Miért állnak sokan hozzá a kamaszokhoz ennyire lenézően?

Mert irigyek, és azt hiszik a mai fiataloknak olyan könnyű. Igaz, hogy sokuknak több játéka van gyerekkorában mint anyáink idejében egy egész falunak sem volt,nyomkodják az okostelefont stb., de nekik másabb problémákkal kell megküzdeniük, mint nekünk.Nagyobbak az elvárások mindenben, egy olyan világban élnek ahol még a csapból is a tökéletes test képe folyik, bezzeg a szomszéd srác márkás cuccokban jár, engem meg a piacról öltöztetnek... Ez nekünk felnőtteknek nevetséges problémáknak tűnnek, de nekik igen komoly fusztrációt okoznak.

Én 33 éves vagyok, egy pici gyerek anyukája. Egy igazi régimódi családban nevelkedtem. Szüleim a "nekem sem volt, te is meg leszel nélküle" elvet kÖvetve sZinte semmi olyat nem adtak ami "luxusnak " számitott. Majdnem az egész osztály elmehetett például sitáborba, csak azok nem, akiknek a szülei nem engedhették meg anyagilag, meg én. Mert nem voltunk szegények, sőt! Ez nekem a mai napig eszembe jut. Nem értem, csak azért mert a szüleim se voltak sitáborban sose. Az, hogy mi itthon maradt gyerekek mit éreztünk, senkit nem érdekelt.

Már általános iskolában voltak olyan osztálytársaim, akik nem voltak szüzek, és én is 13 évesen már szerelmes voltam mint a nagyágyú,(mondjuk a szüzességem jóval ésőbb vesztettem el) de ezt nem beszélhettem meg a szüleimmel, mert kiakadtak volna, hogy ennyi idősen nem a tanulással foglalkozom-mint ahogy egyik osztálytársam se azzal foglalkozott elsősorban. A kamaszkor ilyen. Mi se voltunk különbek. Csak azt már sokan elfelejtették.

Én úgy szeretném nevelni a gyerekem, hogy amit tudok mindent megadok neki, persze elvárásaim is lesznek érte....De ez még a jövő zenéje. Ha elkényeztetem, az is az én bajom lesz, de ha nem én , majd az élet úgyis megtanitja milyen nehéz egyes dolgokat elérni az életben, és azt hiszem mindenki a saját kárán tanul. Hiába osztom neki az észt, amig nem érzi a saját bőrén, úgysem fogja fel. De szeretném ha problémája lesz, hozzám forduljon, ne vadidegeneket kérdezgessen.

Én azt nem értem, miért mondják azt, hogy "mind azt hiszi érettebb a koránál, de igazából egy sem az"

És ezzel az összes kamaszt beskatulyázzák, mintha az értelmi képességek, az érzelmi intelligencia, stb, arányosan lenne elosztva, és senki sem lehet előrébb a másiknál.

Én nevelési tanácsadóban dolgozom, legtöbbször tinikkel.

Van olyan, aki 14 évesen még a kishúgával barbizik, meg internetes játékokkal játszik, és van, aki ugyan ennyi idősen úgy beszél, mint egy kis felnőtt.

Nagyon nagy különbségek vannak egy korosztályon belül is.

Egyébként az itt válaszoló emberekből csak úgy árad néha a keserűség, agresszívak, lenézőek. Itt vezetik le a feszültséget, névtelen vitákban, és pontozgatásban.

Már az első oldalon is az egyik válaszoló rögtön kikerülte a kérdést, elterelte mindenfélére a szót.

A 12. választ olvasva elgondolkodtam. A válaszadó állítása szerint 33 éves. Ebből indulok ki.

Az általánosítás mindig veszélyes, ennél a témánál is ez a helyzet.

Egyrészt nyilván nem minden felnőtt bánik lenézően a nyilván nem összes fiatallal. Ezeknek az eseteknek az okait nem ismerhetjük, legfeljebb a saját tapasztalatainkból indulhatunk ki, de abból sem vonhatunk le általános következtetéseket.

