Helyre lehet ezt még hozni?

Idővel talán. A legnagyobb baj, hogy a saját életetek és nezopontjaitokat erőltettétek rá és nem hagytatok semmi döntést. Pl a pasizas. Senki nem lett munkanélküli azért mert középiskolában volt barátja. Hozzá tartozik a lelki fejlődéshez ezek a tapasztalatok.

Hagyjátok most már menni, ha vissza akar jönni, viszafog. Csak ne fenyegessetek azzal, hogy kidobjatok.

Nyilván az egyetemet és a szakot is ti választottátok, neki abba sem volt beleszólása.

Az ilyen mérgező szülőktől jobb is, hogy elment, és még idejében felismerte ezt.

Nem kell hogy szimpla érettségije legyen, de vagy ezer meg egy tanfolyam, szakma, amihetz nem kell egyetem és jobban keres vele, mint egy a sok ezer közgazdászból vagy bölcsészből.

Én személy szerint nem értem mi ez a nagy egyetem -fetisizmus, nem attól lesz valaki sikeres vagy boldog, főleg ha nem érdekli, ami rá van erőltetve.

Most meg kell várnotok, míg magától visszajön és akkor egészen máshogy állni hozzá.

Nagy kislány már ahhoz, hogy tudja mit akar, de ha azt nem is, azt biztosan tudja, hogy mit nem akar.

A hibák, a baklövések is beletartoznak a felnőtté válásba,a tapasztalatszerzésbe, beszélgessetek őszintén, hallgassátok meg és hagyjátok hibázni. Már ha visszajön ezek után.

És a kicsivel is innentől úgy kellene kommunikálni, hogy ne számolja vissza a napokat a nagykorúságáig.

Ha 18 éves elmúlt, akkor hiába megy férjed a rendőrségre. Amikor megtalálják a rendőrök, akkor megkérdezik, hogy akarja-e, hogy ti megtudjátok a tartózkodási helyét. Ha nemmel válaszol, akkor nektek annyit mondanak a rendőrök, hogy lányotok megvan, él, de nem akarja, hogy felvegyétek vele a kapcsolatot.

Talán nem vesztettétek el végleg. Most várni kell, és talán évek múlva fölveszi veletek a kapcsolatot. Persze ez borzasztóan idegőrlő, ezt nem vitatom.

Mit rontottatok el?

Nem látunk bele a mindennapjaitokba.

Azért néhány árulkodó mondatot találtam a nyitókérdésedben. Miért nem engedtétek neki, hogy középiskolás korában fiúzzon? Látod, fiúja így is lett, csak épp titokban. Nem tudjátok kiféle-miféle.

Nem ismertétek a lányotokat. Nem tudtátok, hogy mire vágyik. Egyáltalán ki döntötte el, melyik egyetemre jelentkezzen? Mikor én voltam ennyi idős, akkor természetes volt, hogy elmondják a szüleim a véleményüket, de a végső döntést én hoztam meg. Itt a gyk-n sok olyan történetet olvasok, hogy a szülők erőltetik az általuk választott szakot. Ennek egyenes következménye, hogy a gyerek vagy el se kezdi, vagy (ami sokkal gyakoribb) ott annyira kedvetlenül áll hozzá a tanuláshoz, hogy sosem fogja elvégezni. Aztán 5 év múlva a szülő a haját tépi, hogy mi lesz ebből a gyerekből.

Tanácsom a következő.

Először is van még egy gyereketek. Nála ne kövessétek el ugyanezeket a hibákat. Normális keretek között engedjétek szórakozni, szerelmi kapcsolatot létesíteni. A pályaválasztásnál csak finoman terelgessétek, de ha ő konkrétan ragaszkodik valamihez, akkor fogadjátok el.

Jelen helyzetben próbáljátok rávenni, hogy vegye fel ő a kapcsolatot a nővérével. Pl. facebookon, ha telefonon elérhetetlen. Ha nagylányod a húgával hajlandó fölvenni a kapcsolatot, akkor rajta keresztül óvatosan lehet üzenni, hogy sajnáljátok, hogy így alakult, szeretnétek tiszta lappal újrakezdeni a kapcsolatot. És persze meg kell ígérnetek, hogy ha visszaköltözik a ti városotokba, és tartja veletek a kapcsolatot, akkor nem szóltok bele a munkájába és szerelmi életébe. És persze ezt be is kell tartanotok, akármilyen nehéz.

A rendkívül drasztikus távozása azt sejteti, hogy nagyon-nagyon menekülni akart tőletek.

Ez komoly, hogy egy 18 éves lánynak meg van tiltva a fiúzás? :D

Sajnos vagy sem, jogilag felnőtt. Ha kimegy külföldre, akkor kimegy külföldre. Nem tudtok mit tenni.

Érthető, hogy a szülők a legjobbat akarják a gyereküknek, de ha az pl nem akar egyetemre menni, akkor nem megoldás az, hogy azt parancsoljátok, hogy márpedig oda kell mennie.

Fiatal még, attól hogy érettségi után nem akar egyből egyetemre menni, az nem azt jelenti hogy később már nem is akar, vagy nem is mehet még.

Semmi sem történik az ég világon akkor sem, ha most semmit nem tanul, hanem dolgozik pár évet, aztán folytatja a tanulmányait. Nyilván az ő szempontjából könnyebb lenne, ha addig tanulna míg otthon lakik, és támogatjátok, de ha ő úgy döntött, egyelőre nem megy egyetemre akkor nem megy. A te helyedben mellette lennék, mert a gyerekem. Az is lehet, hogy az a probléma, hogy ő maga sem tudja még, hogy mit akar tanulni.

Próbáld elérni, beszéljétek vele. Nem megoldás az, ha a saját akaratotokat tukmáljátok a gyerekre.

"nem is volt kérdés, hogy egyetemre megy" kinek nem volt kérdés? kiaz alany?

"nem volt neki megengedve, hogy fiúzzon" aranyos ez a passzív alak, de legyen világos, hogy ti nem engedtétek meg neki.

Ez, hogy nem nagyon szeretsz alanyokat használni, amikor épp a ti felelősségetekről van szó, eléggé árulkodó. Lásd be, hogy túlkontrolláltátok, és erre az ő válasza az, hogy mindenestől elvet mindent, amit akartok tőle, azt is, ami amúgy jó ötlet lenne.

Most sajnos csak várni tudtok, jól írják a többiek, a rendőrség sosem fogja hazahozni, akkor sem, ha megtalálják. De azt ugye tudod, hogy ha most ráküldöd a rendőröket, azzal csak a szakadékot mélyíted?