Minimalista/egyszerű módon nevelik a gyereket azoktól kérdezem vannak kinti játékaik? Nagyobb dolgaik mint pl bringa, roller?
Idáig betartottuk, hogy évente 2 ajándékot kap. Többi alkalomra élményt, családi programot. Nincsenek felesleges játékai, nincsenek kacatok se semmi.
Homokozó játék, roller, bringa ezek beleférnek ebbe? Ezzel bőven átlépnénk a határt, mert eddig nem kapott ilyesmit.
Én se azt mondtam, hogy ne kéne más, és nem túlzás amit a kérdező csinál. Viszont az a fikázás is túlzás, ami itt megy. Meg, hogy minek vinni a gyereket stb. Jó, nem az ő igénye... Ettől még lehet számára is hasznos. Nem hiszem, hogy azt mondták a gyereknek, hogy a Mikulás neked csak egy mátrai kiruccanást hozott, örülsz? Hanem csak elmentek a Mátrába. Ergo a játékokra költendő pénzt, utazásra, élményekre költötték. Címkézés nélkül. Mert ők így látták jónak. Most a kérdező látja, hogy valami nem stimmel és próbál tapasztalatokat gyűjteni. Itt meg jó magyar stílusban kiosztják... Kíváncsi lennék, hogy ahogy egyesek fogalmaztak, ugyanígy kommunikálnának-e egy vadidegennel a játszótéren egy ugyanilyen beszélgetésben. Kötve hiszem...
Egyébként te csak olyan dolgot csinálsz, ami a gyereked igénye?
Nálunk például nem a gyerekem igénye volt, hogy járjon velem kutyás agility edzésekre. Viszont most már 2 éves és ő kéri, hogy hadd jöhessen velem és minden edzés végén ő is "fut" a kutyával. Tehát kialakult az igénye rá. Ha nem vittem volna, nem látta volna, nem így lenne. Kirándulni is miattunk jártunk, őt meg hurcibáltuk magunkkal. Most már ha mondjuk, hogy megyünk az erdőbe, fülig ér a szája.
Tény, hogy nálunk van homokozó, bringa, roller a kertben, meg mindenféle mozgásfejlesztő játékok megveszek (bosu, szivárványhinta, egyensúlyozópálya stb), viszont játékot én is utoljára karácsonyra és márciusban a szülinapjára vettem neki. De pont ezt kérdezte a kérdező is, hogy hogyan találhatná meg az elveihez képesti aranyközéputat. Itt meg a hasznos válaszok helyett jöttek az okoskodók és a lesajnálkozók.
#51 iszonyú értetlen vagy, hozod itt önmagad példàblnak, holott te teljesen megtalàltad azt a bizonyos aranyközéputat, megy veled a gyerek kutyàsprogramra, de kap ALAPVETŐ érted ALAPVETŐ eszközöket, jàtékokat.
Itt se azt mondja senki minek viszi el bàrki évi pàrszor a gyereket vahovà (külföld/belföld) de mikor valaki minden ajándékozàst azzal akar megúszni hogy de mi voltunk 10 orszàgban, na az gàz. Vagy minden adandó alkalommal utazni kell, mert egy nyamvadt ivis esemény màr bele se fér, az is gàz. És nem ez nem a gyerek érdeke, profitàlni meg annyit fog belőle, hogy ràjön hogy lehet kivàlóan ràerőltetni kényszeresen a sajat hobbinkat a gyerekre.
Hidd el ha te is megàllàs nélkül csak az erdőbe vinnéd a gyereked és màs szabadidős tevékenységet nem is kinalnàl neki, nem érne fülig a szàja.
Miért ne fikáznàk? A kérdező egyrészt totàlisan ràerőlteti a sajàt hóbortját a gyerekre, ezenkívül még a sajàt értékrendjét is, figyelembe nem véve mi a gyerek érdeke.
Hidd el màs lenne a kommentek stílusa is, ha a kérdező ugyan vinné mindenhova ha kell ha nem a gyereket, de legalàbb nem gondolkodana el filléres kislapátokon, meg azon hogy urambocsà a gyerek örülne kicsit a baràraival jàtszani. És akkor még elő is adja hogy szerinte ez jó iràny. Ja, hogyne. Ennyire hülye senki nem lehet.
