok egy kis levegőt, meg a munkával majd visszalépek a felnőttek közé is végre. Emiatt persze zakatol néha bennem a bűntudat, és irigylem az anyákat akiknek ha látszólag is de kifogyhatatlan türelmük van. :/

Szóval megértem ha nehéz, de nem tart ez örökké. Addig kitartást!