2 évesnek értenie kell a felnőtt érzelmeit ?
Hozzáteszem én is mikor sír, mondom neki gyere megvígasztallak. Fáj? Szomorú vagy? Tehát próbálom rávezetni.
Vagy ha sír, mert nem sikerül neki valami, akkor mondom neki ne sírt, dobbants egyet, azzal elszáll minden. Akkor dobbant is egyet.
Kérdező, már ne is haragudj, de ezt iszonyú rosszul csinálod.
1. Nem a kétévesed dolga téged vigasztalni. Az ilyen kisgyerekeknél a szülő kb mindenható, mindent is tud. Ha te arra kéred hogy ő vigasztaljon téged, esendőnek mutatod magad, hát össze is törted ezt a képet magadról.
2. "ne sírt, dobbants egyet, azzal elszáll minden" Na ezen kiégett a szemem. Őszintén ebből mit fog megtanulni? Semmit. Ha sír, akkor le kell vele ülni beszélni, kibeszélni a saját szintjén, hogy mi a baja. Nem baj ha ő még nem tud válaszolni. "Sírsz, mert szomorú vagy / Nem sikerül valami. Semmi baj. Anya is szomorú néha" Megöleled, megsimogatod, vigasztalgatod és rövid időn belül megnyugszik. Az amit te csinálsz, hát azt nem is tudom, minek nevezzem.
Na, és te miért nem dobbantottál egyet, amikor szomorú voltál, okoska? -.- Hiszen azzal elszáll minden!
Nevetséges ez az egész, egy kétéves gyerek, aki még az ÉN fogalmát és a többi ember, tárgy és az ÉN közti különbséget is csak kezdi kapiskálni, dolgozza fel pikk-pakk a saját negatív érzéseit és konstruktívan oldja fel a te negatív érzéseidet is. De téged, felnőtt emberként meg kell vigasztalnia ennek a gyereknek, mert nem tudod kezelni az érzéseidet egyedül. Kicsit kilóg a kettős mérce az elvárások terén. Nem te vagy a gyerek, hanem ő!
Én másképpen közelítem meg a kérdező által felvázoltakat, mert nekem is van gyerekem. A kérdező nem arra gondolt, hogy a gyerek vigasztalja meg. Nekem is van kisfiam és pl, amikor sírt vagy elesett vagy megütötte magát, akkor megvigasztaltuk, mondtuk, hogy katona dolog és nem lesz semmi baj. Na ez az utóbbi ragadt meg a kisfiamban, hogyha sír valaki megsimogatja és azt mondja nem lesz semmi baj, vagy ha beteg meggyógyulsz. :)
Ő most már 4 éves elmúlt, de 2 évesen 100% nem beszélt és ezt ki sem fejezte. Nagyjából 3 éves kora körül, picivel után kezdett ez ráragadni, hogy ő is mondja, hiszen ezt a példát látja tőlünk.
6-7 éves korra elvárt az, hogy mások helyébe tudják magukat képzelni.
Nem, nem elírás.
Persze előtte is lehet, hogy már odamegy, megölel, "megvígasztal", de ezt kisebb életkorban még "csak" tanult viselkedésként teszik, nem érzik.
Gyermeklélektan
"Mondtam neki anya szomorú, mert ... Kértem jöjjön oda és vígasztaljon meg. "
Nem egy 2 éves gyerek dolga az anyja vigasztalása. Sőt, alapvetően soha nem a gyerek dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!