Mit tegyek, ha megromlott a kapcsolatom párom családjával?
Párom családjával viszonylag jó kapcsolatot ápoltam.
Bár sokszor beleütötték az orrukat a saját dolgunkba, próbáltak okoskodni, de sosem tettem szóvá, mindig nyeltem egyet. Tény, hogy páromnak néha szóvá tettem, hogy megint hogy viselkedett XY, de utána ezt le is zártam magamban.
Néhány hónapja történt egy nagyobb vita köztem és párom között, mialatt mindent kitálalt a családjának rólam, a véleményemről és mindenről.
Mondanom sem kell, hogy a világ legrosszabb embere lettem a szemükben (megvédeni nem tudtam magamat, az én oldaláról nem ismerik a sztorit mai napig), csak annyit tudok, hogy utálnak és nem akarják, hogy mi együtt legyünk.
Mi azóta megbeszéltük a dolgokat, de nem tudom pontosan minek lettem elkönyvelve, hogy lettek előadva a dolgok és nyilván kellemetlen ez az egész nekem.
Fogalmam sincs, hogy hogy álljak eléjük, hogy lehetne a helyzetet jobbá tenni, mit gondolnak rólam a nagy kavarás után.
Szerintem ha alkalom nyílik rá, mondd el a családnak, hogy volt olykor pár dolog, ami nem tetszett, de a béke kedvéért nem nekik mondtad el. Ilyen gyakorlatilag szinte mindenkivel előfordul.
Magunk között: a párod nem túl bölcsen cselekedett, illene segítő kezet nyújtania a rendezésben, ő adott ki.
"Mi azóta megbeszéltük a dolgokat, de nem tudom pontosan minek lettem elkönyvelve, hogy lettek előadva a dolgok"
Akkor mégsem beszéltétek meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!