Ti nem érzitek magatokat kitaszítottnak ha régi "bugyuta" telefonod van?
Én igen. Nem is viszem már magammal sehova se a bugyuta nokiámat, amin csak telefonálni és SMS-t küldeni lehet, mert ha pl. elmegyünk a parkba, előveszi mindenki a full-top internetes, érintős, szép telefonját, én meg inkább szotyizok és a többiekkel dumcsizok annyit, miközben azt ecsetelgetik, h új telefont szeretnének o.O
Anya nekem azt mondta, hogy egyszer majd lesz nekem is ilyen telefonom...mikor megkérdeztem hogy "miért nem kaphatok közeljövőben és hogy mikor lesz az a majd", nem válaszolt. Nem élünk rosszul, nagyon is jól élünk, és amit tesómon elköltenek, azt rajtam lespórolják. Kapok zsebpénzt, de abból általában a telefonomat szoktam pénzzel feltölteni, mert 1 éve azzal a feltétellel kaptam zsebpénzemelést, hogy a telefonomat is magamnak töltöm.
Szóval..a környezetetekben, vagy éppen ti érzitek úgy hogy emiatt bénák és kitaszítottak vagytok?
12/L
Minek egy gyereknek hiperszuper telefon, ki sem tudja használni. (Bár ez az emberek nagy részére igaz)
Amúgy nem érzem úgy, van egy mobilom ami képes azokra a dolgokra, amikre én használni akarom és amíg nem romlik el,én tökéletesen megvagyok vele.
Wifi helyett pedig inkább egymást keressétek.A bújócska vagy a számháború ezerszer jobb szórakozás.
18/L
Inkább legyél büszke arra, hogy nem állsz a birkák sorába és okostelefon nélkül is teljes életet élsz!
Már én szégyeltem magam, amikor unokatesóm itt volt 14 éves, ritkán találkozunk és a családi vacsora alkalmával a telefonján facebookozott. Kb annyi volt a kapcsolat az élő emberekkel, hogy szia-szia. És itt volt vagy 5 órát.
Bekebelez és a személyes kapcsolatok taccsra mennek. Nagyon durva.
Igen, sajna ez a trend. "Tünetkezelés" szempontjából annyit tudok javasolni, próbáld kissé más szemszögből nézni a dolgokat: gondolom mindenki részese lehetett már egyszer vagy többször olyan idilli látképnek, mikor egy padon egymás mellett ül 4-5-6 csaj, mindegyik kezében telefon, merthogy kérlekalássan azon beszélnek - egymással (!)
Baromi nevetséges. Attól bezzeg mindenki ódzkodik, hogy időkorukra gépektől függjön az életük, pedig MOST is ezt csinálják, a laptoptól meg az okostelótól léteznek.
Esetleg ha gyökeres változást akarsz elérni, gondolj egyet, és állj ki a fészbukózó-hisztiző-sekélyes tinikből álló sorból, mert én úgy veszem észre az írásod alapján, hogy Te nem oda való vagy. :)
Ha megkapod rájössz, hogy teljesen felesleges...mi trógerek vagyunk ez van :) annyi h tudsz szarás közben is netezni...
Ha tényleg a barátaid nem számit. Nekem is volt, hogy olyan telot kaptam amin tényleg csak telefonálni lehetett. Röhögtünk egyet és kész :) Van közöttünk, akinek az apja eus parlamenti képviselő. Neki vannak mindig a legjobb cuccai, de nem nézzük ki, és ő se minket :)
Nekem is már legalább 6 éves telefonom van, egy nokia 6300. Egyelőre nem tervezek új telefont, mert egyszerűen felesleges lenne. Telefonáláson kívül csak ébresztőként és óraként használom. Internet és játék nélkül megvagyok arra a kis időre amíg nem vagyok gépközelben, ennél többet pedig nem igazán tudnak nyújtani a telefonok.
Ne szégyenkezz a mobilod miatt, ha egy tárgy miatt néznek ki valahonnan oda jobb, ha nem is akarsz tartozni. 17/F
10es vagyok
azt még hozzá tenném , hogy én itthon nem netezek teloról, csak nagyon ritkán. ja és tényleg nagyon hasznos lehet a suliban is , az tényleg nem jó, ha krolátlan net van, de néha egy csoport munkánál (amit órán kell megcsinálni) nagyon hasznos tud lenni.
ha szeretnél egy új telefont akkor nem tudnál a havi telefon töltésből sporolni? (oké lehet, hogy hülyeség de én pl. alig telefonálok mostanság, általában inkább smsezek , de már azt se nagyon).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!