Kisgyerekes szülőként mi volt a legbosszantóbb panasz, amit egy gyerek nélküli ismerősödtől/ronokodtól hallottál? Pl. alig aludtam az éjjel, semmire sincs időm..

Engem az ilyen kérdésekkel lehet felbosszantani. Igen, nincs gyerekem, de NEM önszántamból. Remélem, hogy lesz. Alig várom, hogy végre úgy legyek hulla fáradt, úgy ne aludjak végig az éjszakát, hogy egy cuki nem hagyta. Ehhez képest a gyerekesek, akikkel együtt panaszkodtam, már évek óta boldogan alukálnak, mert megnőtt a gyerek, én pedig azóta sem. Az idővel ugyanaz a helyzet. Képzeld, gyerek nélkül is 24 óra egy nap, ugyanúgy nem fér bele semmi. Pl.hétvégente, amikor te programozol a családoddal, rohadtul ráérsz, én rohangálok egyik munkából a másikba folyamatos késésben. Az éves szabim meg a 3 nap karácsony. Tudom, egy anyának annyi sincs. Csak valahogy ezeket a panaszokat soha nem egyedülálló anyáktól hallom. De, van, ha a gyereknek van apja, ugyanannyira a gyereke

Arról nem tehetek, ha mártíkodni jobban esik. De annak külön örülök, hogy a gyerek előtt mindenkinek olyan nyugis ráérős élete volt, sose volt fáradt, mindenre volt ideje, de mégis halálra kereste magát, a semmittevéssel, hogy a gyerek(ek)et lazán vállalni tudta.

Barmilyen munka, vizsga, szr időszak után ki tudod pihenni magad. A tobb éves egy éjszakat sem atalcvos gyerek mellett nem igen kioihent az ember. Az meg hogy van apja is.. Van.. De kb estétől van itthon, a gyerek engem szokott meg nyilvan mivel mindent együtt csinalunk, ga meg apa is itthon van, én nem fogok lelepni, hanem együtt a család plusz a gyereknek rám van szuksege. Attól túl éli apaval is persze, jól is érzi magát de mikor tudom, hogy engem keres stb, nincs szivem lelepni de nincs is rá igenyem. Viszont mikor egy gyerekeken panaszkodik higy fáradt az addig tart amig ki nem aludja magát. Szerintem az nem több év.

És nem ezt vállaltuk. Mert van akinek kezdettől fogva alszik a gyerek 10 órákat, van akinek meg 3nal kevesebbszer sose kelt fel, mint az én 3 évesem pl.

#12! Pont erről a mártírkodásról beszéltem. "Nincs is rá igényem". Akkor nincs probléma. Nekem viszont lenne igényem alvásra is, meg szabadidőre is🤷🏼‍♀️A vizsgaidőszakokon kb. 15 éve túlvagyok, és de, mint írtam gyereketelenül is lehet több éves nem alvás, sőt olyan is, hogy nem választhatsz, hogy "van-e rá igényed."

#13! Teljesen igazad van, de itt pont gyermekes részéről merült fel, hogy majd ő jobban tudja, ki lehet, vagy nem lehet fáradt. Ha például nincs gyereked, akkor nem lehetsz. Ez mi???

#11

Ha már itt tartunk, diplomázni sem kötelező, meg olyan munkahelyen sem kötelező dolgozni, ami mellett nem lehet aludni stb. Ha már gyereket vállalni sem kötelező.

Engem az idegesít, mikor valaki csak azt látja, hogy ó te úgyis otthon vagy, neked milyen jó.

Én most már anyuka vagyok és teljesen más volt gyermektelenként nem aludni és most gyerekkel nem aludni. Gyerek nélkül tudod,hogy egyszer bepótlod az alvást a hétvégén vagy délután és tudod hogy lesz szabadnapod. Gyerekesként csak reméled,hogy egyszer majd alszol pár év múlva és addig is MINDEN nap 2 óránként kelsz a gyerekhez éjjel úgy hogy 1 óra elaludni,nappal meg jó ha 1-1 órát alszik. Nincs szabadnap,nincs hétvége, nincs betegszabadság. Szoptatás miatt 4 óránál tovább nem tudom leadni a gyerekem különben feszül a cicim.

Napközben a ház is szalad mert nem.tudja elviselni ha fel méternél messzebb vagyok tőle a talarításban,fizessen is inkább csak hátráltat a jelenléte,de mivel most fogfájás van 2 hete konkrétan nem aludtam így takarítani sincs erőm.

Biztos van akinek ez jobban megy,de annak többet alszik a gyereke vagy ő egy duracell nyuszi.

A gyermektelen alvás/munka semmi nem volt a gyerekes nemalváshoz/neveléshez képest így utólag visszaemlékezve.Így aki nem bírja ha egy szülő fáradt mert úgyis otthon van anyaként az menjen a fenébe...

Viszont a kérdező is elmélet a francba mert egy gyermektelen akkor abban a pillanatban úgy éli meg hogy tényleg fáradt és nem tudja elképzelni hogy van fárasztó dolog is mint a sima alvatlanság, eltudom hinni hogy neki ez a fárasztó,mert gyerek előtt én is azt hittem fáradt vagyok,most már csak nevetni tudok rajta hisz örülök ha egy éjjel egybefuggoen alszom 3 órát😅

Szóval én inkább azt mondom mindkét tábor lehet fáradt,mindenki max másképp éli meg a fáradságot és nem tudja áterezni q másik problémáját.

Ritkán szoktam panaszkodni,mert egyszerűen úgy érzem, hogy senkit se érdekel/senki se segít, max csak kapok egy "én teljesen megértelek" sablonszöveget vagy egy kis "lehetne ezt jobban is csinálni, pl így vagy így" dumát.

