Mit csináljak ha a szüleim mindentől el akarnak tiltani?

#20-as: a 19. válaszoló vagyok, pszichiáter szakorvos. Egyrészt... a szobafogságról illik tudni, hogy felér egy kínzással. Nem tudom, te felnőtt nőként/férfiként hogy éreznéd magad, ha a párod becsukna egy szobába és nem jöhetnél ki. Valószínűleg rendőrt hívnál rá, aztán szakítanál/beadnád a válópert. Másrészt a szövegértelmezéssel problémák vannak. Nem. Egy szóval sem mondtam, hogy pátyolgassák. De azért lásd be, akármilyen korú az ember gyermeke, ha nem lehet vele normálisan beszélni, megkérni dolgokra, akkor ott szülői felelősség van. Azért kanászodott el a gyerek, mert hagyta a szülő.

Én családapa vagyok. Három gyermekkel. A legkisebb most megy középiskolába, tehát letudtam két kamasz gyermeket és még lesz egy. A dolog nálunk úgy ment, hogy ha valami hülyeséget csinált a gyerek, vagy épp nem csinálta, amit kellett volna, akkor összeültünk a feleségemmel és két alapvető kérdést tettünk fel:

1) Ha egyszer megkértük rá, hogy ne csinálja/csinálja, akkor mégis miért?

2) Hogy lehetne a helyzeten ilyen undorító és lealacsonyító módszer nélkül, mint büntetés, megoldani a dolgot?

Igen, néha nagyon nehéz büntetések nélkül csinálni. De nem azért lettem apa, hogy könnyű legyen a dolog. És tudod, kutyajó érzés, mikor a kamasz fiam felnéz a feleségemre és rám, nem az ellenségeit látja bennünk. Kettő már kirepült. Mindketten dolgos, kedves emberek. És soha nem kaptak büntetést, pedig ne tudd meg, néha micsoda hülyeségeket csináltak. Borzalmas, volt pár alkalom, hogy remegtem a dühtől. Én büszkén mondhatom azt, hogy a gyermekeim ilyenkor is elém mertek jönni és nem elbújni a szobájukban. Mert nem kellett attól félniük, hogy megbüntetem őket, megütöm őket, miegymás. Nem a főnöküket látták bennem, aki osztja az észt, hanem az apjukat, akinek fájdalmat okoztak. És engem ez boldogsággal tölt el. Hogy ők észrevették, hogy a büntetés nagyon (mondhatnám vulgárisabban is) nem lényeges. A lényeges az, hogy megkértem, és INDOKLÁS NÉLKÜL nem csinálta, amit kértem. Mert ez is így ment nálunk. Nem az a lényeg, mi a mi értékrendünk. Ha ő ésszerűen/érzelmi alapon megindokolja, hogy valamit miért nem szeretne, akkor jó. Csak legyen velem őszinte.

A büntetésről azt gondolom, az ilyen ügyekben teljesen szükségtelen. Én felneveltem kettőt nélkülük, nehéz volt. De sikerült. Márpedig hidd el, sajnos sem a feleségemnek, sem nekem nincs egyszerű munkája. :D

Ő el van havazva, a pszichiátrián meg szintén nem könnyű a munka. De a család nem arról szól, hogy ott elengedem magam, mert következmények nélkül megtehetem.