2 hete csak csokiféléket eszik a kisfiam?
Eddig se volt nagy evő, de evett a 4 éves kisfiam.
Most 2 hete nem akar semmit. Már sír, hisztériázik ha enni hívom. Csak a piskótákat, csokikat, palacsintát eszi meg.
Mindenből 1-2 falat és vége. Ma beleerőltettem egy kis szelet rántott húst és kihányta. Tehát tényleg nem kívánja;(
Azt is próbálom, hogy nem adok neki csokit, se semmi édeset, de akkor képes egész nap nem enni.
Kedvenc étele volt a milánói, rántott hús, túrós tészta, csirkepöri
Most egyiket sem akarja megenni.
Volt, hogy este 10-ig is vártam.
Az oviban is mindig azzal fogadnak, hogy nem evett.
Akkor nem eszik, nagy kaland. Van gyerekem, igen, mielőtt megvádolnátok.
A gyerek feszegeti a határait, aminek nálad mindig csoki a vége, tehát nyer.
Lehet időnként csokit adni, nem az ördögtől való. De ha nem te vagy a főnök, akkor ez a vége.
10!
Nem vagyok szuper anyu, csupán rendelkezem józan paraszti ésszel. Sajnálom, hogy te ezek szerint nem.
Aki itt azt allitja, hogy ne adj neki semmit,majd megehezik, annam valoszinu nem ilyen a gyereke.
Az én fiam is 4 evesen jutott idaig es kepzeljetek el, nem evett majdnem 24 oraja mar, mert nem kellett neki semmi. Meg a makiból is vettem Happy Mealt, de hozza se nyult. Aztan hanyni kezdett, mert nem evett. Nehany napig az ment aztan ugy dontottem, hogy baszki, lehet szar anyuka vagyok, de ha nem hajlandó megenni mast a gyerek, akkor adok neki azt, amit akar. Aztan lehet elrontom a sajat gyerekemet, de ez mar borzalom.
Es igen nehany hetig ez ment, aztan egy nap megevett egy banánt. Hat ugy orultem, hogy nem igaz. Másnap meg evett a borsofozelekbol is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!