Azért pár dolgot hadd reagáljak le ebből a válaszból mégis:

Irigyek lennének a felnőttek? Ugyan, mire? Nyilván minden korosztálynak, sőt, minden egyes embernek megvannak a maguk aktuális problémái és nyilván, mindenki számára a sajátja a legfontosabb. Amiben azonban a felnőtt előnyt élvez a gyerekkel szemben: ő már volt gyerek. Volt a másik oldalon is. Megélt, megtapasztalt, uram bocsá' megbánt dolgokat, tanult belőlük. Bizonyára a mai fiataloknak sem könnyű. Nekünk sem volt az fiatal korban, a szüleinknek pedig, akik a háború vége felé születtek, végképp nem volt az.

Ezek az emberek képezik a mai felnőtt társadalmat. Ezek az emberek is itt élnek, dolgoznak, küzdenek, szenvednek. Önmagukért, a családjukért, a gyermekeikért. Tehát amikor a fiatal nagyon sajnáltatni kezdi magát, azért egy kicsit próbálja meg azt az oldalt is elképzelni, amelyiket még nem látta. Azt az oldalt, ahonnan felnőttként hasonló gondolatokat fog megfogalmazni a gyermekkorról, mint előtte már oly sokan tették és még milyen sokan fogják!

Tehát amikor feltesszük a kérdést, hogy a felnőttek miért nézik le a fiatalokat, kérdezzük meg azt is, hogy a fiatalok miért tiszteletlenek a felnőttekkel? Mindkét esetre hangsúlyozom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára!

És ha ebből a szemszögből vizsgálom a dolgot, jön a kérdés, egy olyan gyerekkel szemben, amelyik tiszteletlen egy felnőttel, miért olyan meglepő a lenéző magatartás?

Ha én, mint szülő, valamitől "tiltom" a gyermekemet, azt nem irigységből teszem, hanem azért, mert én megtapasztaltam, hogy az az út valamiért nem jó és meg szeretném tőle óvni a gyermekemet.

A kedves utolsó válaszadó sítáboros példájából kiindulva hadd kérdezzem meg: megkérdezted valaha a szüleidet, hogy miért nem engedtek el sítáborba? Beszéltetek erről? Nekem az az érzésem, hogy nem.

Te úgy gondolod, hogy irigységből. És ha akkor éppen tényleg nem tudták megengedni maguknak? Gyerekként nem láthattál bele a szüleid napi pénzügyeibe. Miből vontad le azt a következtetést, hogy gazdagok voltatok? Miből gondolod, hogy a pénzes embereknél nem fordul elő átmeneti likviditási zavar? A gyerek sok mindent gondol, de a tényeket nem ismeri. Hisze valamit és ebből indul ki. Gondol, ítél, nem kérdez, nem tisztáz. Ismét mondom, akinek nem inge...

Mi van akkor, ha a szüleidnek akkor éppen tényleg nem volt pénze? Vagy mi van akkor, ha féltettek?

33 évesen is azt hangsúlyozod, hogy a szüleidet nem érdekelte, hogy te mit érzel. Kérdezek: téged érdekelt, hogy a szüleid mit éreznek? És látod, máris itt egy sarkalatos pont, ami miatt egy gyerek találkozhat lenézéssel a felnőtt részéről! A gyerek miért gondolja azt, hogy neki minden alanyi jogon jár, hogy minden körülötte forog? És aki felnőttként is ezzel a szemlélettel nézi a saját szüleit, őbelőle vajon milyen szülő válik? Milyen gyereket fog "nevelni"? Mit fog a gyerekének útravalóul adni?

Azért az egy egyértelműen megfigyelhető tendencia, hogy generációról generációra egyre többet enged meg magának a fiatalság egy része. Ez pedig nem vezet semmi jóra. Kamaszként mi is lázadtunk, de például nem rongáltuk mások tulajdonát. Ma egy buli helyszínétől a hazafelé vezető utat felborított kukák, betört buszmegálló plexik, feltört, megrongált autók övezik. Azért ezeknek oka van.

Kedves 14-es, a 12-es vagyok!

