Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kisgyermekek mellett mit...

Kisgyermekek mellett mit tanultatok? Hogyan képeztétek magatokat az otthon töltött évek alatt?

Figyelt kérdés

Annyi mindent tanulnék, és szívesen fejleszteném magam a következő években.



Van egy 17 hónapos kisfiam, aki mellett elkezdtem tavaly a mesterképzést. Még két félév van hátra az egyetemből ,de Úton a tesó, és úgy tűnik, hogy most passzív félévre megyek, és várhatóan majd jövő szeptemberben, egy 10 hónapos és egy 2,5 éves gyerkőc mellett fogom folytatni a sulit.


Ti mit tanultatok? Volt, aki teljesen mást tanult, mint korábban és gyes után karriert váltott?

Vagy inkább maradtatok a szakterületeteken és a meglévő tudásotokat szélesítettétek?



2022. aug. 17. 22:33
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
86%

2 diplomám van, volt egy kis programozás is az egyetemen, majd utána a munkahelyen is fele arányban azt dolgoztam. 2 éves lett a gyerek, amikor belegondoltam, hogy inkább dolgoznék úgy, mint a férjem (itthonról fejleszt), így ezt tanultam, de aztán abbahagytam, mivel a következő egy évben még tuti itthon leszek a lányommal, és nem tudnék mellette dolgozni, nem is akarnék, hiszen egy lányom van és lesz és minden percét ki akarom használni. Ha majd megint terítékre kerül egyszer, hogy munkát keressek, előtte megint átnézem a dolgokat.


Én most máshogy fejlesztem magamat: újra elkezdtem olvasni, a célom, hogy OLVASOTT ember legyek. Rengeteg féle könyvet olvasok, próbálom fejleszteni az aktív szókincsemet, mert kicsit redukálódott két év alatt 🤣

2022. aug. 18. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
81%
Le a kalappal előtted és mindenki előtt aki 1 vagy 2 gyerek mellett ilyen kitartó. Csak sose add fel.
2022. aug. 18. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
59%

12, szerintem aki nem tanul, hanem "csak" a gyerekének szenteli ezt az időt az pont ugyanannyira becsülendő. ;)

Nekem mknden kellő "papírom" megvolt mire gyereket vállaltam, így gyereknevelést tanultam ezalatt. ;)

2022. aug. 18. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
79%
Nem mondtam hogy az nem becsülendő, aki nem tanul az otthoni évek alatt.
2022. aug. 18. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
71%

Európai Uniós pályázatíró és pályázati projektmenedzser e-learning képzést csináltam. Nem volt rá szükségem, csak azért csináltam, hogy tanuljak valamit és ne "sorvadjon" az agyam. Plusz a munkámban is tudom hasznosítani de nem letszükseg. Egyébként van diplomám, nyelvvizsgam, normális jól fizető munkahelyem.

Az e-learning tetszett nekem, mert ezt lehet akkor csinálni, amikor van időm, így nem okoz feszültséget hogy ebben is teljesíteni "kell". Egyébként az itthon töltött idő alatt (2 év) az elsődlegesnek a kisfiammal töltött időt tekintettem, semmiképp sem szerettem volna hogy tőle vegye el az időt a tanulás.

2022. aug. 18. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
69%
A nagy mellett fejeztem be az egyetemet, utána dolgoztam a szakmában pár évet, aztán amikor a kicsivel voltam otthon, úgy döntöttem, nem akarok oda visszamenni, és elvegeztem egy kézápoló okj-t, azóta ebben dolgozom és imádom :)
2022. aug. 18. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Nagyon szuperek vagytok mindannyian :)
2022. aug. 18. 15:55
 18/19 anonim ***** válasza:
70%
Én elvégeztem 2 okj tanfolyamot azaz lett 2 új szakmám:) az egyikre vállalkozást alapítottam.
2022. aug. 19. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
100%
Én a mérlegképest csináltam meg a lányommal. A fiam viszont nagyon problémás volt, vele örültem, hogyha aludni volt időm.
2022. aug. 21. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!