Miért állnak sokan hozzá a kamaszokhoz ennyire lenézően?

Kedves kérdező!

"A gyerek azért gondolja, hogy neki minden alanyi jogon jár, mert ezzel jár egy gyerek."

Na itt az első tévedés! A gyerek nem tudja, hogy egy gyerek mivel jár. A gyerek megszületik és beleszocializálódik valamilyen körülménybe. Ez ugye környezettől függően más és más. A gyerek menet közben a környezete hatására alakít ki igényeket és ezt a habitusától függően teszi finoman, vagy épp követelőzően. Már itt fontos a nevelés. És még valami fontos: a gyereknek meg kell tanulnia, hogy alanyi jogon semmi sem jár! Evidens, hogy ez egy fokozatosan felépülő folyamat és egy kisebb gyerek még azért kevesebbet is ért a világból, de ha valakiből úgy lesz kamasz, mint az eddigi gondolataid alapján belőled is lett, annak az lesz a természetes, hogy ő a gyerek, akkor a szülőnek az a dolga, hogy ő egyet sóhajt és apa-anya rohan kiszolgálni minden igényét! Hát, ezzel lehet a legnagyobb szülői hibát elkövetni. Ugyanis az ilyen elkényeztetett gyerek szokta aztán uralni a családot és hinni azt, hogy a világon minden és mindenki őérte van. Az ilyen gyerek fogja az élettől a legtöbb orbitális pofont kapni, az ilyen gyerek lesz frusztrált, az ilyen gyereknek jó eséllyel lesz a gyereke is ilyen. Nem, barátom! A gyerek fejlődéséhez az is hozzátartozik, hogy megtanulja; apa és anya dolgozik, a pénz nem a fán terem, meg kell küzdeni dolgokért, mert minden, amit megengedhetünk magunknak, az a munkánk gyümölcse, azért valamit tenni kellett. Ha a gyerek nem tanulja meg a munka és a pénz értékét, olyan kamasszá válik, aki a viselkedésével méltán fogja kivívni a felnőttek, de még az éretten gondolkodó kortársai ellenszenvét is.

Tőled idézek:

"És itt most nem arra gondolok, hogy évente a legújabb legdrágább telefon, hasonlók, de ha el szeretne menni évi egyszer síelni, ÉS MEGTEHETJÜK, akkor miért mondanám azt, hogy ne? Aki ennyire zs.dóskodik az minek vállal gyereket? (a kifejezésért bocs :D )"

Klasszikusan gyerek szemszögből nézed a kérdést, hadd mutassak egy másik oldalt is:

Ugyebár a válaszadó helyzeténél is csak az ő szempontját ismertük meg, ő gondol valamit arról a helyzetről, ami korántsem biztos, hogy a valós helyzet volt.

De most vonatkoztassunk el tőle, beszéljünk általánosságban, noha ezt nagyon nem szeretem. Te azt mondod, ha megtehetjük, miért ne engednénk el a gyereket sítáborba? Nos, nézzük, mi is szólhatna ellene? Ellene szólhat például, ha mondjuk a sítúra szervezését nem látjuk elég biztonságosnak, kevés, vagy nem elég felkészült kísérő megy ki. Mi a valós oka a tiltásnak? Hogy féltjük a gyereket. Mit lát ebből a gyerek? a szüleim még erre se voltak képesek, hogy elengedjenek.

Aztán az is lehet ok, hogy például gyermekünk még nem elég nagy. Egy 8-10 éves gyereket még én sem szívesen engednék el sítáborba, pláne ha az még ráadásul külföldön is van. A tiltás valós oka: féltem a gyerekem. Ha ott lennék a közelében oké, de így nem.

Mit lát ebből a gyerek? A szülők még erre sem képesek, hogy elengedjenek.

Aztán ok lehet az is, hogy mondjuk a drága csemeténket az utóbbi időkben minden érdekli, csak a tanulás nem, vagy mondjuk a magatartásával vannak problémák.

Ha elengedem sítáborba, azzal kvázi még meg is jutalmazom a cselekedetéért. Mondhatok neki nemet, ő ebből annyit fog érzékelni, hogy a szüleim mekkora bunkók, amiért nem engedtek el. És duzzogunk és köpködünk és kiírjuk a facebookra, hogy "apám/anyám egy köcsög, lájk, ha te is így gondolod..."

A fenti példák elég gyakori okok egy-egy döntésnél. Mindegyiknél megengedhettük volna magunknak anyagilag, hogy a gyerek elmenjen. De két esetben a szülői aggodalom, egy esetben pedagógiai oka volt a tiltásnak. Ebből a gyereknél minden esetben egy dolog csapódik csak le: hogy a szülők nem engedik "még ezt sem"...