Azt hogy én mire alapozom hogy a szüleim jómódúak azt én tudom. A sitáboros "traumám" csak egy példa volt, amúgy nagyon baráti áron mehettem volna, mert a suli támogatta. De ebbe nem megyek bele, mert nem tartozik ide. Egyébként megkérdeztem őket miért nem mehetek. Azt mondták mert ilyenekkel hülyitik a gyerekeket, és ők se voltak ilyen helyen anno, majd menjek ha önálló keresetem lesz.És tudnék még millió példát irni. Tesómék három gyereket nevelnek, és húsz éve nem tudják lejárólapozni a nappalit, mert mindig van más kiadás. De az ősök 500.000 ft-ért vettek ülőgarnitúrát maguknak. Szóval amit irtam meg volt az oka.

És azért mert ezt nem tartom helyesnek még lehet jó szülő belőlem...

Amig diákként dolgoztam például, sokat "szivattak" az idősebbek mert ne lazsáljak már, ők ennyi idősen háromszor ennyit birtak! Pedig tisztelettudó csendes természet vagyok.

Igen és voltak kivételek akik jóindulattal közeledtek a fiatalokhoz. De sajnos kevesebben.

A féltékenység igenis jellemző, mert gyakran halljuk hogy "nekem csak egy palatáblám volt, mégis felnőttem", "akkoriban még TV sem volt" Stb. Én is "féltékeny vagyok" a mai tinikre. Csak másképp. Irigylem a fiatalságukat, hogy még képesek szivből nevetni, tele vannak reménnyel, és a legnagyobb problémája hogy tetszik e annak a bizonyos fiúnak, vagy elmehet e szombaton bulizni.( persze vannak akiknek már fiatalon ennél komolyabb gondokkal kell megkűzdeni)

És igazad van, nem lehet általánositani. Semelyik oldalról sem. Vannak neveletlen gyerekek, De miért neveletlenek? Az én korosztályom neveli őket. Akkor minket mire neveltek? Erről lehtne órákig vitatkozni.Nem biztos hogy csak a szülők a hibásak, egyszerűen ilyen világot élünk. Mi nem tudjuk milyen a háború, milyen teknőbe mosni, ezt nagyszüleink tudják. Mi meg ismerjük milyen a folytonos teljesitmény kényszer, hogy egyik nap még van munkahely, másik nap kirúgnak ötszáz embert. Ha nincs pénzed véged van, ki vagy szolgáltatva mindennek. Sajnos a mai fiatalok ebbe nőnek bele. És ha elkezdenek dolgozni megtudják milyen ez. De addig is egy szülőnek az a dolga hogy ami tőle telik mindent megtegyen a gyerekéért. Én igy látom.

A véleményedhez természetesen jogod van és én ezt tiszteletben is tartom, de vannak dolgok, melyekkel vitatkoznom kell, illetve megvilágítani más szemszögből.

Utalva a sítáboros válaszodra, akkor te vagy a kivétel, aki erősíti a szabályt. A te szüleid valamiért ilyenek. Azonban nem ez a jellemző. Igazából biológiai szülővé bárki válhat, aki nemzőképes és van egy ellenkező nemű partnere. De hogy valakiből jó szülő lesz-e, az azért múlik pár apróságon, pl intelligencia, empátia, következetesség, önkritika, szeretet, törődés, stb. Minden ember más. Amit te tapasztaltál, az nem egy klasszikus szülői magatartás volt. De itt azért azt is hozzá kell tenni, hogy a te szemszögedből ismertem meg a sztorit, a másik fél véleményét nem ismerem, így azért még mindig élek a gyanúperrel, hogy volt ott más ok is, amit nem feltétlenül kötöttek az orrodra.

De lehet, hogy szimplán önző és nem kimondottan szülőnek való emberek voltak. Ám belőlük sem szabad általánosságban konzekvenciákat levonni.

"És azért mert ezt nem tartom helyesnek még lehet jó szülő belőlem... "

Sajnos a jelek szerint nem éred, miről beszélek. Az ilyen jellegű viselkedés, ha igaz, nem helyes, de nem is általános. És ha a téged ért trauma okán a gyerekednek mindent megengedsz, azzal korántsem biztos, hogy jót teszel vele, és nem túl biztató, hogy felnőttként is a gyerekkori traumáidból táplálkozol. Na ez már befolyásolhatja, hogy milyen szülő leszel.

