Milyen két pici gyerekkel az élet? Tényleg olyan fárasztó és idegőrlő?

Hát ....

Én és a bátyám közt 20 hónap a korkülönbség.

Édesanyánk a születésemkor a bal oldalára lebénult.

Az apánk elhagyta a családunkat, amikor én megszülettem.

Szóval Édesanyánk egyedül maradt egy újszülöttel és egy 20 hónapossal, nulla segítséggel.

Amikor a bátyámnak oviba kellett menni, akkor nekem bölcsibe, mert Édesanyánknak vissza kellett mennie dolgozni.

Szerintem a logisztikázás 2(+) gyerekkel nem az ennyire kicsi korban nehéz, hanem később, amikor már mindkét gyereket kell vinni ilyen-olyan óvoda-iskola utáni programokra, sportra, különórára, akárhova. Nálunk most pont 1 éves a kicsi, 3 a nagy, így viszonylag könnyű a logisztika, mert a kicsit felkapom és jön velünk, együtt várjuk a nagyot, amíg kijön a tornáról, kísérjük oviba, nem kell sietni hogy beérjünk a bölcsibe, nem kell két külön helyről összeszedni őket, szóval ez így logisztikai szempontból semmivel sem nehezebb, mintha egy gyerekem lenne. Majd amikor a kicsi is elkezd intézménybe járni, sportra, akárhová, ami érdekli, akkor már biztosan nehezebb lesz az életünk :D

Ami meg hát a családi dinamikát illeti... Tényleg nehéz két kicsivel. Egyszerre két, különböző életkori nehézséggel kell megküzdeni (esetünkben ugye egy 3 éves dacolásával és az 1 éves ébredező öntudatával), és erre még rádob egyet a testvérféltékenység és a bűntudat, hogy nem tudsz kettészakadni, pedig sokszor annyira jó lenne és annyival megkönnyítené a dolgokat, ha nem kéne egyik gyerektől a másikig rohangálni felváltva. De azokban a ritka pillanatokban, amikor jól elvannak ketten (olyan ~30 másodpercig nagyonnagyon maximum :D ), vagy úgy egyáltalán látod őket felnőni együtt, az olyan érzés, amiért cserébe úgy érzem, megéri feláldozni a mentális egészségem és az énidőm meg mindent :) Minden nehézség ellenére azt kívánom, hogy bárcsak ebben a pillanatban megfagyna az idő, és mindörökké ebben a korban maradjanak (na meg én is :P ).