Ti sem birjátok elviselni a saját gyerekeiteket, most hogy otthon vagytok?

Azzal nincs semmi gondom, hogy egész nap velük vagyok, de azért ez más, mint egy hétvégi nap vagy a nyári szünet...

2 alsós fiam van. Reggel 8-kor kezdjük a tanulást, délre már igencsak kezd elfogyni a türelmem. Mindkettőnek kiosztani a feladatokat, ellenőrizni, magyarázni, videókat együtt megnézni, kikérdezni a tanultakat, közben persze tízórai és ebédkészítés, egyéb teendők. Délután munka (itthonról), aztán este letöltöm az újabb feladatokat, elküldöm, ami készen van... Nagyon fárasztó. A gyerekeknek elmagyaráztam és megértették, hogy miért nem megyünk most kb. sehova, mégis nehezen fogadják el, hogy nem mehetnek át még a szomszéd gyerekhez sem. És még csak az elején vagyunk, mi lesz később, nem tudom.

7 éves a lányom, ebben a hónapban 3 napot tudtam dolgozni, mert a hó elején lebetegedett, el kellett jönnöm táppénzre, aztán 14.-én a munkahelyem is bezárt, hétfőn meg az iskola is, úgy hogy már előre rágyúrtunk erre a helyzetre. Feleségem meg 4 hete kórházban van. Nagyon jól elvagyunk, délelőtt tanulunk, amíg jó idő van délután nagyokat bringázunk, tegnap Dunapartra mentünk, ma meg a szüleimhez, oda többnyire kocsival szoktunk menni, de bicajhoz volt kedve 10 km simán lenyomta.

Sokat játszunk, társasozunk, kártyázunk.

Amíg az itthoni házimunkát megcsinálom nézhet filmet. Néha kicsit rá kell szólni, ha este lefekvésnél elhúzza az időt, vagy reggel, amikor a reggelivel húzza el az időt, de alapvetően szófogadó gyerek,es szeret itthon lenni velem. Nyaralni is mentünk már többször kettesben (tavaly tavalyelőtt), akkor sem volt probléma. Igazából többet van velem, mint az anyjával, apás gyerek, de nem bánom.

"Ti sem birjátok elviselni a saját gyerekeiteket, most hogy otthon vagytok?"

Akkor minek szültél gyermeket?

Az ilyen embereket soha nem fogom megérteni.

Volt egy haverom akinek az anyja szült 4 gyereket csak azért hogy kapjon utánuk támogatást?

Csak nem te vagy az?