Kamasz vagyok 24 évesen?
Ide írom, a kamaszokba, mert teljesen annak érzem magam. 24 éves lány vagyok, de valami nem stimmel, úgy érzem. Pontosan ugyanaz az életem, mint 15-16 éves koromban. Édesanyámmal élek, aki ugyanúgy képes ordítani velem apróságokon, mint akkor. Ha nem értek vele egyet, megbüntet, 2 napig nem szól hozzám, lemondja a közös sétánkat, játssza a sértődöttet. Remény sincs arra, hogy kitörjek, mert hiába megyek el kollégiumba az év nagyobbik részében (egyetemista vagyok), naponta hívnom kell őt, ha nem hívom, már megy a sértődés, ha meg ő hív napközben és nem tudok beszélni, akkor is. Na meg akkor is, ha nem vagyok órán, mert épp nem úgy alakult a napom, már felhív, ellenőriz, és nem érti meg, hogy miért nem tudtam bemenni, mert mondjuk a másik helyre kellett mennem vagy intéznem valamit (2 helyre járok), akkor is megy az ordítás a telefonba.
Nem járok haza hetente, de a szüneteket itthon KELL töltenem, ezt apám is kiadta parancsba, bár nem él velünk, a szüleim elváltak. Most szünetünk van, itthon vagyok, de annyira elment a kedvem az élettől is ezek miatt, hogy nem mozdultam ki még eddig a házból, ami azt eredményezte, hogy anyámat várhatom haza a munkából, persze ordít, csapkod, mert a munkahelyi feszültséget mindig rajtam vezeti le, kell neki fél óra mindig, hogy "akklimatizálódjon", utána ugyanazért már nem ordít. Nagyon jó, de tényleg.
Ha elmegyek valahova, akkor az a baj, ha nem megyek, akkor meg az.
A barátaim közül van, aki feljöhet, van, aki nem, pedig rendes emberek, soknak már családja van, nem iszik, nem drogozik egyik se, nincsenek körülöttük balhék.
A barátom ugyanezt csinálja, háromnaponta szakít, aztán felhívom, és akkor megint velem van újabb 3 napra. Azért hívom fel, mert anyám egyedül őt fogadta el. Próbáltam mást keresni, anélkül, hogy bármit is mondtam volna a helyzetemről, de eddig még senki sem tartott 1 hónapnál tovább, nem szerettek meg engem. Volt, aki ezt szakítás után durván a képembe is vágta (sose voltam szerelmes beléd).
Elköltözni nem tudok, mert egyetemistaként egyik napról a másikra élek, de utána se, mert anyám évek óta tervezi, hogy a családja (azaz az enyém) ott fog élni vele, majd felújítjuk a lakást és ott fogunk élni együtt. Valahogy ez beivódott a köztudatba a család többi tagja előtt is, talán kitagadás lenne a vége, ha másképp csinálnám. Jó, tudom, hogy anyu egyedül van, mert elvált, és nekem kell róla gondoskodnom, most és később is, főleg öreg napjaiban, de nem tudom, annyira nem érzem magam szabad felnőtt embernek, hogy az félelmetes.
Pont tegnap gondoltam vissza arra, hogy 10 évvel ezelőtt is ilyen volt az életem, mint most, semmit se változott. Aztán tegnap este egy szón kitört a botrány, ma megint van a hallgatás-büntetés (nem szól hozzám, akkor se, ha kérdezek, ott maradok hülyén a kérdésemmel), már bőgtem egy sort, és megállapítottam, hogy ennél kamaszabb már nem leszek (mert annak tart, egy kis lázadónak)
Tudom, hogy vannak rosszabb sorsú emberek, nem is erről van szó, de a legrosszabb az, amikor nem az vagy, aki valójában lennél.
Bocs, hogy hosszú lett, köszi, hogy elolvastátok.
Húúúú szegénykém :((
Én biztos, hogy leülnék és egy nagyon nagyot beszélgetnék anyukámmal. Ez így hosszú távon nem lesz jó, mert bármennyire szeretné anyukád, te már nem vagy kamasz! Ugyanúgy szeretne beleszólni minden lépésedbe, mint az gyerekként tette. Ezen te tudsz változtatni, és ha sértődés lesz, hát legyen! Minden csoda 3 napig tart! De amíg te nem mondod el neki, hogy ez így baromira nem jó neked, akkor ő úgy gondolja, hogy hú de jól neveli a lányát. Pedig szerintem jól eltaszít magától.
