Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Nem hízik a gyermekem. Akinek...

Nem hízik a gyermekem. Akinek hasonló probléma állt fent, kiderült valami probléma?

Figyelt kérdés

Harmadik kislányom decemberben lesz 4 éves, 96 cm és idén nem lépte túl a 12kg. Súlyhatár érték alatt van. Az utolsó 3 mérésnél inkább nőtt mint hízott. Borzalmas, mindene kilóg, az összes csontja látszik, minden ruha leesik róla.

Januárban és februárban voltunk hányásos hasmenéssel kórházban, ahol 12,5 kg-ról lecsúszott 11 kg-ra. Gyakorlatilag azóta folyamatosan azért küzdünk ha beteg, hogy vissza tudjuk tornászni 12kg-ra.

Glutént kizárták, voltunk cisztás fibrózis kivizsgáláson, szerencsére negatív lett.

Írtak fel 2 féle kalória italt, az egyiket ki se tudtam váltani mert addigra megszűnt, a másikat meg nem hajlandó meginni.

Labor se mutat elvileg se vérszegénységet se vas hiányt.

Dackorszak van, de szinte elenyésző, könnyen terelhető.

Az evés pedig nagyon kaotikus. Van mikor felnőttet meghazudtoló adagokat megeszik, máskor meg alig eszik egész nap. Babakorban is maximum a kötelezőket hízta meg.

Kaki probléma is van, pszichésen visszatartja, - már nem egy alkalom volt mikor hiába adtam glicerin kúpot leavolacot dulcosofttot, 11 napig nem kakilt..ilyenkor mikor vissza tartja természetesen alig eszik mert telitődve van.. ördögi körben vagyunk.

Nyílván a genetika is közre játszik mindkét oldalról, édesanyám is világ életében vékony volt, most idős korban pedig egyenesen

-lassan- kórosan sovány alkat, tehát ő sem tud hízni.

Első lányom is fényevő volt pici korban.. de soha nem volt súlyhatár alatt.

Ráadásul anyai ágról öröklött gerincferdülés van a nagy lányomnak, pont a túl hirtelen növekedés vékonyságból adódóan, ami miatt is fontos lenne, hogy hízzon a kicsi.

Minden komolyabb vírusos betegségnél már szinte rettegek, hogy kórházban kötünk ki, mert azonnal veszít a súlyából.

A gasztrós doki szét tárja a kezét, a háziorvos legyint.

Szóval ha van valaki hasonló helyzetben van gyermekével, vagy van ötlete, szívesen fogadom a tanácsát.

A probléma nem azzal van, hogy nem eszik, hanem , hogy eszik de nem hízik.



nov. 2. 18:16
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

Jobbik eset, hogy eszik, így bevethetsz kalórianövelő trükköket.

Pl: krumplipürébe sajtot reszelni. Megdobja a kcal értékét és finom is, és még csak nem is egészségtelen.

A művi változat, hogy Fantomal port keversz mindenhez, ha nem szúrja ki. Lányomnak nem lehetett.

Ő viszont megitta a Nutrinidrink multi fibre-t. Mást se ivott.

Ez már nem írható receptre, csak a sima Nutridrink.

nov. 2. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:

De lehet receptre Nutrinidrink multi fibre-t ezt kaptuk, csak a támogatás szünt meg rá. Ezt nem issza meg. 😔

Kalória trükköket szoktam én is.

nov. 2. 20:18
 3/22 anonim ***** válasza:
100%
Receptre akkor van értelme, ha van rá támogatás. Ha recepttel és recept nélkül is ugyanannyi, nincs értelme felírni.
nov. 2. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
19%
Egy pszuchológua biztos nem ártana, se neki, se neked. Érezhetően minsen e körül forog. Vedd figyelembe, hogy nagyon alacsony is. Fiam 99 cmhez volt 12,5 kg (igaz 2 évesen) és semmi baja nem volt.
nov. 2. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk kaki visszatartási probléma volt. 11 nap volt nálunk is a leghosszabb idő. És még a hashajtót is képes volt visszafogni. Szerencsére egy alapos beszélgetés, játékos megoldás segített a problémán és utána az evése is jobb lett.
nov. 2. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
74%

Pszichológust keresnék az általad elmondottak alapján. A másik pedig, hogy próbáld meg bevonni a főzésbe, kajagyártásba. Ajánlj fel neki opciókat, amiből választhat. Általában sokkal szívesebben esznek így, meg ha segít akkor alkalmat ad arra is, hogy megdicsérd. Meg az étkezési közt is legyen mindig valami egészséges nasi, banán, alma.

