Mit tehetnék a maximalista lányommal? Hogyan értessem meg vele, hogy ő így is elég jó?

Természetesen mindenki egyéni és mindenki máskor változik.

Én is ilyen voltam, bár úgy érzem nem ilyen komolyan.

Az iskola egy kényszer, a jegy egy irreális mutató, a tanár a felnőtt, a gyerek a gyerek. Az érettségi egy kötelező rossz. Valójában a végzősök élete egy kényszer, amit valaki lázadva, valaki viszont szorgalmasan, mint a lányod, okosan megcsinál.Komolyabb változást akkor tudsz elérni, ha felveszik valahová, külön költözik albérletbe vagy koliba, ahol a háztartás vezetése lesz a fontos és a saját kis egyetemista élete szervezése. Akkor nem lesz ennyi ideje tanulni, nem tud majd olyan szorgalmas lenni, sok új barátja lesz és száz meg száz buliba fogják elrángatni a társai.

Ezt a 3 hónapot még ki kéne bírni. Addig esetleg életvezetési tanácsadó vagy pszichológus segíthet ha túl komoly a dolog.

De mint mondtam, ne felejtsük el, hogy a rendszer kényszeríti rá erre a viselkedésre.Nagyjából neki sincs más választása, ha be akar kerülni egyetemre.

Ha a lányod nem kívülről kapja a maximalizmust, akkor semmiképpen ne hangoztasd, hogy "nekünk így is elég jó vagy". Az embert ilyenkor nem az motiválja, hogy másnak megfeleljen, hanem egy belül felállított mércéhez méri magát, amin te nem tudsz változtatni.

Én is "gyógyulófélben" levő maximalista vagyok, ősszel kezdtem egyetemet :) Egyrészt az egyetem ad néhány pofont a jegy alapján való önmeghatározásnak. Ez két irányba sülhet el: vagy rájön, hogy nem az a fontos, hanem a megszerzett tudás, vagy még rosszabb lesz. Másrészt nekem az segített, hogy az utolsó középiskolai években olyan emberekkel voltam együtt, akiknek a tanulás fontos volt ugyan, de nem az irreális célok elérése. Ez nem hozott azonnal változást, de elindított afelé, hogy elkezdjem átértékelni magamban az érzéseimet. Harmadrészt volt egy-két élményem az egyetemen, aminek hatására már fel tudtam adni azt, hogy egy tárgyból - amit egyébként nagyon szeretek, de a vizsgát figyelmetlenségből elszúrtam - elmenjek javítani. Akik ismernek tudják, hogy ehhez elég rendesen meg kellett erőszakolnom magam. Jó pár napig szinte fizikai fájdalmat éreztem a döntésem miatt, pedig tudtam, hogy jól tettem.

Szóval ami nagyon fontos: ne direktbe akard megváltoztatni, mert annak egy maximalista nagyon ellenáll, hiszen pont azt üzened neki, hogy nem elég jó, ezzel a folyamat önmagát erősíti, akkor is, ha az elvárások addig önmaga felől érkeztek. Neki is a lazaságot kell megtanulnia, ebben viszont tudtok segíteni, de erről neki NEM kell tudnia (el sem tudod képzelni, hogy mennyire sérti egy maximalista ember önérzetét, ha megtudja. Ha "kigyóhgult", akkor másként látja, de akkor és ott csak ront a helyzeten.)

Első vagyok, szerintem igazat írt az előttem szóló.

Esetleg még annyiban tudsz segíteni, hogy néha kiveszed őt ebből a szigorú sulis életből. Pl. hívd el uszodába, a víznek nagyon jó pozitív és relaxáló hatása van, menjetek sétálni, cukrászdába, a napfénynek is csodás hatása van. Szóval kicsit mozdítsd ki ebből a szörnyű helyzetből, hogy ő 6-7 órát ül a suliban, majd még 6-ot otthon az íróasztalnál,mert nyilván annyit ül, ha szorgalmas. Egy gyereknek, mert még igenis gyerek, ez egy borzasztó természetellenes és a fizikumra is káros hatású. Éreztesd vele, hogy neki van ideje kikapcsolódni, sportolni, vagy csak muffint sütögetni a barátnőkkel mondjuk péntek este.

Ne hagyd, hogy monoton életet alakítson ki. Ráadásul, hogy mellette állsz, és mindebből a sok program és feltöltődésből energiát és erőt kap, hidd el ki fogja bírni az érettségiig.

Szia!

Én 17 éves lány vagyok, és én is ilyen :) Sok estén anyukám küld el engem már lefeküdni, mert annyira sokat tanulok. A mércét magamnak állítom fel, és nem vagyok hajlandó alább adni. Nem másoknak, hanem magamnak akarok megfelelni. Keményfejű vagyok :) Dicsérd meg őt, talán kicsit felenged néha :)