Már nagyon vágyom egy gyerekre, de sajnos nem igazán szeretem őket. Volt így más is? Azóta mi a helyzet?

Én is úgy vagyok vele, mint a #2, a saját gyerekeimet imádom, de másokét nem kedvelem. Rokonokét sem. Leginkább zavarnak, idegesítenek, és ez régen is így volt. A saját két lányommal viszont nagyon jól elvagyunk, jól érzem magam velük.

De nyilván nem törvényszerű, van, akinek a saját gyereke sem enyhíti meg a szívét.

ilyenkor kellene jönni az "ösztönlény" kifejezéssel dobálózóknak.

Ha kétséged van, akkor egyértelműen nemet kell mondani a gyerekvállalásra.

Ez a szeretném-e vagy nem tipikusan olyan, hogy inkább azt bánd, hogy nem lett, mint azt hogy igen. Előbbi esetben legrosszabb esetben egy, utóbbiban 3 életet teszel tönkre

Törölve lett a válaszom de még mindig nem gondolom, hogy neked annyira kéne gyerek. Te a jó részét ki akarod venni a gyerekezésnek, a rosszat meg köszi nem kéred.

“ Csak engem nagyon zavar a sok bugyuta kérdés, az érthetetlen beszéd, a kis mimóza törékeny lélek, meg hogy minden egyes pillanatban csinálni akarnak valamit.”

A gyerekek sok bugyuta kérdést is feltesznek, a sajátom is és igen csomószor irracionális módon “mimózák”, ami egy felnőttnek érthetetlen, és igen minden pillanatba csinálni akarnak valamit (leginkább veled)…. És ezek a saját gyereknél sem lesznek másképp. És rengeteg olyan szülő van, akit láthatóan kiborít a saját gyereke - ez se a gyereknek, se a szülőnek nem jó.

Ezen kívül hogy te milyen szülő leszel, nagyban függ attól hogy neked milyen szüleid voltak + hogy mennyire tudsz tudatos lenni. Ha semennyire, akkor a saját szülői mintáid fognak bekapcsolni.

#5: Tehát a színes szagos habos babos boldogság oké, de a legkisebb erőfeszítés már azonnal kikészít. Baromi nagy NO.

Az ösztönlényt úgy értettem, hogy sokan szeretnek a gyerektémában az ösztönökkel dobálózni. Amikor a jó részét látod, akkor pörögnek a hormonok (ösztön), hogy te is akarod, valójában meg mégsem annyira.

#8

Hát nem tudom. Ha már egy fél óránál tovabb kellett egy gyerekre vigyáznom, nekem az már sok volt, nyűg volt, mentem volna a dolgomra. Mindenki mondta, vigyem el valamelyik rokon gyereket egy napra, meglátom milyen. Nem vittem, biztosan tudtam, hogy nehéz, es semmi kedvem hozzá.

Amúgy szeretem a gyerekeket, ezt azért hozzá kell tennem, inkabb a türelmem nulla hozzájuk.

A sajátommal viszont itthon voltam 3,5 évig, nem akartam lepasszolni, menekülni, akkor ő volt a "dolgom", teljesen más. Bár igaz, vele is voltam néha türelmetlen a vége felé, és jó volt visszamenni dolgozni, de ettől még nagyon szeretem.

#9: Miért felejtitek el, hogy a saját egyedi esetetek mesélitek el? Hány és hány olyan van, ahol ez nem jött be?!

Gondolom ezen logika mentén egyetlen beteg gyerek szülője sem javasolja senkinek, hogy gyereket vállaljon, mert az övé beteg lett.

[link]