De ha ez megnyugtat, bár nekem nem voltak kicsinek székelési gondjaim, de mindig is vékony voltam. 19-20 kg mentem első osztályba...pedig én elég sokat ettem. Nálam is a genetika játszik, ma se vagyon 50 kg-nál több. Nálam se találtak semmit. Hízni csak egy féle kajától tudok jobban, ez a kenyér, de azt meg nem igazán szeretem. De nálunk pl gyerekként bevált a szendvicssütőbe készült szendvics, vaj, szalámi, kukorica, sajt, uborka. Tedd valami teljeskiörlésű kenyérbe. Ennek is egyébként az elkészítésében részt vehet.

nov. 2. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:

Még mindig nem értitek. Eszik, de nem marad rajta.


Kedves 4#


Járok pszichológushoz, teljesen más miatt, egyáltalán nem forgok e körül, és látom nem sikerült megérteni a lényeget..

Nem 2 évesről beszélünk, hanem 4 éves kislányról, aki úgy fest mint egy anorexiás. Szó szorosan kint van a medence csontja, a gerince , mindene. És nagyon fontos lenne, hogy hízzon, különben gerincferdülése lesz. Áprilisban már őt is vinnem kell ortopéd orvos javaslatára.

Jelenleg megint betegek voltak a gyerekeim őszi szünet alatt, és megint fogyott valamennyit.

A kakiról rengeteget beszélünk, sokat javult a helyzet, de még mindig van apró fennakadás.

nov. 2. 22:27
 8/22 A kérdező kommentje:

3#


🤷 Sajnos ezzel én is tisztában vagyok. Ráadásul csak a csokisat engedte a dokinál felírni a gép, aztán mondta kérjünk epreset a patikában.

Fizettem 3000 valamennyit, aztán később hívtak, hogy sajnos rosszul számoltak mert erre sincs már úgy támogatás, simán normatív lett azthiszem, szóval így fizettem végül 7000 valamennyit..az egy kartonra 🤷

Eddig a 8-ból sikerült összesen 1 üveggel megitatnunk vele, és napi 1 db kellene meginnia , ami 200ml. Próbáltuk apránként, megfelezve.. játékosan , trükkösen, pipettában..

Nyílván nem fogom bele erőltetni, mert nem ízlik neki és csak öklendezik.

nov. 2. 22:41
 9/22 A kérdező kommentje:
A másik amit felírtak az a Fresubin 2ckal rosttal, de ez már nem kapható, helyette hasonló van Fresubin 2 kcal HP Fibre, de ez fajta már szondás táplálásra.
nov. 2. 22:46
 10/22 anonim ***** válasza:
84%
Hát, ha ilyen súlyos a helyzet, akkor én elvinném magánorvoshoz, ha attól megnyugszol. De, amúgy 96 centi, 12 kg szerintem, nem olyan vészesen vékony, főleg kislánynak. Kisfiam 2,5 éves, 93 cm és 12 kg, orvos szerint, teljesen rendben van a súlya, és makk egészséges. Ő eszik ráadásul sokat is, de rajta sem látszik meg egyébként. Volt, hogy én is aggódtam, hogy nagyon kis vékony, mert a nadrágok lecsúsztak róla, ezért én is elkezdtem úgymond hízlalni,pedig csak hirtelen sokat nyúlt, azért volt ez az egész. Amúgy, legjobb hízási módszer, ami nálunk bevált, ah a nassolni valók,minden napra, mint pl tejberizs, tejbegríz,házi sütemények,pl meggyes, almás pite stb... ezek finom és kalória dús ételek, amit szívesen megesznek.
nov. 2. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!