Nem tudom elfogadni hogy már oviba megy 😔 Hogy kell ezt elfogadni?

Nem tudom, szerintem jót is tesz a külön töltött idő azért, hogy igazán értékelni tudjuk azt, amikor együtt lehetünk. A mérföldkövek engem mindig megviseltek, de nem azért, mert nem vagyok képes leválni a gyerekemről, hanem mert alapból picsogós vagyok és mindent túlgondolok, tele leszek érzelmekkel és megnyílik a könnycsap. A gyerekeimnek kb. egy pillanatig nem jelentett gondot beszokni az oviba/bölcsibe/suliba, én meg bömböltem munkába menet utána az autóban első két nap mindig, mint valami idióta, mert úristen, már ekkorák. Ahogy ballagásokon, anyáknapján, meg mindenen is. :) Utálom, hogy ilyen vagyok, de ez van. Aztán hozzák haza az élményeket és belerázódom én is az új rendbe, ennyi.

Van beteges gyerek van amelyik sosem beteg,gén függő. Enyém télen folyton beteg volt.

Pedig szokd meg, hogy nem csak a tiéd, ne válj később azzá az anyukává, aki folyton beégeti a függetlenedni vágyó gyerekét a barátai előtt az önmaga aggatásával. Természetes folyamat, hogy másokkal is tapasztalatot, kapcsolatokat épít, azt tartom furának ha 3,5 évig csak téged bámult egész nap.

Akárhogy is dolgozod fel, vágj hozzá jópofát, mert a gyerek ha megneszeli, hogy bizonytalan vagy, véged,