Nyakleves, fenékre csapás belefér?

Sajnálom, de én sem megerősíteni foglak. Még nincs gyerekem. De gyerekkoromban a szüleim úgy gondolták, hogy belefér, és máig iszom ennek a levét. Sajnos ők is csak azt látták, hogy működik ez a módszer. Ha megütöttek, megaláztak, csendben elvonultam sírva, ők pedig könnyen és gyorsan megszabadultak a problémától. A bocsánatkérés fel sem merült, hiszen én "megérdemeltem", és szerintük ez egy teljesen elfogadható módja a gyereknevelésnek. Hiszen egy nyakleves nem okoz maradandó sérülést és nagy fizikai fájdalmat. Szülőként semmi, néhány nap alatt elfelejthető. A gyereknek viszont életen át tartó sérelmet okozhat, amit a szülő észre sem vesz. Nem biztos, hogy fog, de miért kockáztatnád, hogy a gyerekedben örök tüske maradjon emiatt?

Nem ismerem a gyerekeidet, így nem tudom, a te esetedben mi lenne a jó megoldás. Csak arra kérlek, amikor egyszerűnek és normálisnak tűnik megütni őket, gondolj arra, hogy ők ezt hogyan élik meg. Olyasmit éreznek, amit akkor nem látsz, nem tudsz. Lehet, hogy könnyebbnek tűnik így elhallgattatni őket, de hosszútávon megéri idegbajt kapni és megküzdeni egy jobb megoldásért.

A gyerekek tünethordozók. Gondoljátok végig, hogy mi az a családi dinamikátokban, ami ide vezetett. Az, hogy az iskolában tudnak normálisan viselkedni, egyértelművé teszi, hogy otthon, nálatok van valami gond.

Ismerősi körből egy szemléletes példa, bár jóval extrémebb a tiéteknél. Tündéri kislány, kb másfél éves korától kezdve látszólag teljesen indokolatlanul agresszívan verekszik, anyjával, apjával, rá vigyázó nagynénivel. Néha ordít is hozzá, néha csak némán, nagyon hirtelen odafordul és üt, hajat tép, de látszik, hogy szándékosan. Együtt nyaraltunk egyszer, anyukám próbált neki kedveskedni, egyszerűen ütötte, rúgta. Elment valaki mellette, azonnal rúgott, ütött. Anyagilag jó helyzetben levő család, anya otthon a kislánnyal, apa is van, nem volt válás, van egy 3 évvel idősebb bátyja, akivel jól elvannak, kényelem, jólét, minden a gyerekek körül forog, akkor mi lehet ez? A gyerek bekerült az óvodába, az volt a visszajelzés, hogy ott egy kis angyal, lesi az óvó nénik kívánságát, mindig jól viselkedik, társaival kedves. Hazaviszik, kezdődik elölről az egész, mintha nem ugyanaz a gyerek lenne. Nem értettük.

Ma már nagykorú ez a kislány. Csak évek múlva derült ki számunkra, hogy mi történt. Az apa a nagyobbik gyereket, a kislány bátyját szisztematikusan verte. Mindenért. A fiú szabályosan félt az apjától, ha bejött a szobába, az asztal alá bújt. Az iskolában sem teljesített jól, nyilván emiatt, de ez csak rontott a helyzeten. Aztán úgy maradt abba, hogy a gyerek elkezdett sportolni, megerősödött, és egy alkalommal visszaütött. Elhízott, tunya apuka egyből nyüszítve balra el... A kislány pedig azt vette le az egészből, hogy a szeretet otthoni kifejezésmódja a verés. Hát ő is csinálta.

Félre ne érts, nem azt mondom, hogy ti veritek a gyereketeket, nyilván valami más, finomabb, rejtettebb dolog van a háttérben, amit észre sem vesztek. Közted és a férjed között lévő viszony... családtagokkal való viszony... feszültségek. Ezt pedig leképezik a saját egymás közti testvéri viszonyukban.

Nálam is elszakadna a cérna,de sztem ezt a fajta nevelést be kell fejezni.Már ezek a dolgok is meg fognak maradni a gyerekekben.A pofon is,nem beszélve arról hogy nem tudom meddig vannak bezárva a szobába.Mert ha pár percnél tovább,kialakulhat felnőtt korukban bezártság érzés,aztán olyanok lesznek mint én,bepánikolok ha nem tudok valahonnan kimenni azonnal,véletlenül nem nyílik ki a kocsiajtó,nem tudok liftbe szállni,vonatra se,repülőre se,ilyen nyalánkságok.

