Hogy segítsek a 10 éves lányomnak feldolgozni a gyászt?

Fogadd öszinte részvétem!

A leghelyesebb , nem magunkba fojtani , hanem egyutt sirni , gyászolni , ez segiti a feldolgozást . Másképp nem fog ö sem továbblépni .

Hogyan halt meg ?

Őszinte rèszvètem.

Nem kell magad erősnek mutatni, hisz esetleg igy a kislány is azt hiheti hogy erősnek kell lenni.

Nem, most nem kell annak lenni. Boruljatok össze, sírjatok, adjátok ki magatokból a fájdalmat, a tehetetlen dühöt.

Aztán pszichológus, akár együtt, akár külön.

NEM KELL erősnek lenned!

Én az voltam apa miatt, mikor anya meghalt, és mit értem el vele? Nem mutatom ki az érzelmeimet, fájdalmamat szinte soha, a kommunikáció oltári nehezen megy.

Én is magamba fojtottam a gyászt, a könnyeket...

Ne tedd, és pszichológus - hidd el, segít.

Nem tudom, hogy vallásos család-e a kérdező családja, de szerintem nagyon fontos, hogy csak olyasmit mondjon, amit valóban elhisz ő maga is.

"a tesó már az angyalokkal van ... Nem azért mert nem szeret téged hanem mert ő is egy angyal , fölvágyott a többiekhez . Annyira szeret h még a problémáival sem akart nyomasztani . Föntről vigyáz ránk és azt szeretné h boldogok legyünk , mert ő boldog ."

Nem tudom, szerintem ilyeneket mondani ilyen körülmények között szinte az öngyilkosság reklámozása... Meg még azt üzeni, hogy "ha szeretsz engem és másokat, ne nyomassz a problémáiddal te se, hiszen az angyalian jó gyerekek így csinálják", ami szintén nem jó üzenet, főleg most, főleg így, hogy eleve zárkózott típus. Oké, hogy nem ezzel a céllal írtad, amit írtál, de egy gyerek így is értelmezheti.

Kérdező, vallásosak vagytok?

Egyébként a vallásosságtól függetlenül szerintem a legfontosabb és a legtöbb, amit tehetsz, hogy minél többet legyél vele. Sose lehet tudni, mikor lesz szüksége rá, hogy kibeszélhesse magából a dolgokat akár egyszerre mindent, akár részletekben. És amúgy is, most még sokkal fontosabb neki a biztonság, amit az adhat meg neki, ha számíthat rá, hogy amennyire lehet, bármikor ott vagy neki, nem pattintod le.

A gyerekek hajlamosak rá, hogy saját magukat hibáztassák ilyen esetekben (is), hiába tudja mindenki más, hogy nem miattuk történt. Ha arra célozgat valahogyan, hogy miatta történhetett, hogy az ő felelőssége lett volna bármi, akkor azzal segíthetsz neki, ha megnyugtatod, hogy nem így van.

Nem tudom, mennyire volt nagy szerepe a testvérféltékenységnek a kapcsolatukban, de mindenképpen nagyon fontos, hogy érezze, hogy egyformán szeretted mindkettőjüket: nem csak a testvérét, aki miatt most sokat látott téged sírni, hanem őt is éppen ugyanannyira; és hogy nem csak azért szereted most őt, mert a testvére már nincs, hanem mindentől függetlenül is, mindig is ugyanolyan nagyon szeretted mindkettőjüket.

Ezek jutottak eszembe. Őszinte részvétem.

10 es vagyok .. Nen értem miért kell lepontozni .. Ez az én véleményen .. Történt hasonlo a családunkban és ez volt az amivel sikerült feldolgozniuk meg a kisebb tesóinak , sose hibáztatták a tesojukat , és a mai napig szeretik és testvérként tisztelik, elfogadták a döntését, és nem is fontolgatják az öngyilkosságot... Én evvel csak segíteni akartam , sajnálom ha vkit megbántottam ...

Amúgy meg egyáltalán nem biztos h szülői mulasztás all emögött .. A làny is élte a boldog mindennapokat , mindenki mosolygosnak ismerte . Egyszer 3 nap alatt annyi trauma érte barátnők , kapcsolati, amugy is ott vannak a hormonok, h a szülőknek idejük sem volt reagálni a történésekre. Levelet irt pár barátjának h reméli egyszer megértik h miert tette, mert neki jobb igy , ugy érzi nem való ide. Majd kisétált egy vonat elé 17 éves volt... Nem haragudott senkire , mindenkitől szeretettel búcsúzott utolso levelében .ez is megtörtént nincs felelős. Ez egy döntés volt és elkell fogadni a döntését, mi ezt megtettük, ès szívünkbe tovabb èl.

Szia! Bár némiképp már helyzet (nekem édesanyám halt meg gyerekkoromban), de felnőttként is sokat foglalkoztatott a kérdés nyilván, mivel tudtak volna jobban segíteni nekem a körülöttem lévők. Azt gondolom, hogy beszélni kell róla. Nyilván nem kell tukmálni a témát, de ha látod, hogy a lányod szomorú, odaülsz mellé, és azt mondod, „nekem is nagyon hiányzik”, és akár sírsz, az jobbat tesz, mintha erősnek akarsz mindig mutatkozni, és „az élet megy tovább” stílusban próbálod nyugtatni.

Nálunk tabutéma lett anyám halála, nem vittek el a temetésére sem – és ez nagyon rossz volt, a mai napig rossz. Úgy éreztem sokáig, hogy nem tudtam rendesen elgyászolni emiatt. Egyetértek azzal, amit ma már a gyásszal foglalkozó pszcihológusok is mondanak, hogy a gyerekeket nem kell megóvni egy temetéstől vagy annyak látványától, hogy a felnőtteknek is fáj valami, ők is sírnak, szenvednek. Meg kell adni a lehetőséget, hogy kiadja magából a fájdalmát, és éreznie kell, hogy nincs ezzel egyedül.