Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Lemondjátok a programotokat,...

Lemondjátok a programotokat, ha beteg a gyerek?

Figyelt kérdés

Tegyük fel ismerősökkel, barátokkal találkoznátok, de a bölcsis/ovis gyerek köhög, taknyos lesz, nem alszik. Mondjuk még/már nem lázas, viszonylag jó a közérzete.


Mi még mondhatni kezdő szülők vagyunk, a gyerekünk még nem jár közösségbe, de ha csak náthás is szoktuk jelezni azoknak, akikkel találkoznánk. Ellenben mi már többedszer futottunk bele, hogy nem szólt a másik fél, a mi gyerekünk (és néha én is várandósan) pedig beteg lett. Most is pont így jártunk, ami extrém kellemetlen, mert két nap múlva indulnánk nyaralni, de lázas gyerekkel nyilván nem fogunk. Ha pedig nem megyünk el, elbukjuk az árát. Tudták, hogy foglalásunk van és nagyon pipa vagyok, hogy már 3 órája "egymásba bújva" játszottak hétvégén a gyerekeink, amikor a vendégeink közölték, hogy amúgy a gyerkőcük tegnap lázas volt és semmit nem aludtak éjjel. A barátaink, de legszívesebben elküldtem volna az anyjukba őket és láss csodát be is nyalta a lánykánk, én sem érzem túl jól magam ma már. Normál esetben egy kis takonykór nem zavar, de ez most azért komoly lélekfacsarás... Teljesen elkeseredtem. Én reagálom túl, hogy ilyenkor illene előre szólni, vagy le is mondani a közös programot? Vagy nekünk kéne ilyen események előtt hermetikusan elzárni magunkat a külvilágtól? Ti hogy csináljátok?


jún. 4. 18:18
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
94%

Én rákérdezek és elmondom az okát is. Először furán néztek, de most már nem sértődnek meg az ismerősök. Elmondtam, hogy ha egyikünk elkap egy vírust, mindenki kidől egy idő után és erre a következő időszakban nincs szükségünk.

Így volt már, hogy a nagymama mondta le a karácsonyi látogatást, mert náthásnak érezte magát és jobb is volt így, mert kiderült utólag, hogy covid.

jún. 4. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Hát én mindig szólok, ha beteg a gyerek. Ha meg sok a betegség mindkét részről (pl testvéremmel tartjuk a kapcsolatot de ott is 2 gyerek van) ha sokszor betegek, akkor egy időre hanyagoljuk is egymást, így is épp elégszer betegek az ővéi meg enyémek is. Ez oda-vissza megy, ha ennyire nem szólnának, nyaralás előtt inkább nem találkoznék velük legközelebb.


Alapból szürke hétköznapokon kevésbé érdekelne, suliban-oviban-bölcsiben de egy játszótéren is össze lehet szedni bármit.

jún. 4. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Ha gyerekesekkel találkozunk, akkor szoktam szólni, hogy ez a helyzet, megbeszéljük és a program és a betegség jellegétől függően megyünk vagy nem. Például ha már nagyjából kijött a náthából és kirándulni megyünk, akkor a másik fél sokszor azt mondja, hogy menjünk. Az ismeretségi körben van, aki ilyenkor inkább nem jön, de olyan is aki igen, van, aki csak szabad téren találkozik.
jún. 4. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 babyboom567 ***** válasza:
94%

ahh, szétvetne az ideg, és nagyon nyomatékosan a tudtukra adnám, hogy mekkora anyagi kárt okoztak nektek ezzel.

Amit tudsz tenni, hogy mindenkinek emelt adagú d-vitamint/c vitamint nyomatsz,és reménykedsz,hogy 2 nap alatt át megy mindenkin.Hátha el tudtok utazni

jún. 4. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 Kólauborkával ***** válasza:
84%
Próbáljátok “akciósan” elsózni valami ismerősnek. Én csak ennyit tudok ajánlani, hátha valaki kap az alkalmon, legalább nem az egész megy a kukába.
jún. 4. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
88%
Lemondjuk a programot,igen.
jún. 4. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Én mindig jelzem, ha potenciálisan fertőzőek lehetünk, mert pl folyik az orra. De ha komolyabban beteg, pl lázas és vacakul van, akkor eleve nem viszem sehova. Fordítva is ezt várom el, mert van, hogy kis nátha nem érdekel egy kerti parti előtt, de ha antibiotikumon éltek 3 hétig és még mindig szrul van, akkor kösz de hagyjuk.

Többnyire ezt mindenki tartja. Egyetlen eset volt, ahol barátnőmmel találkoztunk, senkinek semmi baja nem volt, majd másnapra az összes gyerek rosszul lett nálunk is, náluk is. Nem tudjuk ki volt a patient zero, de ott pl nem haragudtunk senkire, mert ez ilyen vis major volt.

jún. 4. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Egyedül a külföldön élő nővéremékkel találkozunk betegen mert arra nincs lehetőségünk túl gyakran.
jún. 4. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon haragszok az ilyenert. Én a legkisebb tünetet is jelzem, mielőtt megyünk valahova látogatóba, hiába nem beteg a gyerek, ilyen kicsikben lappanghat bármi, ami max egy-ket nap múlva kijön, még ha egyelőre csak kicsi orrfolyás, vagy pici hőemelkedés van is. Viszont ez visszafele nekünk is volt, hogy nem ment, na akkor forrongtam én is magamban...
jún. 4. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Lemondjuk a programot es en erre nagyon allergias is vagyok. Nagyon-nagyon ossze tudok veszni olyannal aki nem szolt, hogy betegek.
jún. 5. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!