Úgy érzem megbuktam mint anya, mint nevelőanya. Vagy túlreagálom, és csak ostorozom magam?

Valóban nem volt szép dolog megütni a kezét, de ettől nem lettél "szaranya". Elvesztetted a türelmed, de szerintem tanulták a történtekből. Azt viszont ne mondd, hogy nem érdemled meg a születendő lányodat.

Teljesen túlreagálod a dolgokat, dolgoznak benned a hormonok. A nagylány pont abban a korban van, amikor szeretnek hazudozni, füllenteni, ezt sajnos nem tudod kikerülni, sokat kell vele beszélgetni, elmondani mit és miért nem szabad. A kicsi pedig próbálgatja a határait, dackorszakban van. Semmi rossz nincs 1-2 kézrecsapásban, mert a szép vagy az erélyes szó sokszor semmit nem használ. Viszont azzal, hogy még te fakadsz ezért a gyerek előtt sírva saját magadnak mondasz ellent, mintha meg sem érdemelte volna. Igenis megérdemelte, meg kell tanulnia mit lehet és mit nem. Kénye kedvére nem tehet azt amit akar.

Nem lesz semmi baja ha ráütsz a kezére,de ha elbőgöd magad akkor nem fog komolyan venni,mert semmi következetesség nincs abban ha megbünteted majd bocsánatot kérsz.

Az anyák 90%-a BIZTOSAN ráütött már a gyereke kezére. Persze nem erősen, inkább nevezzük legyintésnek. Akkor hibáztál amikor rögtön kifakadtál, és megölelted. Mit tanul a gyerek? Ha rossz vagyok ráütnek a kezemre, de utána ölelgetnek, szeretnek. Régen a mienkre is rávertek, anyáinkéra is, és így tovább. Nem hat minden gyerekre a szép szó. Az a nagy feladat, hogy itt megállj. Hogy ne menj tovább, ne üss egyre erősebbet, ne üss az arcára, ne rázd meg, ne rángasd, ne szorongasd, ne kiabálj.

Na nálunk pont ez a szitu van. Annyi különbséggel, hogy párom kislánya 6 éves még nagycsoportos. 3,5 éve nevelem én a kislányt azóta az anyja nem is jelentkezett. Van aki eltűri az apró hazugság, nekem viszont szerintem a normálisnál is nagyobb az igazságérzetem ez adódik a személyiségemből is, valamint hogy kiskoromban ezt szó szerint belém verték, hogy ne hazudjak. És ezt így is gondolom. Vannak minden embernek hibái, de a hazugságot nem ebbe a kategóriába sorolom, mert ez tudatos hiba ami rengeteg problémát okozhat. Úgy vagyok vele az egyenes és őszinte út a legrövidebb. Na szóval párom kislányát is mindig arra nevelem, hogy legyen őszinte, mondjon el mindent nyugodtan eddig nem is volt gond, de mostanában elkezdte a füllentéseket. Ilyenkor már a szeme állásából látom (lehajtja a fejét és olyan furán néz felfelé a nagy szemeivel, a hangja is megváltozik nagyon mókás:)) nszóval elkezdte a "kottázást". Ilyenkor fel tudnám képelni amiért én mindent megcsinálok neki, foglalkozok vele jobban mint mással a saját anyja, azt lesem mi a jó neki, mivel tudnék kedvezni és erre elkezdi a füllentéseket. Szerencsére eddig nem fordult olyan sűrűn elő, viszont én nem hagyom annyiba. Ha most ráhagyod a füllentésekből később hazugságok lesznek, abból pedig elég torz jellem is alakulhat szóval ebből ne engedj. Az hogy örökölheti-e, hát szerintem nevelés kérdése sajnos párom se valami őszinte típus de nem gondolnám, hogy ezt nem lehetne kinevelni. Szeretettel, sok beszélgetéssel, de ha arról van szó akár keményebb nevelési eszközökkel is. Le lehet pontozni de nekem nem lenne lelkiismeret furdalásom egy kézre csapás, vagy egy szájra csapás miatt. Nálunk például most a flegmás időszak van, tanulják egymástól a hülyeséget az oviban és bár büszke nem vagyok rá, de amikor egész nap azt néztem mi a jó a kislánynak, csináltam neki azt a jelmezt amit kitalált, egész nap együtt lógtunk, fagyiztunk és este elkezdett velem flegmázni meg olyanokat mondani hogy haragszik rám hát bizony kapott a szájára és elmagyaráztam neki hogy tudja már kivel beszél. Lehet velem viccelődni, értek is a gyerekek nyelvén de a tiszteletlenséget és a hazugságot nem viselem el. Utána olyan szépen tudott viselkedni, 10 perc múlva már jött meg bújt hozzám. és nincs lelkiismeret furdalásom kicsit sem.

5-ös vagyok, csak annyit még én is kismama vagyok, most várom a közös babánkat és tudom, hogy vele se fogok másként bánni. Úgy vagyok vele a gyerek az gyerek, mind1 ki szülte ugyan az jár nekik, de ugyanúgy a tisztelet viszont jár. Szóval ne érezd magad rossznak, ugyan olyan jó anya vagy attól. Akkor lennél rossz ha ok nélkül vernéd meg szidnád a gyerekeidet. Az hogy majdnem kiverte az ablakot, te elvetted tőle és ő ennek ellenére ugyanúgy megcsinálta ezért rácsaptál a kezére hát bumm...majd megtanulja hogy legközelebb nem dobálja. A lényeg hogy legyél következetes, ez hogy utána sírtál ezzel van inkább probléma. Én egyébként próbálok úgy tekinteni a gyerekekre mintha kis mini felnőttek lennének, ugyanúgy megadom én is a tiszteletet nekik nem hülyék ők csak még kis tudatlanok és az ő kis szintjükön kell nevelni őket. Egy kis pár évesnek lehet magyarázhatsz te órákat nem feltétlen érti meg, de azt hogy kicsit rácsapsz a fenekére vagy a kezére ebből tudja hogy nem szabad. Lehet jön majd a sok anyuka véres szemekkel, hogy de verem a gyereket. De egy rácsapás meg az hogy verik a gyereket óriási különbség.

Túlreagálod. Kismama vagy, pici gyereked van, a lányod pedig tett valamit, ami miatt csalódtál benne. Megnyugtatlak, ez életkori sajátosság, más gyerek is mond olyat, ami nem teljesen igaz. Rossz szembesülni vele, de van ilyen. Maradj következetes, senkinek nem esett baja, nem kell kiborulni. Viszont a kislánynál akár testvérféltékenység is lehet a kiváltó oka a viselkedésének, érdemes vele sokat beszélgetni, játszani.