Ne verjem meg, de ő verhet engem?

Ha előjön ez a téma, mindig döbbenek, hogy mennyi, de mennyi álszent ember van itt.

Aki állítja, hogy soha az életében nem ütötte meg a gyerekét, én ki merem jelenteni, és bizony a szemébe is mondom, hogy hazudik.

Az én ismerőseim körében, diplomás emberek, tanárok, mérnökök bizony mindenki elismeri, hogy volt már olyan, hogy lekent egy pofont a gyereknek. Érdekes, hogy online térben ismeretlenek mind nagyon állítják, hogy soha.

Megkérdezném én is, hogy van-e gyereke és mekkora annak, aki ezt így állítja?

És az ember is ösztönből nevel gyereket, csak a sok ostoba gyerekpszichológus összezavarja az anyákat. Nézz meg egy macskát, bizony leken a gyereknek egy pofont, ha nem úgy viselkedik.

És ugye nincs ötlet, hogyha nem pofonnal, akkor hogyan?

Most nem csak arról beszélek, hogy a gyerek harap, rúg, csíp, akkor mit tegyél, mert szerintem ez nem annyira bonyolult. Lefogod a kezét, és határozottan a szemébe mondod, hogy nem. Nem szabad, mert anyának ez fáj. Ezt szerintem minden gyerek csinálja, s le is lehet róla szoktatni őket.

Viszont vannak ennél embert próbálóbb helyzetek is, amikor már tényleg nincs jobb eszköz. Igen, már megkaptam itt, hogy neandervölgyi vagyok. Nem, csak nem vagyok álszent.

Egyébként az óvodában a védőnő tartott ilyen előadást nekünk. Felolvasta a gyermekvédelmi törvényt. Amelyben le van írva, hogy mi számít gyermekbántalmazásnak. Ha megütöd, ha kiabálsz vele, sőt, az is benne volt, hogy elveszed a kedvenc játékát vagy sarokba állítod. Erre az óvónők is lesütötték a szemüket, mert tudom, hogy ők is így csinálják. Mi meg esténként nem tudtuk másképp rávenni a gyereket, hogy lefeküdjön, minthogy közöltem vele, hogy akkor ma éjjel én alszom a maciddal.

Én már nem tudtam megállni és megkérdeztem a védőnőt, hogyha nem így, akkor mondja már meg, hogy hogyan. Erre közölte velem, hogy a szeretetről még nem hallottál? Ja, értem. Akkor adott egy 2-3 éves dackorszakos kisgyerek, aki próbálgatja a saját határait, és amikor nem fogad szót, akkor közlöd vele, hogy fogadj szót kicsim, mert én úgy szeretlek. Aha, oké. Biztos van olyan gyerek, akinél ez bejön, hát az enyémnél nem jött be. De akkor lehet próbálkozni.

"Aki állítja, hogy soha az életében nem ütötte meg a gyerekét, én ki merem jelenteni, és bizony a szemébe is mondom, hogy hazudik."

11 és 15 éves fiúk és 3 éves lány, és soha az életben nem ütöttem meg őket.

Te ne gondold, hogy ismersz mindenkit. Annyi történik, hogy a saját működésedből indulsz ki és nem látsz tovább annál. Hogy hasonszőrű emberekkel veszed magad körül, mint te magad. De semmilyen jogod nincs azt állítani, hogy hazudok. Azt gondolod csak az az őszinte, aki felvállalja, hogy megüti a gyerekét (teljesen mindegy milyen kontextusban).

Egy macska ösztönlény. Ha az emberbe szorult némi tudatosság, önfegyelem, foglalkozik önismerettel, akkor nem az ösztönei (=szülői mintái) irányítják, hanem a saját döntései.

Nem fogok olyan módszereket leírni 2-3 bekezdésben, amikről könyvek születnek. Nem szégyen tanulni és edukálni magadat a témában. De neked könnyebb azt hajtogatni, hogy te nem vagy álszent, hisz te megütöd a gyereked. Lehet, hogy az álszent jelzőt nem lehet rád alkalmazni, de szűklátókörű, ösztönlényt igen.