Aztán előfordulhatnak valós anyagi okok is. Ahogy korábban már tettem rá utalást, nem lényegesen jobban élek az átlagnál, amit sokan, kívülállóként úgy látnak, hogy "ennek mindig mindenre van pénze". Kívülállók számára elképzelhetetlen, hogy én valaha is likviditási gondokkal küzdjek. Pedig van ilyen, volt is és nagyon valószínű, hogy még lesz is.

Ha a gyerek egy ilyen pillanatban állna elő egy sítábor ötletével, anyagi okokból én is nemet mondanék. Mit lát ebből a gyerek? "Apám tök jól keres, de akkora spúr, hogy nem enged el táborba. Pedig megengedhetnénk magunknak."

Egy gyerek SOHA nem látja át a szülei pénzügyi helyzetét. Lát valamit, ebből pedig gondol valamit.

Ugyanilyen a válaszadó helyzete is. Elképzelhető, hogy pl megrendeltek a szülők egy kanapét, leelőlegezték és a gyerek ezt követően állt elő a sítábor ötletével? Lehet. Volt a kanapén kívül épp több pénz? Nem. Gyerek mit látott ebből? Félmilliós kanapéra futotta, bezzeg a sítáborra nem...

Ismétlem sokadszor is: csak az egyik oldalt hallottuk és lehet, hogy a válaszoló esetében tényleg a szülők az önzők. DE EBBŐL MESSZEMENŐ KÖVETKEZTETÉST LEVONNI NEM SZABAD.

Ahhoz, hogy a gyerek megértse a szülei döntését, szükséges, hogy a szülők és a gyerek közt legyen egy kommunikatív kapcsolat. Ez is része a nevelésnek. Attól nem lesz egy szülő rossz, ha olykor nemet mond. Attól hamarabb válhat rossz szülővé, ha elkényezteti a gyerekét.

A telefonos dologhoz szólva, az hogy neked sima régi telefonodvan, az egy dolog, de másnak miért kéne olyannak lennie? Miért fosztanánk meg bárkit is a mai technológiától?

Ez egy ilyen világ. Itt tart minden, miértne használnánk ki?

Miért szigetelődnénk el? vannak annyiért is okostelefonok mint egy sima régi telefon. A másik meg az hogy a mai felnőttek nevelik a mai gyerekeket ergo az ő hibájuk. Aki gyereket csinál és utánna nem szereti, vagy 'zsidóskodik' vele az akkor minek csinálta? Aki csinál, annak igenis kötelessége mindent megadni neki amit tud. A mai 'tinik' között vannak akik okosabbak és nyíltabb látószögűek sokkal mint a mai felnőttek, de persze vannak a primitív buszmegállóablakkitörő szotyizabáló kis b*zik, ők szart se érdemelnek. Én egy olyan családba nőttem fel ahol apám egész életembe egy dícséretet nem mondott nekem sőt, egyenesen a szemembe mondta hogy nincs fia és hogy, fontosabb neki más, meg hogy utál engem, pedig azért elértem pár dolgot az életben.

Tipikus: Én nem kaptam meg gyerekkoromban mindent, majd megadom a gyerekemnek...Persze minden szülő egykor volt gyerek és minden gyerek szinte ugyanezt gondolja: Én nem kaptam meg mindent.

Aztán felnő az ember és mikor lesz egy gyereke, akkor kezd megérteni mindent.

Én azt mondom, oké, csinálja mindenki úgy, ahogy jónak látja, de mikor benne vagy, sokkal másabb. Mind a két oldal átcsúszhat a másikra. Van, aki úgy gondolja, hogy nem, én ezt nem fogom megengedni a gyerekemnek, aztán meg ő az első, aki megengedi. Vagy a másik oldal: Én nem kaptam meg azt, tuti, hogy az én gyerekem megkapja majd...és aztán mégse.

Sokszor ugyanolyan szülőkké válunk, mint amilyenek a mi szüleink voltak, pedig a legkevésbé sem akarunk olyanok lenni-a legtöbben.

A legtöbb szülő nem a hatalmát fitogtatja azzal, hogy nem enged dolgokat a gyereknek.

Higyjétek el, ha megadtok mindent a gyereknek, akkor is lázadni fog, ha lázadó típus és akkor is tovább követelőzik, mert ha megvan a jó telefon és a sítábor, akkor minden évben elvárná, hogy menjen, vagy tovább megyek, akkor majd kelleni fog Disney Land, Hawaii, autó érettségire, ház diplomaosztóra.

A legrosszabb, amit tehet egy gyerek annak érdekében, hogy elérje a célját az a követelőzés és a duzzogás. Ha így tesz, feszt nem fogja a szülő elengedni. Azért valamit tegyünk már le az asztalra, ha drága ajándékot kérünk. Tanulja meg a gyerek, hogy valamit el akar érni az életben, azért tenni is kell.