Minden csak nevelés kérdése lenne?
Egy pár éves gyereknél nevelheted te akárhogy, ha műsorozós, akkor műsorozni fog. Kérdés, hogy 20 évesen is műsorozik-e.
Az én háromévesem például tök normális a boltban, soha nem is próbálkozott. De lépcsőzni utál, kiveri a balhét ha nem vesszük ölbe. Múltkor "csak" s.ggen csúszott le valahol a lépcsőn, és akármit csináltam, akkor is ezt csinálta, nem is először. Pont ezért csak együttérezni tudok azzal, akinek az utcán rosszalkodik a gyereke.
Nevelés kérdése 3 gyerekem van mindegyik tudott viselkedni kicsiként is mert ha kellet rászoltam annyiszor ahányszor kellet ha kellet megszidtam és elmagyaráztam l.
Csak ma nem szokás tényleg rászolni gyerekre sehol.
Számít a nevelés, de egy kicsi, dackorszakos, makacs, hisztis típusú gyereknél meg is feszülhetsz, akkor is patáliát csinál akarhogy neveled. Majd ha nagyobb lesz,fejlődik az idegrendszere, akkor tudja megtanulni a saját vérmérsékletét és az általatok közvetített viselkedést összehangolni.
Nálunk a 3-ból a 2 nagyobb soha nem balhezott boltban. Na, a kicsi mindent bepótolt. 4 éves koráig a bolt tőle zengett, mert ha nem ültettem be a kocsiba, akkor pakolt, rohant, rombolt, ha meg beültettem, akkor torka szakadtából üvöltött, sikított (autista, adhd-s)... Amint fejlődött a kommunikációja és kicsit benőtt a feje lágya, akkor megszűntek ezek a hisztik, de hangsúlyozom, hogy én semmit nem csinaltam másként mint addig, csak ő változtatott magán. Azóta minden szuper. 3 gyerekkel is simán letudok egy nagybevásárlást, mert segítenek és nem balhéznak, de a kicsi 1-4 éves kora között szerintem legalább 10 évet öregedtem.
Jaj, úgy szeretem az ilyet, hogy csak nevelés kérdése. Az is, tény. De számít a gyerek habitusa. A lányom szófogadó volt mindig, mindenben. A fiamat ugyanúgy nevelem, ugyanúgy elmondok neki mindent ezerszer, ugyanúgy rászólok erősen, ennek ellenére van, hogy rám néz, és csinálja tovább.
Példa: sétálunk, ő előre megy. Engedem, mert külterület, forgalom alig. Nyilván addig mehet előre, amíg biztonságosnak ítélem. Optimális esetben ha szólok neki, akkor megáll, és megvár. Amikor meg olyanja van, röhög, és elszalad előlem. Ilyenkor elkapom, beültetem a babakocsiba, és nem szállhat ki. Érdekes módon utána tudja. Ennek ellenére megcsinálja máskor is. Majd kb.az ezredik után nyilván nem fogja. Ennek ellenére nem neveletlen. Csak még tanul. Még folyamatban van. Nyilván egy külső szemlélő egyből rányomhatná, milyen neveletlen, nem fogad szót. Szóval nem minden fekete meg fehér.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!