Nem bírok a fiamma! Ötletek?

Én egész életemben pontosan öt pofont kaptam édesanyámtól. Gyors egymásutánban, olyan telitalpas, megtanultam a magyarok istenét pofonok voltak. :D

Borzalmas rossz voltam, kb. mint a fiad, azzal a különbséggel, hogy remekül teljesítettem az iskolában. Nem volt ötösnél rosszabb jegyem. Azóta sincs hála Istennek. A tanárok mondjuk r*hadtul utáltak, de csak nem tudtak megfogni-- Pedig lógtam rendesen. :D

És ugye jöttek a fentebb javasolt szankciók. Gépet feltörtem, széfet szintúgy. Afféle csendes háború volt, egymásra se morrantunk. Ő közölte, miért, én tudomásul vettem. Aztán egyszer loptam tőle pénzt. Amit persze észrevett. Na akkor kaptam 5 pofont:

1. pofon: Hogy merészelted?

2. pofon: Ki szült meg, hogy majdnem belehalt?

3. pofon: Ki dolgozta ki a lelkét, hogy eltartson, mikor apád elhagyott?

4. pofon: Ki virrasztott melletted, mikor beteg voltál?

5. pofon: Ki adja a kaját a pofádba?

No, ezután a pofonáradat után teljesen jó útra tértem. :D

Kemény csaj édesanyám, meg kell hagyni. :DDD

16/f

Nehéz kamasz voltam, de lány, és elmondom, mivel mentem "félre", vagyis miért lettem olyan, amit nem akartak a szüleim.

Először is, SOHA nem biztak bennem egészen pici korom óta. Ergó megbeszélni semmit sem lehetett velük, nem volt megfelelő biztonságos ÉRZELMI kapcsolat. A maguk módján szerettek, csak épp nem úgy ahogy nekem jó lett volna (a mai napig). A tesóm születése után ő volt a kedvenc, itt kezdtek jobban félremenni a dolgok. Kamaszként fiúztam (soha nem bagóztam, nem ittam, nem drogoztam, ez kimaradt), mert máshol kerestem némi szeretetet....de nem értették, ezért egyre agresszívebbek lettek, nem találtak megoldást (utólag vagyok én is okos). Aztán 17 évesen elköltöztem. Nem hagytak egészen magamra, apám itt jobban törődött velem, bár alig találkoztunk - mig végül 1,5 év után hazajöttem. Nagyjából 18-ra rendeződtem. Nehéz a kamasznak, és akinek nincs gyereke, ne irja, hogy a pofon segít, mert nem - legalábbis abban az esetben nem, ha IGAZSÁGTALAN. Mert amikor én kaptam, az mindig igazságtalan volt. Én rettegtem a szüleimtől, és ez már eleve nem egy jó kapcsolat.

Én másképp nevelem az enyémeit - kivülről túl lazának tűnhetek, de mégis pontosan tudják hol a határ. Tudják, hogy 1001% bizhatnak bennem, mindig kiállok értük - DE megbeszéljük négyszemközt, ha én úgy érzem, nem volt igazuk vmiben bár szerencsére ilyen még nem volt (és nem azért mert elfogult szülő lennék).

Én tisztelem a gyereket, akkor ő is fog, a példamutatás az első, a határok állítása meg kiskoruktól fogva kötelező!