Egyrészt kérdező, ez a kérdés egyszerűen ostobán hangzik, kb. mintha egy hatéves gyerek jönne azzal, hogy "de ha a Pistikének szabad kútba ugrania, akkor nekem miért neeeeem". Nem, a gyerekednek sem szabad vernie téged, ezt senki soha nem mondta. Nyilván mivel ő egy GYEREK, akinek még nem fejlődött ki eléggé az agya, esetenként nem is ismeri a tettei következményeit, és még tanulja a szociális szabályokat, nyilván a törvény előtt más megítélés alá esik, mint te.

Másrészt: válaszolók. Ez így egy nagyon cuki és aranyos elképzelés, hogy van a jó pofon (ami azért jó, mert te adod és hát nevelő célzattal) meg a rossz pofon (amit mások adnak, a Gonosz Emberek), és ezek valahogy még a törvény szeme előtt is más megítélés alá esnek. Mind nagyon szeretünk a saját szemünkben jó embernek tűnni, és akármennyire is elcsesztünk valamit, mindig lesz olyan valaki a föld színén, aki rosszabbul csinálja. Jaj, egy-két kézrecsapás igazából nem számít, más pofozza a gyereket. Jaj, egy-két pofon nem számít, más jól elveri a gyereket. Jaj, az se számít, mert megint más meg szíjjal veri, de végül is megint más meg kiirtja a családját, az az IGAZI gyerekbántalmazás... Mindent meg lehet magyarázni. Az igazság az, hogy minden pofon ugyanannyira "nevelő célzatú", akár te adod, akár az alkoholista szomszéd Jóska: arra neveli a gyereket, hogy az erőszak oké - pedig hát nem az. Nyilván kivétel ez alól az az erőszakosabb fellépés, amit _közvetlen_ önvédelem/mások védelme miatt kénytelen vagy elkövetni, de ez természetesen nem áll fenn egy óvodás gyerek esetében. Látom itt is felhozta valaki, hogy ez is ugyanolyan önvédelem, mint amikor valaki próbál megszabadulni az erőszakolótól... És már bocsánat, kedves 34-es, de ezt te leírtad, átolvastad, majd teljes komolysággal közzétetted egy publikus fórumon? Az addig oké, hogy már logikai szempontból se állja meg a helyét a példa, mert az általad leírt helyzetben a nő nem azért rúgja tökön a férfit, mert bármit is vissza akar adni, hanem mert csak így tud ELMENEKÜLNI. Visszaadni az illetőnek majd a törvény fogja, mert ha valaki erőszakoskodott veled, és aztán egy hét múlva álmában visszaadod neki, az rohadtul nem önvédelem és elő leszel véve érte.

Másrészt. Meg se próbáld összehasonlítani azt, amikor a kétajtós szekrény méret férfi megpróbál megerőszakolni, és egyszerűen nincs más választásod, csak az a rúgás, azzal, hogy a négyéves óvodásod megcsap. Legközelebb próbálj meg gondolkodni, mielőtt felhozod a nemi erőszakot bármilyen helyzetben is példának, mert ez így ki.szott undorítóra sikerült. Ha olvasod ezt, egy bocsánatkérés nem ártana, kicsit túlmentél azokon a határokon, ami még belefér egy feszültebb hangú vitába.

A kérdés nem csak erkölcsi szempontból elég tiszta, de puszta jogiból is. Egyetlen pofon is gyermekbántalmazás. Az más kérdés, hogy jelenleg ezt nem lehet betartatni anélkül, hogy a gyereket nehezebb helyzetbe ne sodornánk (elég gyorsan megtelnének a nevelőotthonok, ha mindenkitől elvennénk a gyereket egy kézrecsapás miatt, és nyilván még mindig jobb az ilyen enyhén diszfunkcionális szülőkkel felnőni). Ahogy már az előbbi válaszolók közül is kifejtették: erre célzott programok kellenének, tanfolyamok szülőknek (amúgy is szégyen, hogy úgy vállalhatnak gyereket egyesek, hogy a világon semmilyen felkészítést nem kapnak az életük kb. legfontosabb feladatára). Viszont addig is, amíg nincsenek ilyenek, ne használjuk már ki a magyar kormány inkompetenciáját arra, hogy nyugodtan verhessünk gyereket.