Noha egyetértesz azzal, hogy veszélyes az általánosítás, következetesen általánosítasz a válaszodban. Az, hogy te kellemetlen tapasztalatot szereztél a környezetedből, ez nem vetíthető ki az egész társadalomra. Azért, mert a házban, ahol laktam, öt férfiből három kopasz volt, még nem gondolom úgy, hogy az ország férfilakossága is kopasz.

És annak sincs érvanyag tartalma, -utalva egy nyomatékosított mondatodra- ha azt mondom, hogy márpedig igenis mindenki kopasz.

"A féltékenység igenis jellemző, mert gyakran halljuk hogy "nekem csak egy palatáblám volt, mégis felnőttem", "akkoriban még TV sem volt" Stb."

Na itt a baj... ezek szerint te nem ismered az embereket, a társadalmat, ahol élsz. Ez nem irigység! Ez egy látásmód és nem is alaptalan. Sok mindenre mondja ma rá a tömegfogyasztásra serkentő médiakampány, hogy ez és ez nélkül ma aztán nem lehet létezni sem. A kamasz pedig -mivel ebben az eltorzult világban szocializálódik- ezt elhiszi és vérmérséklettől függően jelzi igényét a szülei felé. Aztán van, aki megkapja, van, aki nem. A baj az, hogy a kamaszt meg lehet hülyíteni azzal, hogy egyes eszközök nélkül ma már nem lehet létezni, a felnőtt pedig esetleg példázza, hogy lám, ő is enélkül él akár még ma is. Ez nem irigység, egyszerű racionalitás. ÉS erre az okostelefon egy jó példa. Nem hinném, hogy egy 14 éves gyereknek például létszükséglet lenne egy háromszázezres telefon. Ha én azt mondom, hogy szépen felnőttem telefon nélkül, akkor belőlem az irigység beszél? Butaság! A racionalitás beszél belőlem. Mert ma is fel lehetne nőni telefon nélkül. Könnyíti az életet? Persze! De nem lehetetlen élni nélküle. Nem is kell, de a valós igényt kielégíti olcsóbb kategóriás telefon is. Háromszázezerért még magamnak sem vennék telefont, pedig hidd el, megtehetném. Még a sokszorosáért is. De felesleges! A fogyasztói társadalom gyenge láncszeme a fiatalság. Ilyenkor nem árt egy racionális hang a családban.

Aztán van itt még valami, amit kicsit jó lenne kielemezni:

"Vannak neveletlen gyerekek, De miért neveletlenek? Az én korosztályom neveli őket. Akkor minket mire neveltek?"

Itt célszerű lenne tisztázni, mit is értünk nevelés alatt? Számomra az a tény, hogy a "szülő" magával egy fedél alatt tartja a gyerekét, enni és inni ad neki, ruházza, vagyis eltartja, az nem nevelés. A nevelés attól az, ami, hogy a gyerekem útját egyengetem, odafigyelek a fizikai és szellemi fejlődésére, példát mutatok neki, támogatom abban, hogy egyénné váljon és ne egy tömeg részévé. Legyen saját értékrendje és az után menjen, ne a divat után! Ebbe az is beletartozik, hogy megtanítom élni és túlélni, megtanítom a tiszteletre, a tisztességre, a tanulás, a munka és a pénz értékére, megtanítom, hogy álljon ki magáért, de ehhez megfelelő értékrendet kap. EZ A NEVELÉS. A második generáció nő már fel úgy, hogy nem ez a jellemző. Ez a fajta szülői modell egyre ritkább és teret nyert egy újfajta, szabados felfogás, melynek lényege, hogy a szülő hagyja a gyermekét kibontakozni mindenfajta kontroll nélkül, hiszen a nevelés az iskola, a tanár dolga-gondolják sokan, (tévesen). Önérzetesen felfortyannak, ha a tanár kritikát merészel megfogalmazni az ő tökéletes csemetéjükről, az otthoni elbeszélgetés helyett még biztatják is a gyereket, hogy ne hagyja magát! Ennek az eredménye a nagyszájú, szemtelen kamasz, amelyik teljesen kicsúszik a szülői kontroll alól, az ilyen családokban gyakori, hogy otthon a gyerek az úr és gyakorlatilag azt csinál, amit akar. EZ NEM NEVELÉS. ÉS ha valaki ilyen környezetben nő fel, ilyen mintát követ, szerinted mitől állna másképp majd a saját gyerekéhez? A változás pedig szemmel látható, érzékelhető és sajnos a bűnügyi statisztikák is ezt támasztják alá. Igen, ez alól is vannak kivételek, de nagyságrendekkel több kamasz nem ismeri, hol a határ, mint pl 40 évvel ez előtt. Nekem még zavartak le atyai pofont, ha olyat követtem el és nem rohantam ombudsmanhoz, nem írtam ki a facebookra, hogy "az apám egy köcsög" és még sorolhatnám. Behúztam fülem-farkam és elgondolkodtam, miután a pofontól támadt sértettségem alábbhagyott. És mégis szeretem a szüleimet, köszönettel tartozom nekik azért, hogy tisztességgel felneveltek, becsületes, dolgos emberré váltam és nem vagyok tele komplexusokkal.