A környezetemben lévő nők nem dolgoznak és nincs gyerekünk, háztartást is hellyel-közel végeznek.

Én szinte egyedül nevelem a 4 éves autista lányomat, 8 órában dolgozom, a család távol van tőlünk, szóval mindent nekem kell megoldani (most pl lázas vagyok, a kicsi egy ördög, napi 10 kiakadása van, de itt az év végi hajtás a munkán és még a karácsonyra is készülni kellene)

Na, és amikor ezek az említett nők nekem kezdenek el panaszkodni, hogy mennyire nincs idejük, mert állandóan csak rohanni kell a körmöshöz vagy kutyakozmetikushoz vagy hogy nagyon álmos, mert éjjel való világot nézett a szemét férje meg már reggel 6-kor csörtetett, hogy dolgozni menjen és ő nem bírt visszaaludni és már 9-kor kivetette az ágy, vagy a heti 2 nap 4 órás munkában annyira kimerült, hogy a világát nem tudja... Na, ilyenkor nyílik a bicska a zsebemben, de nem szólok, csak bólogatok. Elvégre nekik nyilván a saját keresztjük a legnehezebb, a másik meg, hogy nem ők tehetnek arról, hogy én sérült gyereket nevelek és férjemnek meg nincs egy jól fizető állása/vállalkozása.

#17! De honnan veszed, hogy azért, mert nincs gyereke, a szabadnapján alhat??? Az én szomszédomat például egyáltalán nem érdekelte, hogy én szabadnapos vagyok. Ébredtem már arra, hogy a fejem mellett fúrják/vagy épp bontják a falat és ébredtem már gyereksírásra is. Elárulom, az előbbi kb. milliószor rosszabb. És nem, nem álmodhattam arról, hogy "majd, ha nagyobb lesz, nem riaszt". Hát, nem, a szomszéd már elég nagy volt, és esze ágában se volt elköltözni. 5 éven át NEM VOLT OLYAN NAP, hogy ne a fúró/kalapács keltett volna, kivéve ha megelőztem, mert néha hajnal 4-6-ra mentem dolgozni.(Ugye, nem kell mondanom, hogy akkor se aludtam többet.) Sajnos, nem vagyok jó alvó, de őszintén, egyáltalán nem vigasztalt, amikor emellett másfél óránként ébredtem, hogy nem a gyerekem miatt kell, hanem random ébredek, mert nem tudok mélyen aludni, ellenben összeálmodom minden sz@rt, amire nyilván felébredek.

Szóval én elhiszem, hogy a gyerektelen nem alvás neked semmi volt a mostanihoz képest, de én a magam részéről alig várom, hogy a gyerekem mellett végre kipihenjem magam😂Irigylem az anyukákat, akik éjszakánként 3 órát is alszanak egyben, de soha nem jutna eszembe azon bosszankodni, ha arra panaszkodnak, mennyire kevés az nekik. Viszont fordítva is elvárom. Fogadjuk már el, hogy a gyerektelen is ember.

Még egy apróság és befejezem a hisztit. Tesóm a tüneményes unokahúgommal nagyon messze, tök más időzónában lakik. Videón tartjuk a kapcsolatot. Az ébrenléti idejében(a kicsinek), én dolgozom, leszámítva a délutáni alvás utáni időszakot. Ahhoz, hogy beszélni tudjunk, mindannyiunknak ébren kell lenni, tehát valakinek virrasztani kell, aki nyilván nem a gyerek lesz. Lehet tippelni, hogy az anyuka alszik éjszaka, vagy én?😉Ennyit arról, hogy bezzeg a gyerektelen...

Szerintem a nehézség szubjektív és itt is szépen kirajzolódik, hogy mindenki a saját problémáját éli meg és érzi át, ami akkor neki a legnagyobb, míg más gondjára hajlamos legyinteni. Három diplomám van, vezetőként dolgoztam évek óta, amikor babát vállaltunk. Volt néhány vizsgaidőszakom és voltak megterhelő napjaim a munkahelyemen is. Volt időszak, amikor az irodából rohantam a suliba, majd onnan vissza az irodába, mert éppen határidőa munkám volt, majd egész éjszaka pörgött az agyam, nem tudtam pihentetően aludni és másnap megint időre mentem az irodába a napi eligazításra, amit vezetőként nekem kell levezényelni és nem árt, ha pár gondolatot összeszedetten eltudok mondani. Nehéz volt.

És nehéz most gyerekkel is itthon lenni, de teljesen máshogy nehéz! Még pici, arra jut időm, amire szeretném, csak nem akkor amikor szeretném, hanem amikor engedi. Ennek az elfogadásával küzdök, hiszen leéltem 32 évet úgy, hogy mentem a saját fejem után és felnőttként nyilván úgy menedzseltem az életemet, ahogy akartam. Babával itthon lenni teljesen más életformát kíván, amire átállni agyban, nekem nehéz. Nem mondom, hogy nehezebb, máshogy nehéz.

Még is azt mondom az igazán nehéz az lesz, amikor visszamegyek dolgozni. Egyensúlyba hozni a munkát és a magánéletet biztosan nem lesz könnyű és ráadásul borzasztónak tartom a rendszert, amelyben a gyerekem több időt fog tölteni (ovi, suli), mint velünk, a családjával.

Szóval alapvetően nem éri el az ingerküszöbömet az efféle panaszkodás, mert nem gondolom, hogy ez egy verseny lenne. Gyerek nélkül miért ne lehetne problémája az embernek?