Nem, nem MINDENKI üti meg a gyerekét. Sokan sajnos igen, még a "legjobb családokból" is, még az is, aki képes volt a seggén ülni 5 évig egy diplomáért. De igenis létezik olyan, aki nem üti meg a gyereket, ezt tagadni a valódi hazugság (aminek érdemes lenne utánamenni, hogy miért van rá szükséged). Én is találkoztam már olyan felnőttel, akit a szülei sosem ütöttek meg. (Tényleg semmi oka nem lett volna abban a szituációban hazudni erről.) Az egyik legtalpraesettebb, legsegítőkészebb ember, akit ismerek, egyáltalán semmi probléma nincs vele. Nem lett szörnyeteg, ez megint egy önnyugtató mítosz.

Ezek az ilyen "tuti nincs gyereked" meg "hány gyereked van és hány éves és milyen színű a szeme", "majdmegtudodha"-érvek meg már egy picit szánalmasak. Nap mint nap találkozik mindenki olyan felnőtt emberekkel, akiket mondjuk rühellek, akár ténylegesen ártanak neki (sokkal súlyosabban, mint ahogy egy négyéves rád csap). Eddig nekem azért sikerült valahogy elkerülnöm, hogy lekeverjek nekik egy isteneset, pedig azért az ő pici lelküket tényleg nem zilálná össze egy pofon. Bocs, de ha egy védekezésre kvázi képtelen gyerekkel szemben nem vagy képes megállni ezt, akinek a létét ráadásul te magad választottad, és elviekben szereted őt, akkor ott baromi nagy gond van, és ez nem gyakorikerdesekfelhasznalo5 hatásköre.

Kérdező, szerintem megkaptad a választ. Számos kiváló szakkönyv van, olvasgasd el szépen őket, senki nem azért van itt, hogy a te házi feladatodat elvégezze és két sorban leírja azt, amire a szakirodalom is bonyolultabb választ ad. Van egy csomó módszer, amiket ilyen helyzetekben lehet használni, nem biztos, hogy mindegyik bejön majd, ezért kell szépen próbálkozni. Egy viszont biztos: a "nevelő célzatú" pofon. Nem. Egy. Ezek. Közül. Nem segít abban, hogy értelmes, nem agresszív felnőtt váljon abból a szerencsétlen gyerekből, sőt.

Minek itt kérdezni, amikor nem lehet hasznos választ kapni?

A válaszolók túlnyomó többsége csak elmarasztalta meg kioktatta a kérdezőt.

Még a legsegítőkészebb válasz is csak odáig terjedt, hogy olvasson szakirodalmat, meg vigye pszichológushoz.

Konkrét tanácsokat, példákat senki nem adott, pedig pont ez volt a kérdés.

Mert ez ennél összetettebb. Ha eddig nem úgy neveltél, ahogy én, akkor nem fog működni, amit mondok. Ehhez mindenképpen egy rendszert kéne megérteni, amit nem lehet 3 mondatban átadni.

Mivel huzamosabb ideje fennálló probléma, ezért én mindenképpen szakembert javasolnék és azt, hogy tanulj a témában (ne netes fórumokon). Aki azt állítja, hogy a kezedbe adja itt 3 mondatban a szent grált, kezeld fenntartással mert olyan nincs.

És de, az én gyerekem is üt, csap, rúg, ha dühös. Ettől még sosem ütöttem meg. Viszont mivel valószínűleg más alapjaink vannak, így tudom kezelni. Ellenben ezt nem lehet átadni ilyen formában.

Ezen kívül a lányod viselkedését körülírtad, de a sajátodat nem. Amit nem lehet kivenni a képletből. És nem csak erre a konkrét szitura vonatkozóan.