Igen, igazad van. Nevelni KELL!!! Csak szeretettel, megértéssel. Ha egy 15 éves lány szexelni akar, akkorén nem azzal beszélném le róla, hogy "mert én se szexeltem ennyi idősen neked hogy jut ez eszedbe", hanem megpróbálnám meggyőzni, hogy mennyivel jobb ha ezt szerelemből csinálja, és azzal fekszik le, aki ezt megérdemli és jobb ha megérik rá az ember....Stb.

Az utat úgy is meg lehet mutatni, hogy nem alázzuk le a fiatalt. Persze a szép szó nem mindig elég,erre vannak a szülők, de ha valaki nyilvánosan kérdez, elég ha jótanácsot adunk és kész.

Az én szüleim szerencsére nem általánosak, ennek ellenére tisztelem őket, de a nevelési elveikkel nem értek egyet a mai napig sem.

Az hogy kinek mi szükséges az élethez, egyénfüggő. Élhetnénk barlangban is, és bogyókat majszolhatnánk, akkor is csak élnénk, nem igaz?

A 300 ezer forintos telefon sem általános, nem sokan veszik meg a gyereknek, mert nem tudják megvenni.

Ha rákeresel Szókratész véleményére a fiatalokról, rájössz, hogy ahogy idősödik az ember teljesen másképpen látja a világot, és elfelejti hogy valaha is másképp látta. És azt hiszem a vita méltó lezárása is lehetne ez! :-) Üdv!

Már meg is adtad a választ arra, miért nem mehettél síelni: Másra gyűjtöttek. A kanapéra, az új konyhára, az új tévére...stb. Más értékrendjeik voltak a szüleidnek, mint neked. Vagy lehet tovább gondolkodtak. Ma elrakom ezt a pénzt és holnap elindítom belőle a gyereket. Elindítottak az életben? Ha igen, szerinted az miből jött?

Az én apám is világ életében spórolós volt. 4 gyereket nevelt fel. Középosztálybelieknek mondhattuk magunkat. Családi kirándulások voltak országon belül, egy-egy naposak és 1 hetesek is akár. Persze a mi szánk is sírt, hogy mi miért nem mehetünk síelni, mikor a szomszéd Katika mehet, holott neki szegényebbnek tűnnek a szülei. Hát mi így jártunk. A mi szüleink nem gondolták, hogy síelni jó ötlet elmenni. De minden osztálykirándulásra el voltunk engedve. A pénz mindig be volt osztva, egymás levetett ruháit hordtuk sokáig. Persze nem tetszett nekünk.De nem pampogtunk érte. Jött nálunk is a szöveg, hogy örüljünk, hogy ennyink van mert mindent megkapunk, amire szükségünk van. Így is volt. De a gyerekek mindig többre vágynak. Mindig elégedetlenek és mindig azt nézik, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Nem hiszem, hogy apám azért nem adott meg mindent, mert irígy volt, vagy keserűségből. Még ha gyerekként ezt gondolja valaki, betudom annak, hogy tini. De ha valak felnőtt fejjel is még a gyerekkorán siránkozik...az elég szánalmas. Minden kornak megvannak a nehézségei és soha semmi sem lehet tökéletes-unalmas is lenne. Ha mindent mindig megkapnánk, hihetetlne elkényeztetett picák lennénk:D meg kell tanulnia a gyereknek azt is, hogy néha különsöebb ok nélkül nem úgy van, ahogy ő azt elképzeli. Nem adhatsz neki minden nap tortát, ha minden nap kér.