Az élményekre sose tekintettem gyerekként ajándékként, kamaszként pedig kimondottan utáltam a szüleimmel pl kiruccanni Olaszországba egy hosszú hétvégére, amikor egy tizedik pár nike cipőre vágytam inkább :D
Amíg nem jegyzi meg két napnál tovább ezek inkább csak ingerek semmint élmények.
Pont most voltam egy 3 éves szülinapján akit előző nap elvittek a minipoliszba ahol nagyon jól érezte magát de másnap annyira lefoglalta már a szülinap, hogy egy fél szót nem lehetett kiszedni belőle, hogy milyen volt a minipolisz, várta a tortát meg az ajándékokat.
Anno ha mentünk állatkertbe imádtam, de nem az állatkertet gondoltam ajándéknak hanem azt, amit választhattam a szuvenír boltban legyen az egy plüss vagy egy kis műanyag bármi.
Vagy az iskolával a csodák palotája. Mindenki jól érezte magát persze, a végén meg ezerrel rohantunk az ajándékboltba száradásra eltűnő tintát venni, ahogy az osztálykiránduláson hűtő mágnest vagy valami helyi kézműves dolgot, ostort vagy égetett agyag figurát.
3 évesen is kell a zsúfolt majális amitől a felnőttnek hidegrázása van, de 2 kör ugrálóvár meg 4 körhinta után a gyerek dobhat magának egy kulcstartót 3000 forintért a céllövöldében meg kaphat egy héliumos lufit amit hazarángathat.
A felesleges dolgok a legemlékezetesebbek. A mai napig emlékszem arra a szép hatalmas kék héliumos lufira ami világgá szállt a kezemből egy aug 20.-ai tűzijátékon. A tűzijátékra nem emlékszem, azt mindig is utáltam a mai napig rettegek tőle mint a kutyák.
Én azzal amit leírsz, nem tudok azonosulni, és gyerekként sem működtem így. Nem mondom, hogy ne szerettem volna kérni vagy venni ezt-azt, de egyáltalán nem ezek voltak, amik megmaradtak egy-egy utazásból, osztálykirándulásból, állatkertezésből. Lehet én működök teljesen másképp.
Én rosszul élném meg ha a kamasz gyerekemnek a 10. pár nike cipő adná a nonpluszultrát. Valószínű elgondolkoznék, hogy hol rontottam el. De nem vagyunk egyformák. Elfogadom, hogy másnak ez így oké. Mondjuk azt, hogy az itt kommentelők többségének az ajándékozás a szeretetnyelve.
56, de afölött sikkasztás el, hogy itt egy 3 éves gyerekről van szó aki már 16 országban járt. Mikor kezdte? 1, 1,5 évesen? Lehet hamarabb.
Szerintem ezen nem kelll vitázni, hogy az csak a gyerek ráncigálasa.
Későbbi, kicsit nagyobb életkorban már nevelési stílus meg habitus kérdése, hogy ki mit lát jónak. De itt egy nagyon pici babáról van szó, akit a kovidban rángattak jobbra balra.
Baromira nem a 10 éves gyerek szintje.
56, van gyereked?
“ mondjuk azt, hogy az itt kommentelők többségének az ajándékozás a szeretetnyelve.”
Bizony az! Hiába akarok én adni bármit, hiába terveztem én a szülés előtt máshogy, a gyereknek akkor csillog legjobban a szeme, ha bontogathatja az ajándékait. Ha meg nem egy van, hanem sok kicsi, az mindennek a teteje.
Eleinte a játék kellett, később a könyv, utána meg a ruha, rossmann utalvány.
És EMELLETT természetes, hogy vittük ide-oda.
De ettől a boldogságtól megfosztani, amit a tárgyi ajándék jelentett neki, az szerintem embertelen lett volna.
Karácsony előtt férjemmel nekink az volt a legnagyobb öröm, hogy csomagoltuk meg rejtegettük a kis játékokat, és elképzeltük, hogy mekkora lesz az öröm. Aztán látni a drága kis arcon azt az izgalmat meg boldogságot, ahogy szinte remegett amikor bontogatta….
Ha valaki ettől képes megfosztani a gyerekét, tegye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!