„Látom itt is felhozta valaki, hogy ez is ugyanolyan önvédelem, mint amikor valaki próbál megszabadulni az erőszakolótól...”

Ezzel a mondattal nyilván rám céloztál, ezért itt szeretnélek megkérni, 43-as, hogy olvasd újra a hozzászólásomat (34), én ugyanis ilyet egészen egyszerűen nem mondtam. SEHOL nem írtam olyat, hogy UGYANOLYAN ÖNVÉDELEM a tökönrúgás, mint egy gyerek megütése. Ezt a jelentéstartalmat te próbálod beleerőszakolni a hozzászólásban leírtakba. Ha figyelmesen olvastál volna, észre kellett volna venned, hogy a párhuzam a fogalmak összemosásáról szól, amikor erőszaknak tekintünk mindent, és nem teszünk különbséget erőszak és „erőszak” között. Ezt követően te eltorzítottad a leírtak jelentését, és ezt kihasználva a verbális bántalmazás tankönyvi példáját toltad le nagy nyilvánosság előtt. Mutatom: „És már bocsánat, kedves 34-es, de ezt te leírtad, átolvastad, majd teljes komolysággal közzétetted egy publikus fórumon? Az addig oké, hogy már logikai szempontból se állja meg a helyét a példa… Másrészt. Meg se próbáld összehasonlítani azt, amikor a kétajtós szekrény méret férfi megpróbál megerőszakolni, és egyszerűen nincs más választásod, csak az a rúgás, azzal, hogy a négyéves óvodásod megcsap. Legközelebb próbálj meg gondolkodni, mielőtt felhozod a nemi erőszakot bármilyen helyzetben is példának, mert ez így ki.szott undorítóra sikerült. Ha olvasod ezt, egy bocsánatkérés nem ártana, kicsit túlmentél azokon a határokon, ami még belefér egy feszültebb hangú vitába.”

Már ne is haragudj, de ebben a kontextusban mégis kitől kéne bocsánatot kérnem, és miért? Tőled? A többi hozzászólótól? Vagy mégis kitől? Ugyan mitől lenne már (idézem) „ki.szott undorító” az, amit írtam? Vagy miért ne lehetne a lehető legszélsőségesebb példát felhozni, ha valaki szemléltetni akarja egy elvi álláspont helytelenségét? És ami a lényeg: te honnan veszed a felhatalmazást, hogy ilyen hangnemben utasíts rendre, mert szerinted nem logikus az érvelésem? (Holott gyakorlatilag vagy fel sem fogtad, amit írtam, vagy szándékosan félremagyaráztad.)

A fentiek után nehezen tudom elképzelni, hogy pl. a saját gyerekeddel szemben nem ugyanezt a verbális erőszakot tolod, amikor úgy véled, valami helytelent tett. És akkor még egyszer: egy kézreütés, vagy egy az adott körülmények között észhez térítő pofon NEM okoz semmilyen maradandó lelki sérülést. Ezt egyébként nem én állítom, hanem a szakemberek. A verbális/érzelmi bántalmazás azonban annál inkább. Olykor életre szólót. Mielőtt az érzelmi és értelmi piedesztál legmagasabb fokára állítod magad, előbb gondold végig, hogyan is kommunikálsz. (Segítek: hiteltelenítés, degradálás, sértegetés, rendre utasítás)

És mielőtt bárki újra nekifogna, hogy félremagyarázza a fentieket: nem, gyereket megütni nem helyes, a fentieket nem azért írtam, hogy bárkit a gyerekverésre buzdítsak. Most is, és a korábbiakban is a következőkre szeretettem volna rávilágítani: nem helyes egyenlőségjelet tenni a brutális fizikai bántalmazás és egy pofon közé, és ugyanígy nem helyes verbálisan vagy érzelmileg bántalmazni senkit sem otthon, sem egy névtelen fórumon az „erőszakellenesség bajnoka vagyok” zászlaja alatt.