Középsulisok, mit csináltok nyáron ha otthon vagytok?
Azért kérdezem, hátha kicsit megihletődöm, mit is lehetne csinálni, mert én már egy hónapja otthon vagyok, és néha csak úgy eltelnek a napok, és úgy érzemm, semmi hasznosat nem csináltam :(
Szeretnék dolgozni a nyáron, de sajnos eddig még semmi nem jött össze, így amikor éppen otthon vagyok, kéne találnom valami hasznos/érdekes elfoglaltságot. Szoktam segíteni otthon, takarítok is meg főzök is ha kell, ezzel sincs gond. Barátokkal is szoktam találkozni, de mivel nem egy helyen lakunk, nem naponta hanem kicsit ritkábban Ezen kívül olvasni szoktam, filmeket/sorozatokat nézni, meg netezni, esetleg tévézni. Még így is sokszor van, hogy nem tudom mit csináljak. Ti mit szoktatok egész nap csinálni otthon? Kort is írjatok, köszi a válaszokat :)
16L
én is ezeket kb
+
rajzolok, festek, blogolok, sziklakertet tervezek, nyelvet tanulok, futok+ napi 1 órát tornázok
Ha otthon vagyok,egyedül és barátokat sem tudok áthívni akkor mindig elfoglalom magam.
Most lett egy kiskutyám, holnap lesz 10 hetes,szóval vele bőven van programom (főleg a szobatisztasági téma) bár ő még elég sokat alszik,főleg,hogy ilyen meleg van így még mellette is van időm bőven. Ha elalszik akkor gyors feltörlöm az egész lakást,a szobám pedig naponta porszívozom,hogy ne legyen szaga:) Illetve szellőztetek.. ha már elkezdek feltörölni és végeztem a kutya pedig még mindig alszik akkor összetakarítok -elmosogatok ilyesmik. Ilyenkor már felszokott ébredni,addigra megcsinálom neki is a kajáját meg magamnak is csinálok valamit, amíg ő eszik addig én is megebédelek. Utánna játszik,úgy fél-1 óráig,aztán megint alszik (:D) akkor vagy filmezek,körmötcsinálok,rajzolgatok,gépezek,blogok,gyakorizok,beszélgetek a barátaimmal. Ha meg jó idő van kint,de nem sülök meg odakint akkor kimegyek a kertbe, medencézek (bár egyedül ritak), van egy függőágyam abba általában mindig elalszok, ha már nagyon unatkozok akkor lenyírom a füvet,kertészkedek, játszok a kinti állatokkal. Aztán bemegyek,megint lerendezem a kiskutyát, sütök valami sütit,koktélt csinálok,turmixot,gyümilasit. Aztán este elmegyek futni,fitness meg most elkezdtem boxolni is, szeretném ha lapos lenne a hasam,meg picit kockás szóval most erre hajtok:) Valamelyik nap a szobámat rendeztem át,lemostam az ablakokat,kivasaltam a ruhákat és átpakoltam a gardróbba. Aztán van mikor xboxon fifázok,nfs-edezek másokkal. Vagy mikor csak fekszek és gondolkozok az életemen,álmodozok az élet nagy dolgairól.
Így egyedül körübelül ezeket szoktam, ha másokkal vagyok akkor más sokkal több program van, fellehet menni a cukrászdába,fagyizni,sétálni,biciklizni stbstb,de ezek már nem otthoni programok.
A lényeg,hogy eltölstem a napot úgy,hogy este ne úgy döljek le az ágyba,hogy "oh ma se csináltam semmit:/" :)
Nyáron is kell,hogy legyen valami rutin,reggel felkelés ágyazás aztán este meg mehet a buli :D
Gépezek,filmezek,netezek,zenét hallgatok,alszok,önkielégítek:D
16/F
Netezek, alszok. Mért most mi mást csináljak?
Ha nem itthon vagyok, akkor barátokkal kimozdulok erre-arra, ha pedig itthon vagyok, akkor pihenek. A nyár erre való.
16
facebookozok,webkamerázok a legjobb barátnőmmel,csetelek más haverokkal,zenét hallgatok,tévézek,olvasok,kutyázok,tervezgetem a jövőbeli nyári koncikat
17/L
Mivel a barátaim nagyrésze nem idevalósi, így az unokatesóimmal vannak a legtöbb programjaim. Sétálunk, filmezünk, a kisebbekkel még leülök játszani, mert éljenek a gyermekévek!:D
Ezen kívül besegítek a háztartásba, olvasok, filmezek/sorozatokat nézek, blogolok, nézelődök we <3 it-en és tumblr-en, jómagam is blogolok, fórumozok, illetve tartom napi szinten a barátaimmal a kapcsolatot.
Ja és emellett edzek, és tanulok a nyelvvizsgámra.:)
15/L
Festek, rajzolok, gépezek, filmeket nézek, sorozatokat nézek.
15/L
Leginkább alszok és netezek... Már eléggé unom, de nem bírok sajnos felállni innen.
Lenne mit csinálni itthon, az egész ház egy fertő, ha mindent ki akarnék takarítani, beletelne egy hónapba is. Aztán a kertünk is tiszta gaz, ha az egészet rendbe akarnám hozni, szintén plusz egy hónap. Most éppen próbálok erőt venni magamon, hogy valahogy megvalósítsam ezeket. Majd holnaptól... Remélhetőleg.
Meg még szeretnék varrni, rajzolni, karácsonyi ajándékokat csinálni (decemberben úgysem lesz kedvem hozzá...), rajzolni, sütni-főzni, tornázni, sportolni... Annyi lehetőség van, végső elkeseredésedben pedig tanulni is lehet. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!