Én mostmár a második maradok?

13 hónapos kislányom egy ideje nagyon apás lett. Nagyon örülök neki, boldogsággal tölt el látni őket. Viszont tegnap az történt, hogy együtt értünk haza ugyanolyan hosszú távollét után és nagyon sírt apáért, hogy vegye fel. Ő nem tudta , èn szerettem volna , ő elrántotta magát és zokogva rohant az apja után, hogy ő vegye fel. Tudom, hogy hülyeség, bla bla, de mintha egy kést a szívembe döftek volna. Nagyon rosszul esett, hogy én nem vehettem fel, igazából nekem nem is örült.

Az sem állja meg a helyét, hogy csak én vagyok vele, mert két hónapja részmunkaidőben dolgozom, minden másnap 3 órát. A legtöbbet én, utána az apa és hetente többször néhány órát a nagymama van vele. Néha másodiknak, néha harmadiknak érzem magam, amivel meg is bírkózom, de ez, nagyon szíven ütött.