Én a helyedben inkább jutalmazási módszert vezetnék be.Csinálnék egy nagy táblát,felírnám a hét napot.Lenne fekete pont,meg piros csillag.A jutalom hétvégén lenne.Aki aznap jól viselkedik,kap egy csillagot.4-5 csillag kellene a jutalom megszerzéséhez.Aki fekete pontokat gyűjtött,az nem részesülne a jutalomban.És valami olyan jutalmat találnék ki,amit tudom hogy nagyon szeretnek.

Hát, amikor én kaptam, akkor megérdemeltem, akkor már nagyon túl feszítettem a határokat. Volt megbeszélés, próbáltak rám hatni jó szóval, következetesen,de sehogy sem sikerült nekik. Aztán magamhoz tértem egy nyaklevestől. Bocsánatot kértem a viselkedéséért, ők pedig azért,mert megütöttek. 1 kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kaptam ki,de az mind jogos volt. Gyerek fejjel is beláttam. Egyébként most is szuper a kapcsolatom a szüleimmel. A legjobb szülők és nagyszülők.Van egy fiú tesóm, mindketten küzdősportra jártunk és nagyon durvák voltak otthon a verekedések. A szülők nagyon unták már,mert sosem tudták lecsillapítani az indulatokat, aztán már csak annyit mondtak, hogy,ha lehet kint öljétek meg egymást nem akarjuk látni. 😂Volt olyan, hogy majdnem levertük a tv-t, azután együtt vissza tettük a helyére,majd folytattuk tovább. Ezen a mai napig nevetünk,ha eszünkbe jut. Jó testvérek is lettünk,mert egymás között rendeztük le a gondjainkat és megtanultunk konfliktust kezelni szavakkal is,mert hát nem volt kedvünk állandóan verekedni :D Nincs tüske egyikőnkben sem,hogy a szüleink neki vagy nekem adtak igazat vagy, hogy ki volt a kedvenc. Én sem fogok bele szólni a gyermekeim vitáiba,mert nekik kell ezt megbeszélni és rájönni arra, hogy miért nem jó verekedéssel konfliktust kezelni. Én 13 voltam ő pedig 10 éves, amikor utoljára egymásnak ugrottunk. Azóta egy rossz szó nem hangzott el köztünk.

Én azt mondom, hogy a rendszeres verés mindenért nem jó egyáltalán. Ki kell találni valamit,amivel lehet hatni rájuk és csak a legvégső esetben szabad. Egy idő után nem fogja őket érdekelni a nyakleves sem,mert arcon röhögnek és megkérdezik, tőled,hogy jól esett? Főleg,ha elkezdenek kamaszodni. A testvérek meg lerendezik egymás között a problémáikat. Az életben sem ti fogjátok megoldani helyettük a konfliktusaikat. Sem egymással,sem a külvilággal szemben.

"Mert ha pár percnél tovább,kialakulhat felnőtt korukban bezártság érzés,aztán olyanok lesznek mint én,bepánikolok ha nem tudok valahonnan kimenni azonnal"

Te most komolyan azt hiszed, hogy kulcsra zárja?

Egek!

Kérdező!

Az a baj, hogy nem működik ez a módszer se, hiszen akkor nem kellene újra és újra a fenekükre csapni, ugye?

Ezt úgy írom, hogy teljesen átérzem a helyzeted, ugyanezzel küzdök, ugyanígy eszköztelennek érzem magam, mint te.

De ne ringasd magad abba, hogy "csak ez hat", mert az hat, ami megelőzi a következő konfliktust is és nem kell újra és újra szétcsapni köztük.

Van egy érdekes könyv, pozitív nevelés a címe, rengeteg jó gondolat, tanács van benne, ami hosszú távon segíthet. Mi még nem jutottunk el oda, hogy meg is oldja az összes gondunkat, de sikerült már változtatni ezen, azon.

Csak az ezzel foglalkozó fb csoporthoz ne csatlakozz. Annyi ott az álszent pi..., hogy jajj. Élen az adminnal, aki olyan szűklátókörű és buta...