Úgy érzem megbuktam, mint anya. Más ebből hogyan láball ki?

2,5 éves a lányom. Születése óta katasztrófa az etetése, bárki próbálkozik vele. Egy etetés 1,5 óra átlagban, ha egyedül eszik 2-2,5 óra. Válogat is rettenetesen. Részben emiatt el van csúszva minden napunk, egy kapkodós káosz az egész. Aludni nem alszik napközben minden nap, mert csak séta vagy kocsikázás közben hajlandó, ha hajlandó. Este az Istennek nem alszik el 10 előtt, akkor sem, ha 8-kor dugom ágyba hulla fáradtan.

Nagy házban lakunk, kb lehetetlen rendet tartani. Mind a hárman rendetlenek vagyunk sajna, de amíg nem kezdett el a lányom járni viszonylag rend volt. Sosem állok meg, alig játszok a gyerekkel. Látszata nincs semminek. (A lányommal fürdés és séta közben sokat beszélgetek, ismeri a színeket, formákat, évszakokat, tud számolni, szinte szobatiszta, folyékonyan beszél, stb.) Gyerek előtt is rosszul osztottam be az időm, azt hittem majd menni fog gyerekkel, de nem. Káosz.

A lányom pár hónapja belépett a dackorszakba, brutál hisztiket nyom itthon. Most arra szokott rá, hogy a boltokban elszalad vagy kiszalad az üzletből nevetve. Semmi nem ér neki... Egy idő után a hangom is felemelem, megszorítom a kezét, hogy márpedigg itt marad mellettem. Ha valaki lát mindig az van bennem, hogy biztos azt gondolja, hogy szegény gyereknek milyen anyja van, minek neki gyerek. Itthon nem akar öltözni. Egész nap kergetem. Csak az apjának hagy mindent, de most már neki is egyre többször mond nemet. Ha nem hisztizik is nehéz vele, mert hajlamos hajmeresztő dolgokat csinálni.

Úgy érzem kevés vagyok hozzá és ez lehet az én hibám. Nem tudom mit csinálhatnék már másképpen. Napirendje egyébként van sorrendben, csak az időben csúszik folyamatosan. Mielőtt leszolnátok egész életemben anyuka akartam lenni, ő egy tervezett szerelemgyerek, imádom őt, csak nehezebben megy nekem az anyaság, mint hittem. Ennek ellenére el nem cserélném semmiért.

Jobb lesz idővel? Van még káoszos anyuka rajtam kívül? Ő hogy bír a gyerekkel?