Ismerek egy családot. Nem gazdagabbak nálunk. Középosztálybeliek. Amit kinyögnek a gyerekek a szájukon, meg van engedve. A fiú már azon agyal, hogy mit kérhetne legközelebb, ez a legnagyobb gondja, hogy kitalálja, mi legyen az. Mert szeret kapni, de már mindene megvan, de a kapás öröme hiányzik neki-14 éves. Laptop,tablet, xbox, psp, mp3, iphone, játékok...mindene megvan.És nem tudja, hogy most mit kérjen. A lány 18 éves. Először mondták a szülők, hogy nem, így nem öltözködhetsz, csupa feketébe. Aztán ráhagyták. Nem, így nem festetheted be a hajad-ráhagyták. Nem nyírathatod így fel-ráhagyták, nem lesz kiluggatva a képe-ki van, de a fülébe nem rak olyan tágító karikát-van neki. Nem lesz tetoválás-van neki-mellesleg egy idióta lista, először azt hittem a napi puskáját hagyta a kezén a múltkor, mikor mondja, hogy az egy lista és tetkó....nem fog dohányozni-csak néha dohányzik-állandóan dohányzik.....ezeket csak mondták, hogy tiltani akarják, a lány kábé 2 percet könyörgött ezekért a dolgokért és megkapta...még a legtöbb oké is lenne, csak azt az idióta listát ne engedték volna meg neki. Ha egy rózsát tetovál oda vagy akármi mást...de ennél idétlenebb tetoválást ki se találhatott volna. Az egész alkarján van....most ezzel tanítónőnek készül....Ma csak ennyire fogják a szülők a gyerekeiket....és mivel otthon minden meg van engedve sokaknak, azok, akik nem kapják meg a napi csokijukat, jönnek ide sírni, hogy nem kaptam meg a csokimat, pedig lenne rá pénzünk.

Irígy vagyok a mai fiatalokra? Az ilyen fiatalokra? Kösz, nem. Miért nem fogom esetleg elengedni a gyerekemet síelni? Mert tudnám másra is költeni, vagy veszélyesnek tartom...vagy csak úgy. Az én pénzem, had döntsem már el én, hogy mire költöm. Majd ha felnő, úgy megy síelni, ahogy akar. Mindenki azt adja a gyerekének, amit jónak lát. Ha azért vagyok szemét mert nem engedem, hogy síelni menjen, akkor szemét vagyok. Senki nem kaphat meg mindig mindent.

Annyira bírom ezt a hozzáállást, hogy "nekem 31 évesen elég a sima telefon, másnak is biztos az". Nem, képzeld, nekem nem elég. Van sok barátom, akik más városban/országban élnek, velük jó, ha napközben is tudok beszélni, mert én pl. suli után még edzésre vagy különtanárhoz megyek, sokszor van, hogy este 5-6 fele esem haza. Újságot is úgy olvasok, hogy reggel a buszon elolvasom a híreket, buszmenetrendet nézek rajta, ha valami eszembe jut, akkor rá tudok keresni bármikor, illetve ez a generáció, akár tetszik, akár nem, már használ olyan alkalmazásokat, mint amilyen az Instagram, Snapchat, Tumblr. Ezekre rég nem elég egy sima, csak telefonálásra alkalmas telefon. És ne hidd, hogy elkényeztetett vagyok, mert nagyon nem, ez egyszerűen egy ilyen generáció.

Amúgy kérdező, én sem tudok annyira releváns választ adni, hiszen én is csak 18 vagyok. De annyira maradi szülőkkel én élőben nem nagyon találkoztam, mint amiket ezen az oldalon olvasni.