Miért nem tanul a gyerekem ha nem állok felette? Semmi motiváció sem hat. Az együtt tanulásnál meg arra megy hogy kiidegeljen es adjam fel haggyam békén. 4.osztály

Nálunk ez akkor változott meg, amikor abbahagytuk vele a közös tanulást meg folytonos számonkérést, veszekedést.

Magától nem tanult volna a fiú, így felvettünk mellé egy egyetemista "nagyfiút", aki az elején szinte naponta, most már csak heti 2-3 alkalommal tanul vele, segít neki.

Ezzel a szülő-gyerek kapcsolat is rengeteget javult amúgy, vége lett az állandó veszekedésnek. A fiú jó példa a fiamnak, felnéz rá, mint egy nagy testvérre.

nem lett színötös tanuló, de ezt senki nem is várja el tőle. de jók az eredmények.

Story of my life. És az enyém 7. osztályos, igaz diagnosztizált adhd-s.

A tanárok nekem is mindig osztják az észt, hogy azért nem önálló, mert mindig számonkérem. Többször próbáltam, hogy elengedem a kezét, jöttek a házi feladat hiányok, egyesek.

Egyébként most is hetente legalább egy házi feladat hiány van, 7.-ben már nem nézem át az összes leckéjét. Na, meg úgy meg tud ám sértődni, hogy én nem bízom benne!

Év elején én is úgy voltam vele, hogy hagyom. Egyszerűen én is nagyon belefáradtam már ebbe. Elég korrektek a suliban, mindig bejelentik, ha doga van. Tanultál fiam? Tanultam. Erre másnap egyes. Év elején szept-okt olyan "remekül" indított, hogy kénytelen voltam ismét odaülni mellé.

Eszméletlen harcok vannak, sokszor összeveszünk, együtt sírunk, és sokszor azt mondom, menj, nem érdekel hányast kapsz. Amúgy most egy tantárgyból bukásra áll, azt nem kérdeztem ki, mert hogy felvételire nem viszi azt a jegyet. De azért megbukni nem kéne!

Egyébként pedagógus diplomám van, pár évig tanítottam is. Szóval nem vagyok teljesen laikus a témában.

Újabban kezd elindulni a gyermekpszichológiában egy olyan trend, hogy lehet, hogy mégsem lehet minden gyereket magára hagyni. Persze az lenne az ideális, ha tanulna önállóan, csinálná, ami a dolga. De nem mindegyik gyerek ilyen, van amelyik később érik. Főleg az adhd-sokra mondják, hogy kell nekik a segítség, csak hát én pl. nagyon nem bírom idegekkel.

Adhd-s szülőcsoportban feltettem ezt a kérdést, a legtöbb szülő még középiskolában is együtt tanul a gyerekkel. Szóval fel kell kötni a gatyát, majd ha leérettségizett, akkor abba lehet hagyni. A szüneteket én jobban várom, mint a gyerek.

A közhiedelemmel ellentétben sajnos nem nevelés kérdése. Elképesztőnek tartom, hogy még a tanárok is ezzel jönnek nekem. Van egy lányom is, ő teljesen önállóan tanult már felsőtől, alsóban is inkább csak a matekban kellett neki segíteni. Szóval tényleg nem rajtam múlott.

Szüleimben sem értettem sosem, mit ordítoznak velem vagy mit idegeskednek miatt :D A szülők valamiért túlspilázzák ezt a dolgot... Nálunk a feleségem ilyen, én meg tudom, milyen gyerek voltam; felesleges. Ha a gyereket nem köti le, vagy magától nem érzi meg valamiből adódóan azt a felelősségét, hogy el kéne végezni a sulit, akkor a jóisten se fogja rávenni, hogy tanuljon. Ha az adott témát meg nem tudja vele megszerettetni a tanár, akkor a szülő gondja érdekessé tenni, mert erőszakkal még annyira sem fogod tudni rávenni. Tudom, hogy fárasztó, de megoldást kell találni, utat mutatni, hogyan tanuljon önállóan, hogyan lássan át a dolgokat, mert az erőszak már csak a tehetetlenség eszköze. Nekem sem volt kellemes a légkör, hogy titkolózni kellett a szüleim előtt a jegyeim miatt, mert mindig volt ezáltal egy stressz bennem, hogy vajon mikor bukok le, de kénytelen voltam elviselni, mert tanulni nem voltam hajlandó.

Jó eszem van, de engem az egész iskolából (már az óvoda óta) csak a számítógép érdekelt, nem véletlenül lettem programozó. Fingom sem volt a történelemről, az irodalomról, csak annyi, ami valahogy megragadt bennem az órákon. Ettől függetlenül érdekelnek ezek a témák, a kémia, a fizika, a biológia, a földrajz is, jó ezekről olvasni, de úgy már nem lesz érdekes, hogy most na akkor görcsösösen le kell ülni és meg kell tanulni egy elcseszett tankönyvből, mert.... (és erre nincs jó motivációs válasz; szar az élet). Minden évben elhatároztam a nyári pihenés után, hogy na akkor most tényleg tanulni fogok, nem olyan szar az... de onnantól, amikor heti 3-4 órám van csak töriből, és kettesével kéne megtanulni baromságokat, ezt így el is engedtem :D

Kreatív vagyok, szeretek regényeket írni, tudok helyesen írni, tudok fogalmazni, tudok számolni, tudok összefüggéseket találni, tudok önállóan, felelősségteljesen élni, ilyen skillekre van szükség az életben, meg arra, hogy önállóan feltaláljam magamat, ha problémám adódik. Nem az, hogy elmúlt dolgokat tanuljunk meg szóról szóra, meg írók gondolatait találjam ki.

Tudom, ez nem választás kérdése, és a gyereknek ettől függetlenül mindenképp tanulnia kellene, de csak azt tudom mondani, amivel kezdtem, hogy saját magamból kiindulva, ha ilyen beállítottságú, semmivel nem fogod tudni rávenni arra, hogy magától tanuljon. Majd ha ő rájön magától, vagy olyan helyzet adódik, akkor nekiül, de ennyi.

Én tudod, mikor csináltam valamit magamtól? Amikor házit adtak, és jegyre ment (bár azt sem mindig), vagy amikor már bukásra álltam dolgokból. Angolra például sosem készültem, sorozatosan kaptam az egyeseket, a tanár meg folyton cseszegetett. Nem érdekelt. Az osztályban nekem lett a legjobb az angol érettségim, mert tudtam angolul, csak nem voltam hajlandó ilyen értelmetlen szövegeket megtanulni. Öröm volt nézni, ahogy a tanárnak leesett az álla.