Mit mondtok a családnak, ha egyikőtök családjával/szüleivel nem tartjátok a kapcsolatot, és kérdezget?

Függ attól, hogy mennyire picik a gyerekek.

- Amikor anya olyan pici volt mint Te, nagyon szomorú volt, mert úgy érezte, hogy : (nem tudom mit éreztél)

- A nagyi sokszor éreztette anyával azt, hogy: ( érzés)

ezért anya nem akarta, hogy szomorú legyen, a jó dolgokkal szeretne foglalkozni, ami boldoggá teszi, pl veled kislányom/ kisfiam. Amikor megölelsz engem, az minden bánatom pótolja, és nagyon jó érzés nekem, boldog vagyok.

Egyetértek az elsővel. Nálunk hasonló a helyzet, anyám részéről olyan lelki terror volt, hogy kis híján eldobtam magamtól az életet miatta. Csak később, amikor már megszakítottam vele a kapcsolatot, tudtam meg, hogy a tesóm is ugyanebben a helyzetben volt. A külön csak az, hogy ő még tartja vele a kapcsolatot, mert nem adta fel a reményt, hogy egyszer azzá az anyává válik majd, aminek ő szeretné látni.

Két lányom van, még picik, így nem merült fel náluk a kérdés, hogy a részemről miért nincsen senki. Úgy tervezem, hogy ha kérdeznek majd, őszintén fogok nekik válaszolni és ha eljön az ideje és mesélni nekik a múltamról. Sokáig szégyelltem, a környezetem nem igazán fogta fel, hogyan siklott ennyire félre a kapcsolatom anyámmal, és sajnos mivel ez még mindig egy hatalmas tabu, sokan zsigerből elítélnek miatta. Évekig tartó terápia segítségével végül megértettem, hogy senki előtt nem kell szégyellnem a döntésemet. És ha nem is beszélek lépten-nyomon mindenkinek arról, amit átéltem anyám mellett, és oda vezetett, hogy teljesen elhatárolódtam tőle, már nem okoz gondot, ha beszélnem kell róla. A lányoknak is szeretném megtanítani, hogy nem kell szégyellni az átélt traumáinkat.

Én az igazat mondom. Nálunk a férjem családjával nincs kapcsolat, pedig mind egy városban élünk, de azt a vérszívást, amit a húga művelt, a férjem már nem bírta elviselni. 6 hetes volt a nagyobbik fiam, amikor utoljára találkoztunk velük, babalátogatoba jöttek, de olyan cirkuszt rendezett a semmin MEGINT (nem ő meg a gyerekei voltak a főszereplők, ez volt a baja), hogy a férjem hazaküldte őket. Azóta 1-2 telefonos próbálkozás volt, de nem jött össze. Anyósomat én sem ismerem, mert ő nem tudta elfogadni, hogy a fianak más nő is van az életében rajta kívül. Apósom csak akkor telefonál, ha pénz kell, amúgy nem érdekeljük.

A kicsiknek azt mondom, hogy a nagynénétek sajnos nem kedves apával, és nekünk nem kell olyan emberekkel találkozni, akik nem kedvesek velünk. Apa anyukája mérges ránk, csak úgy, ő sem kedves, ezért nem találkozunk vele. Apa apukáját nem érdekeljük. Sajnos van ilyen, és ha valakivel rossz együtt lenni, azzal nem muszáj együtt lenni, akkor se, ha családtag, akkor se, ha a saját anyukád vagy apukád az. De mi igyekszünk úgy élni, hogy ilyen ne fordulhasson elő, el fogjuk fogadni a barátaitokat, es mindig kedvesek leszünk veletek. Valahogy így szoktuk mondani. 5 es 7 éves fiúk.

Az igazat. Nem vagyunk jóban, ezért nem találkozunk.

De lehet, hogy erre majd csak akkor kerül sor, mikor már nagyobbak lesznek, és jobban megértik.

Nálunk öt éves a nagyobbik gyerek, és még nem kérdezte, hol van az apám, miért egy papája van csak.

Nalunk az én "szüleim" (anya és nevelőapám), jelen vannak ez életünkben, igaz nem visszük túlzásba velük sem. Férjem anyjával pedig egyáltalan nem tartjuk a kapcsolatot. Egy idióta.

Van egy 4 éves fiunk, ő az igazat kapja mindig.

Tudja, hogy a 2 papája a temetőben van, volt már kinn velünk nem egyszer.

Hogy anya a mama, nevelőapám is lehet a papája.

A másik mama pedig csak rosszakat beszél, rosszakat gondol, így vele nem beszélünk. Őt nem is keresi sosem. 1 játéka van, amit tőle kapott, sokszor mondja, hogy az is a mamától van, attól aki nem keres minket.

Ha van kérdése, az igazat mondjuk el neki, a saját szintjén. Ennyi a lényeg.