Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Lemondjátok a programotokat,...

Lemondjátok a programotokat, ha beteg a gyerek?

Figyelt kérdés

Tegyük fel ismerősökkel, barátokkal találkoznátok, de a bölcsis/ovis gyerek köhög, taknyos lesz, nem alszik. Mondjuk még/már nem lázas, viszonylag jó a közérzete.


Mi még mondhatni kezdő szülők vagyunk, a gyerekünk még nem jár közösségbe, de ha csak náthás is szoktuk jelezni azoknak, akikkel találkoznánk. Ellenben mi már többedszer futottunk bele, hogy nem szólt a másik fél, a mi gyerekünk (és néha én is várandósan) pedig beteg lett. Most is pont így jártunk, ami extrém kellemetlen, mert két nap múlva indulnánk nyaralni, de lázas gyerekkel nyilván nem fogunk. Ha pedig nem megyünk el, elbukjuk az árát. Tudták, hogy foglalásunk van és nagyon pipa vagyok, hogy már 3 órája "egymásba bújva" játszottak hétvégén a gyerekeink, amikor a vendégeink közölték, hogy amúgy a gyerkőcük tegnap lázas volt és semmit nem aludtak éjjel. A barátaink, de legszívesebben elküldtem volna az anyjukba őket és láss csodát be is nyalta a lánykánk, én sem érzem túl jól magam ma már. Normál esetben egy kis takonykór nem zavar, de ez most azért komoly lélekfacsarás... Teljesen elkeseredtem. Én reagálom túl, hogy ilyenkor illene előre szólni, vagy le is mondani a közös programot? Vagy nekünk kéne ilyen események előtt hermetikusan elzárni magunkat a külvilágtól? Ti hogy csináljátok?


jún. 4. 18:18
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

Örülök, hogy ezekszerint jól látom és illene szólni. Nekem ez valamiért természetes, ha csak nátha is, de mondom és megbeszéljük, hogy mi legyen a programmal. (Átszervezzük kültérire, lemondjuk, stb.)

Ez most nagyon nem jött jól.

jún. 5. 08:00
 12/14 babyboom567 ***** válasza:
76%
jobban vagytok?
jún. 5. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Gyerkőc szerencsére már jobban, én nem. De úgytűnik most mi leszünk a "pofátlan utazók" és elindulunk nyaralni, hátha gyorsabban gyógyulunk a friss hegyi levegőn.
jún. 6. 09:46
 14/14 anonim ***** válasza:

Illene szólni - ami pont nem jelent semmit, mert sokan lsd a "barátaitok" is nagy ívben tettek rá.


Ennyit az illemről. :(

jún. 6. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!