Én egyke lány vagyok, és már 2 gyerekes anya, nagyon ragaszkodom anyukámhoz, de ha valami nem tetszik, akkor azt megbeszélem velük, hogy rendben, hogy ők ezt így gondolják, de én nem! És mivel az én életem, én döntök, mert felnőtt ember vagyok, és nem kamasz!!! (nálunk a gyerekek körül voltak az elején apróbb viták, rájöttek, hogy úgyis az lesz, amit én mondok, és tökéletes a kapcsolatunk)
Szia! Megértelek. A legjobb mégis valahogy az lenne, ha le tudnál szakadni anyukádtól, hogy rájöjjön, nem csak te vagy az élete. Az, hogy öreg napjaiban majd gondoskodsz róla nem feltételezi azt, hogy te az ő akaratára ott lakj majd a családoddal, stb. Miért ne kezdhetnéd el végiggondolni és megtervezni, hogy te mit szeretnél? Ha találsz egy srácot, ki tudja, ő akar-e ott lakni? És ha neki van lakása, vagy együtt tudtok lakáshitelt felvenni? Nincs lehetőséged külföldi ösztöndíjra, kollégiumba menni, ilyesmi? Illetve nem lehet leülni anyukáddal, és beszélni erről vele? A büntetést sem kellene már, hogy magadra vedd ebben a korban szerintem, mit tennél ilyenkor a legszívesebben? Nem biztos, hogy a konfliktus kerülés hosszú távon jó útra vezet, lehet, megértné egyszer jól átbeszélni mindent vele.
A barátaiddal mit tud tenni, ha felviszed őket? Kidobja őket? Te is ott laksz, felnőtt vagy, miért ne vihetnéd oda az amúgy nem koszos, büdös és hangos barátaidat? Ha meg együtt jársz valakivel, az is tök normális már, ezt nem próbáltad vele megbeszélni?
Verd ki a fejedből ezt az anyu elvált és ő irányit minden felfogást. A változás benned van leginkább, indítsd el :)
Sok sikert.
Köszönöm, hogy írtatok!
Igen, a barátaimat kidobja. Először csak megy a cirkusz előttük, a fenyegető hangnem, utána vagy maguktól állnak fel, vagy ajtót mutat nekik.
A társkeresőn nézegettem nemrég, msneztem valakivel, hát odajött, olvasott, és megkért, hogy hadd vegye át a beszélgetést a nevemben, mert úgyis annyira egyforma a stílusunk, hogy fel se tűnne az illetőnek, hogy kivel beszél. Ezt valahogy sikerült elbeszélnem, végül nem vette át, de amikor azt mondta, hogy ne msnezzek, hanem szépen csak emailt írjak, és én azt mondtam, hogy nem, azon tört ki tegnap a botrány, és azért van a mai hallgatás-sértődés.
Anyu rendesen keres is nekem, hogy "ne válasszak be", lehetőleg olyat, akinek nincs semmilye, hogy "megbecsülje azt, amit majd itt kap" (pl lakhatást)
Ahogy leírom, egyre jobban megijedek, komolyan.
Húúúúúúú szerintem anyádnak lehet, hogy orvosi segítségre lenne szüksége, azok alapján amit ide leírtál utólag :S Ne haragudj, hogy ezt mondom!
első voltam
És mégis mit csinál azon kívül hogy nem szól hozzád vagy veszekszik? Kidob otthonról? Mert ha nem akkor ne foglalkozz vele, csinálj mindent úgy ahogy akarsz (már észszerűség határain belül) És mi az hogy utána sem költözhetsz el mert ő máshogy tervez? És akkor mi van, kit érdekel? Nem az ő élete! Szerintem ha így gondolkodsz akkor nagyrészt a te hibád a dolog és te szerintem nem is akarsz máshogy élni!
Én pl imádom a szüleimet, de csepppet sem érdekel mit terveznek ha én mást szeretnék felnőtt koromban. Ha ők ezt nem értik meg akkor sajnálom. Neked a saját életed kell élni és nem róla gondoskodni (persze öregkorában igen, de nem úgy hogy apáca leszel, hozzáköltözöl és pelenkázod...)
Ha akarnád akkor már rég másként lenne. Zsarolni csak azt lehet aki hagyja magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!